Vancouver 2010: holland arany olimpiai csúccsal gyorskorcsolyában

Vágólapra másolva!
2010.02.13. 23:29
null
A világbajnoki címvédő holland Sven Kramer az olimpián sem talált legyőzőre 5000 méteren (Fotó: Reuters)
Címkék
A gyorskorcsolyázóknál először a férfi 5000 méteres versenyt rendezték meg a vancouveri téli olimpián, amelyben holland aranyérem született: Sven Kramer olimpiai csúccsal győzött a dél-koreai Li Szung Hun és az orosz Ivan Szkobrev előtt.

Tizennégy párba sorsolták a versenyzőket, s az első párharcot a svájci Roger Schneider nyerte. Idejét azonban a második párban induló amerikai Trevor Marsicano alaposan megjavította, s 6:30.93-as idővel hosszabb időre is az élre állt.

Végül a hatodik párban induló norvég Sverre Haugli javított az idején, igaz, ő sokáig nem örülhetett, hiszen a következő induló, a holland Jan Blokhuijsen nála is gyorsabb volt.

A jégfelújítás után a tizedik párban aztán a francia Contin és a norvég Christiansen is jobb volt, de csak ekkor következett a világbajnoki címvédő holland Sven Kramer, aki fantasztikus teljesítménnyel, az olimpiai csúcsot is megjavítva érte el a legjobb időt.

Már csak három pár volt hátra, s az első győztese, a koreai Li Szung Hun csak a második helyre volt jó, de a következő párban az ugyancsak nagy esélyes olasz Fabris indult. Ő azonban elég gyengén szerepelt, még párjától, az orosz Szkobrevtől is kikapott, aki viszont a harmadik helyre jött fel.

Az utolsó párban a norvég Bökko és az olimpiai címvédő amerikai Chad Hedrick indult, de fél távnál mindketten jócskán el voltak maradva a holland idejétől, ráadásul Hedricknél még a norvég is jobb volt, aki a negyedik helyen végzett.

 VANCOUVER 2010
GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 5000 MÉTER  
1. Sven Kramer (holland) 6:14.60
2. Li Szung Hun (dél-koreai) +2.35
3. Ivan Szkobrev (orosz) +3.45
4. Havard Bökko (norvég) +4.20
5. Bob de Jong (holland) +4.42
6. Alexis Contin (francia) +4.98


A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik