Tora Bergeré a századik norvég téli arany

Vágólapra másolva!
2010.02.18. 20:55
null
Berger történelmi sikert aratott (Fotó: Reuters)
Címkék
A hölgyek 15 km-es egyéni indítású versenyével folytatódott csütörtökön a sílövők programja a téli olimpián. Az aranyérmet a norvég Tora Berger szerezte meg a kazah Jelena Hrusztaljova és a fehérorosz Darja Domracsava előtt.
A nyolcvanhét tagú mezőnyből a norvég Tora Berger indult el másodikként, s az eddig pályafutása során öt világkupa-viadalt nyerő versenyző rajt-cél győzelmet szeretett volna aratni. Szokásától eltérően végig erősebb tempót diktált, s ehhez most kiváló lövészet is párosult. Egészen az utolsó lövésig, amelyet elvétett, azonban így is jó esélye volt az éremre, sőt az aranyra is, de a sorsa innentől kezdve már az utána jövők kezében volt.

Így többek között a szintén norvég Flatlandééban, aki az első lövészetet követően még vezetett is előtte, a másodikban azonban ő is rontott. Aztán ott volt a szám 2002-es olimpiai bajnoka, a német Andrea Henkel, aki a harmadik lövészetig hasonló időket futott, mint Berger, de ott az ő keze is megremegett. Sokáig honfitársnője, Kati Wilhelm is versenyben volt, de a háromszoros olimpiai bajnok is hibázott a harmadiknál.

Nem szólhatott bele viszont az aranyéremért folyó küzdelembe az eddigi két versenyszám győztese, a német Neuner, valamint a szlovák Kuzmina, sőt az összetett világkupa éllovasa, a svéd Helena Jonsson sem, ugyanis ők hibát hibára halmoztak.

A végén már csak két olyan versenyző volt a pályán, akik hibátlanul lövészettel megszerezhette az aranyérmet: a lengyel Nowakowska és az ukrán Valj Szemerenko. Mindkettőjük győzelme meglepetésnek számított volna, de a vancouveri – legalábbis sílövészetben – eddig a meglepetések olimpiája volt.

Három lövészet után mindketten hibátlanok voltak, azonban mindig az utolsó álló lövészet a legkritikusabb. Nem csoda, hogy mindkettőnek megremegett a keze, s mindketten egyszer – ők is az utolsót – rontottak, így viszont még a dobogóról is lemondhattak.

Az aranyérmes tehát a norvég Tora Berger lett, aki a sprintversenyben két hibával csak a 33. volt, de onnan az üldözésesben az ötödikre jött fel, ami már jelezte, hogy jó formában van. Nem mellesleg a női sílövőknél ez az első norvég olimpiai aranyérem, viszont a téli olimpiák történetében a századik.

Mögé a hibátlanul lövő, de gyengébben futó kazah Jelena Hrusztaljova és a még az elején hibázó – s ez idáig inkább fatális hibáiról (hol állva lőtt fekvő testhelyzet helyett, hol pedig más céltáblájára célzott) elhíresült – fehérorosz Darja Domracsava állhatott fel a dobogóra. A romániai születésű Tófalvi Éva is csupán egyszer hibázott, s ezzel az előkelő tizenegyedik helyet szerezte meg.

 VANCOUVER 2010
NŐI 15 KM-ES EGYÉNI VERSENY  
1. Tora Berger (norvég) 40:52.8 (1)
2. Jelena Hrusztaljova (kazah) +20.7 (0)
3. Darja Domracsava (fehérorosz) +28.2 (1)
4. Kati Wilhelm (német) +1:04.5 (1)
5. Weronika Nowakowska (lengyel) +1:04.7 (1)
6. Andrea Henkel (német) +1:39.6 (2)

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik