Sílövészet: Helena Jonsson fölényes győzelme az üldözőversenyben

2009.12.12. 12:50
Címkék
A női 10 km-es üldözőversennyel folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az ausztriai Hochfilzenben. A versenyt a másodikként rajtoló svéd Helena Jonsson nyerte meg két orosz, Szvetlana Szlepcova és Olga Zajceva előtt.
Elsőként a pénteki sprintverseny győztese, a svéd Anna-Carin Olofsson vágott neki a távnak, 11 másodperces előnnyel honfitársnője, az összetett világkupa éllovasa és címvédője, Helena Jonsson előtt. A többiek pedig azzal az időkülönbséggel rajtolhattak, amennyit az előző napi versenyen Olofsson rájuk vert.

Az első lövészetnél különösebben nem változott a helyzet, a svédek hibátlanul céloztak és még növelni is tudták az előnyüket. Kettejük között közel húsz másodperc volt, ám a többiek már egy perccel jártak Olofsson mögött, és ebbe a differenciába már két hiba is belefért volna az éllovasnak.

A második lövészetnél mindketten rontottak egyet, de ez még bőven belefért, igaz, az üldöző orosz Szlepcova és a német Simone Hauswald megfelezte a hátrányát. Ráadásul ezután következett a két nehezebb, az álló lövészet. Olofsson a harmadikban megint rontott, így ha nem is nagy különbséggel, de gyorsabb lövészetével Hauswald állt az élre, néhány másodperccel Jonsson és Olofsson előtt.

Olofsson és Hauswald aztán megpróbálták lerázni Jonssont, aki inkább tartotta a saját ritmusát, és neki lett igaza, mert míg a másik kettő hármat-hármat is tévesztett az utolsó lövészetnél, addig ő ezt hibátlanul teljesítette és végül nagy fölénnyel ért a célba. A dobogó másik két fokára két orosz versenyző, Szvetlana Szlepcova és Olga Zajceva állhatott fel.

Az összetett világkupában Jonsson tovább növelte az előnyét a végül nyolcadikként célba érő Olofsson előtt. A vk-hétvége a férfiak üldözőversenyével folytatódik kora délután, míg vasárnap váltószámokat rendeznek.

 SÍLÖVŐ-VK, HOCHFILZEN (AUSZTRIA)
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZŐVERSENY  
1. Helena Jonsson (svéd) 34:09.1 (1)
2. Szvetlana Szlepcova (orosz) +31.7 (2)
3. Olga Zajceva (orosz) +36.0 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Helena Jonsson (svéd) 217
2. Anna-Carin Olofsson (svéd) 180
3. Szvetlana Szlepcova (orosz) 152

Legfrissebb hírek

NS: 50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 perce

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
9 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
11 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel hangolt a hazai rendezésű vb-re

Jégkorong
1 órája

A Kaposvár simán, a MÁV Előre nehezen nyert a férfi röplabdabajnokság elődöntőjében

Röplabda
2 órája

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik