Rebensburg a hatodik helyről nyert

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 19:32
null
Rebensburg világkupafutamot még nem nyert, olimpiát viszont már igen (Fotó: Reuters)
Címkék
Csütörtökön a női óriás-műlesiklás második futamát rendezték meg a téli olimpián alpesi síben. Az aranyérmet a német Viktoria Rebensburg szerezte meg, aki az első futamban csak a hatodik volt. A második a szlovén Tina Maze, a harmadik pedig az első futamot megnyerő osztrák Elisabeth Görgl lett.
Az első futamot még szerdán az osztrák Elisabeth Görgl nyerte, de csupán két századdal a francia Taina Barioz és tizenhattal honfitársnője, Kathrin Zettel előtt. A futam szorosságát jól jellemezte, hogy az első tizenkét versenyző egy másodpercen belül ért célba. Nem így az összetett világkupa éllovasa, az amerikai Lindsey Vonn, aki kiesett.

A pálya tetejét idővel sűrű köd lepte el, így a szervezők egyre gyorsabban indították a versenyzőket. Ennek lett áldozata a címvédő amerikai Mancuso, aki remek részidőket ért el, ám éppen honfitársa, Vonn kiesése miatt megállították. Mire visszament a rajthoz, már sokkal sűrűbb volt a köd, így második nekifutásra végül 1.3 tizedmásodperces hátránnyal csak a 18. lett.

A nagy köd miatt aztán a második futamot már nem is tudták megrendezni szerdán, így arra csütörtökön került sor. Ami a másodpercen belüli hátrányú versenyzőket illeti, közülük a svéd Pärson volt az első, ám ő nem tudta megelőzni az addigi éllovast, a remek második futammal előrelépő Mancusót.

A svájci Suternek ez azonban sikerült, s ő a világbajnoki címvédő német Hölzlnél is jobb volt, míg a francia Worley és az olasz Mölgg a mezőny közepére esett vissza. A kombinációban aranyérmes német Maria Rieschnek sem ment igazán.

Végül honfitársnője, Rebensburg törte meg Suter uralmát. De még mindig hátravoltak öten, akik közül a szlovén Maze négy századdal a német mögé szorult. Az osztrák Brem kifejezetten gyenge futamot produkált, és honfitársnője, Zettel is csak a negyedik helyre jött be, így már biztos volt a német érem. A francia Barioz után pedig már a szlovének is örülhettek, mert ő is csak a nyolcadik helyre volt jó.

Az esélyesek közül utolsóként az első futam győztese, Görgl vágott neki a pályának, s már az első időmérő pontnál hátrányban volt, így érett a német meglepetésarany, hiszen Rebensburg még világkupafutamot sem nyert soha életében. Viszont olimpiai bajnok, mert Görgl végül csak a harmadik idővel ért be, azaz még Maze is megelőzte.

A nyolcvanhat induló között két magyar is volt: az első futamban Berecz Anna 55-ös rajtszámmal, bő hét másodperces hátránnyal a 47. helyen végzett, az 57.-ként induló Döme Zsófia viszont kiesett. Berecz a második futamot is teljesítette és végül szűk 14 másodperces hátránnyal a 42. lett.

 VANCOUVER 2010
ALPESI SÍ, NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
1. Viktoria Rebensburg (német) 2:27.11
2. Tina Maze (szlovén) +0.04
3. Elisabeth Görgl (osztrák) +0.14
4. Fabienne Suter (svájci) +0.41
5. Kathrin Zettel (osztrák) +0.42
6. Katrin Hölzl (német) +0.47
...  
42. Berecz Anna (magyar) +13.76
Döme Zsófia (magyar) kiesett
A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik