Marit Björgen az első duplázó Vancouverben

Vágólapra másolva!
2010.02.19. 23:17
null
A norvég kiválóság a 10 kilométer után 15-ön sem talált legyőzőre (Fotó: Reuters)
Címkék
A női 15 kilométeres üldözéses versenyt rendezték pénteken a sífutók számára a téli olimpián. Az aranyérmes a norvég Marit Björgen lett, aki már a sprintversenyben is diadalmaskodott, így ő az első, aki két aranyat tudott nyerni Vancouverben. Az ezüstérmet a svéd Anna Haag, a bronzot a lengyel Justyna Kowalczyk szerezte meg.

Hatvanhatan vágtak neki a távnak, először klasszikus stílusban, s az első kilométereken együtt haladt a mezőny. Aztán a sprintverseny győztese, a norvég Marit Björgen kétszer is robbantott, s bizony fél távig, a léccseréig csak hatan tudtak a nyomában maradni: a világbajnoki címvédő lengyel Kowalczyk, a svéd Haag, az olasz Longa, a finn Saarinen és Björgen két honfitársnője, Steira és Johaug. A leszakadók között volt viszont a címvédő észt Smigun-Vähi és a 10 kilométer győztese, a svéd Kalla.

Szabad stílusban az első kilométereken Saarinen, az olasz Longa és a léccserénél sokat pepecselő Johaug is kezdett leszakadni, de utóbbi aztán újra felzárkózott. Az utolsó körben így a lengyel Kowalczyk és a svéd Haag próbált a három norvéggal konkurálni.

Közülük előbb Johaug adta meg magát, majd Björgen két kilométerrel a vége előtt újra ritmust váltott. Egyedül Kowalczyk próbálta meg tartani vele a lépést, de ez csak eleinte sikerült neki, az utolsó kilométeren pedig még Steira és Haag is felért rá.

A stadionba már óriási fölénnyel ért be Björgen, már csak a többi érmes kiléte volt kérdéses: az ezüstöt végül Haag szerezte meg, míg Kowalczyk csak célfotóval előzte meg Steirát.

 VANCOUVER 2010
SÍFUTÁS, NŐI 15 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY  
1. Marit Björgen (norvég) 39:58.1
2. Anna Haag (svéd) +8.9
3. Justyna Kowalczyk (lengyel) +9.3
4. Kristin Störmer Steira (norvég) +9.4
5. Aino-Kaisa Saarinen (finn) +42.5
6. Therese Johaug (norvég) +51.9

 

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

 

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
11 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
28 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
29 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
31 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
43 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik