Kettős amerikai siker északi összetettben

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 23:44
null
Bill Demong történelmi sikert aratott (Fotó: Reuters)
Címkék
Csütörtökön az egyéni Gundersen-nagysáncversenyt rendezték északi összetettben a téli olimpián. Az aranyérmet az amerikai Bill Demong nyerte meg honfitársa, Johnny Spillane, illetve a síugrásban élen végző osztrák Bernhard Gruber előtt. Az amerikaiak először szereztek északisí-számban aranyérmet az olimpiák történetében.

Az eredeti terveknek megfelelően kezdődött el csütörtökön a síugrás, s nagyjából a mezőny fele már le is jött a sáncon, amikor hirtelen megváltoztak a szélviszonyok, s emiatt a zsűri félbeszakította a versenyt. Előbb húsz perccel majd egy órával későbbre halasztották az új sorozatot, amit leginkább a mezőny egyik legjobb futója, a norvég Kokslien bánt, aki vezetett a verseny leállításakor, míg az új sorozatban csak az utolsó előtti, azaz a 45. lett.

Az élen az osztrák Gruber – aki már csapatban szerzett egy aranyat – végzett 134 méteres ugrással, s a futásban időre átszámított előnye 34 másodperc volt a második helyezett amerikai Spillane és 40 a harmadik finn Ryynänen előtt.

A 10 kilométeres sífutásban két amerikai – Spillane és a hatodikként induló Demong – gyorsan összeállt, és váltott vezetéssel az osztrák nyomába eredt. A táv feléig utol is érték, és ezt követően hárman sokáig együtt haladtak. A többiekkel nem kellett foglalkozniuk, hiszen több mint 45 másodperces hátrányban voltak mögöttük.

Másfél kilométerrel a vége előtt Spillane elesett, de szerencsére gyorsan fel tudott állni. Csakhogy visszaesett a harmadik helyre, és a következő emelkedőn Demong robbantott, amire két vetélytársa  nem tudott időben reagálni. Mire Spillane észbe kapott, addigra Demongnak már behozhatatlan előnye volt.

Előbbi aztán az ezüsttel vigasztalódott, a bronzérmes Gruber lett, negyedikként pedig a finnek legendás versenyzője, Hannu Manninen ért a célba, de már több mint félperces hátránnyal. Visszatérve az amerikaiakra: az első aranyérmüket szerezték az olimpiák történetében északisí-számban.

 VANCOUVER 2010
ÉSZAKI ÖSSZETETT, GUNDERSEN-NAGYSÁNC  
1. Bill Demong (amerikai) 25:32.9
2. Johnny Spillane (amerikai) +4.0
3. Bernhard Gruber (osztrák) +10.8
4. Hannu Manninen (finn) +33.1
5. Pavel Churavy (cseh) +34.0
6. Petter Tande (norvég) +38.3

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik