Kanada elkezdte: nyolc gól Norvégiának

2010.02.17. 04:23
null
Iginláéknak ujjgyakorlat volt a Norvégia elleni mérkőzés (Fotó: Action Images)
Címkék
Nyolcgólos sikerrel mutatkozott be a vancouveri téli olimpián a kanadai jégkorong-válogatott. A ötkarikás torna egyik legnagyobb esélyese az egyaránt kétgólos Jarome Iginla és Dany Heatley vezérletével 8–0-ra nyert az A-csoport mérkőzésén Norvégia ellen.

Bár Maëlle Ricker sikere – a második vancouveri kanadai aranyérmet jelentő hódeszkás medália – az olimpia idejére General Motors Place-ből Canada Hockey Place-é avanzsáló aréna közönségét is hatalmas tapsra és ujjongásra ragadtatta, a kanadaiak számára az ötkarikás játékok érdemi része csak magyar idő szerint szerda hajnalban kezdődött el.

Megérkeztek a „legnagyobbak”, a hokisok – és mi mást várhatott az egyszerű juharleveles szurkoló, mint hogy „kisisteneik” alaposan móresre tanítják a nem éppen világverő norvégokat.

Ehhez képest Sidney Crosby és társai – hiába a két emberelőny – az első harmadban nem tudták bevenni Pal Grotnes kapuját. Így az első harmad végén csupán azt konstatálhatták elégedetten a vancouveri drukkerek, hogy a helyi kedvenc, Robert Luongo a négy kapura tartó lövés egyikének sem nyúlt mellé (0–0). Egyébként a kanadai szakvezetőség már a mérkőzés előtt leszögezte, hogy a Canucks hálóőre áll majd a ketrec elé a vikingek ellen, a svájciakkal szembeni meccsen pedig Martin Brodeur következik.

A második harmad elején aztán megtört az észak-európaiak ellenállása: Drew Doughty és Sidney Crosby előkészítése után Jarome Iginla talált be. Bizton állítható, hogy a Calgary csapatkapitányának egyetlen gólját sem ünnepelték még meg ennyire Vancouverben…

A folytatás pedig már meseszerűen alakult a piros-fehérek számára: Dany Heatley növelte pillanatokon belül kettőre az előnyt, majd Mike Richards erőszakos gólja után – a kapu mögül visszahúzva másodjára „passzírozta át” Grotnesen a korongot – gyakorlatilag a második harmad végére eldőlt a mérkőzés (3–0).

A záró játékrész pedig jutalomjátékot és öt hazai találatot hozott, amelynek keretében Brenden Morrow-t, Keith Duncant és Brent Seabrookot leszámítva az összes kanadai mezőnyjátékos megszerezte első pontját a tornán. A „kisfőnök” Crosby három asszisztjával volt a legeredményesebb. Tegyük hozzá, a kanadaiakat a norvégok is segítették: Grotnes lecserélése után a cserekapus André Lysenstöen 10 lövésből négyszer kapitulált bő 15 perc alatt…(8–0)

Kanada tehát elkezdte, felkészül: Oroszország.

VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONG
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Kanada–Norvégia 8–0 (0–0, 3–0, 5–0)
Gólszerzők: Iginla (23. – emberelőny, 48.), Heatley (25., 47. – a második ee.), M. Richards (32.), Getzlaf (45.), Perry (52.), R. Nash (59.)

 

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
28 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
2 órája