Kallával nem bírt a mezőny 10 kilométeren

Vágólapra másolva!
2010.02.15. 20:09
null
Charlotte Kalla szerezte meg az első svéd aranyat Vancouverben (Fotó: Reuters)
Címkék
A női 10 kilométeres szabad stílusú versennyel a sífutók is megkezdték a küzdelmeket a téli olimpián. Az aranyérmet a svéd Charlotte Kalla nyerte meg a kétszeres torinói bajnok észt Kristina Smigun és a norvég Marit Björgen előtt.

A világkupa-versenyektől eltérően a legjobbak ezúttal a hetvennyolc tagú mezőny elején indultak. Az első ellenőrző pontnál, 1300 méter után a svéd Charlotte Kalla volt a leggyorsabb, de csak néhány másodperccel előzte meg a többi menőt, így a norvég Marit Björgent és a lengyel Justyna Kowalczykot.

Persze ez még a táv eleje volt, a 7.3 kilométeres ellenőrző pont viszont már igencsak mérvadónak számított, s bár sokáig a torinói olimpián két aranyérmet nyerő, s idén visszatérő észt Smigun vezetett, Kalla itt is gyorsabb volt nála.

Hétszáz méterrel a vége előtt azért megindult a norvég Björgen is és feljött a harmadik helyre, de Smigunra és Kallára nem volt veszélyes. Már csak az volt a kérdés, hogy a svéd hogyan bírja a végét?

Jól, mert bár csökkent az előnye Smigunhoz képest, 6.6 másodperce még így is maradt, s egyedül teljesítette a távot 25 percen belül.

Az összetett világkupa toronymagas éllovasa, Kowalczyk viszont még az éremről is lemaradt, a lengyelnek ezúttal be kellett érnie az ötödik hellyel.

A 78 fős mezőnynek egy magyar tagja is volt Viczián Vera személyében, aki végül szűk kilenc perces hátránnyal a 75. helyen végzett.

 VANCOUVER 2010
NŐI 10 KM-ES SÍFUTÁS (SZABAD STÍLUS)  
1. Charlotte Kalla (svéd) 24:58.4
2. Kristina Smigun (észt) +6.6
3. Marit Björgen (norvég) +15.9
4. Anna Haag (svéd) +20.9
5. Justyna Kowalczyk (lengyel) +21.7
6. Riitta-Liisa Roponen (finn) +25.9
...  
75. Viczián Vera (magyar) +8:47.4

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik