Hazai arany jégtáncban, felfigyeltek Hoffmannékra

Amler Zoltán jelenti VancouverbőlAmler Zoltán jelenti Vancouverből
Vágólapra másolva!
2010.02.23. 06:15
null
Hoffmann Nóra és Zavozin Maxim remek kűrt futott (Fotó: Reuters)
Címkék
A kedd hajnali kűrökkel véget ért a jégtáncosok versenye a Vancouverben zajló téli olimpián. A győzelmet a hazai szurkolók nagy örömére a Tessa Virtue, Scott Moir kanadai kettős szerezte meg a Meryl Davis, Charlie White amerikai és az Okszana Domnyina, Makszim Sabalin orosz duó előtt. A magyar Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim páros remek teljesítményt mutatott a kűr során, és egy helyet előrelépve a 13. helyen zárt.

A magyar duó a kötelező program után a 13. helyen állt, majd a tegnap hajnali original programban előadott csárdás hiába aratott közönségsikert, egy pozíciót visszacsúsztak. Hoffmann Nóráék a mai kűrben mutatott meggyőző teljesítményükkel azonban korrigálták ezt, és végül a 13. helyen zárták első közös ötkarikás szereplésüket.

A kűr után mosolyogva lépett az interjúzónába a magyar páros. Hoffmann Nóra és Zavozin Maxim véleményére a helyi mellett az orosz média is kíváncsi volt: érződik, mindenki felfigyelt a tehetségükre. Nem beszélve arról, hogy a közönség ezúttal is tapsolva nézte végig a felettébb merész előadást.

„Modern, nem igazán klasszikus zenét választottunk, ami veszélyes, hiszen a pontozók többsége idősebb – vallott a nagyon elfáradó, ámde ugyanennyire boldog Hoffmann Nóra. – A lényeg azonban az, hogy a publikumnak tetszett, ezúttal ugyanis elsősorban nekik akartunk örömet szerezni. Ők a helyszínen tíz-tizenkétezren, nem tizenketten vannak, a tévék előtt milliók ülnek, a lényeg, hogy ők élvezzék a produkciót. Ha így van, akkor tapsolnak, és akkor idővel a pontozók is megtapasztalják, mi kell a népnek."

Ha abból indulunk ki, hogy az Eb-n kapottnál két és fél ponttal többet írtak a nevük mellé, elmondhatjuk: elindultak felfelé.

Nem volt hiány látványos elemekben sem (Fotó: Reuters)
Nem volt hiány látványos elemekben sem (Fotó: Reuters)
Nóra, miközben levette a korcsolyáját, kapott egy puszit orosz vetélytársnőjétől, majd mosolyogva mesélt tovább: „A reggeli edzést látni kellett volna, mintha elfelejtettünk volna korcsolyázni, mindent elrontottunk. Ezek után bevallom, izgultunk egy cseppet. De ahogy jégre léptünk, és rögtön a kűr elején meghallottuk a tapsot, szó szerint libabőrösek lettünk, tudtuk, minden rendben lesz. Így is volt, nagyon boldogok vagyunk."

Párja, Zavozin Maxim fáradtabbnak tűnt, ami érthető: a merész, gyors kűrben emelte, dobálta Nórát, nem egyszer, többször, ergo kiadta magából a maximumot.

„Köszönöm mindenkinek! – mondta magyarul, majd angolra váltott: – Nagyszerű volt, a három közül most mentünk a legjobban. Elfáradtam, de mindent megért ez a négy perc."

Kiderült, a mindig jó kedvű Max tud kemény is lenni. Nóra mesélte: „Fáradt voltam, nem akartam annyit bíbelődni a hajammal, de rám parancsolt, tessék leülni, megmosni, beszárítani, boszorkányossá tenni. Nem mondhattam ellent."

A teljes szinkronban lévő duó az olimpiai jégtánc felfedezettje, a szakemberek nagy jövő jósolnak neki. Maguk is elképesztően akarják a sikert; éppen hogy véget ért a kűrjük, máris szóba került a márciusi, torinói vb, ahol a tízbe jutásért harcolnak. Aztán feljebb, egyre feljebb – négy esztendő múlva, Szocsiban érhet be az a mérhetetlen sok és áldozatos munka, amelyet elvégeznek. Érdemes rájuk kiemelten figyelni!

Ami pedig a győztes kettőst illeti, a 20 éves Tessa Virtue és a 22 esztendős Scott Moir a 2008-as világbajnoki ezüstérem és a tavalyi vb-bronz után hazai környezetben ért fel a csúcsra, és lett olimpiai bajnok.

VANCOUVER 2010 
JÉGTÁNC, VÉGEREDMÉNY
1. Tessa Virtue, Scott Moir (kanadai) 221.57
2. Meryl Davis, Charlie White (amerikai) 215.74
3. Okszana Domnyina, Makszim Sabalin (orosz) 207.64
4. Tanith Belbin, Benjamin Agosto (amerikai) 203.07
5. Federica Faiella, Massimo Scali (olasz) 199.17
6. Isabelle Delobel, Olivier Schoenfelder (francia) 193.73
...  
13. Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim (magyar) 167.23

 A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik