Északi összetett: Manninen győzedelmes visszatérése a vk-ban

2009.11.29. 16:18
Címkék
A hazai pályán versenyző, a tavalyi évet teljes egészében kihagyó Hannu Manninen győzelmével ért véget a finnországi Kuusamóban az északi összetett versenyzők idénybeli második világkupa-futama. A szombati verseny második helyezettje két németet, Tino Edelmannt és Eric Frenzelt utasította maga mögé.

Az ugrás után még némi meglepetésre az észt Aldo Leetoja vezetett, ám ő gyenge futó hírében állt, és ezt most is igazolta, hiszen végül a 33. helyen ért célba. Az ugrás után még némi meglepetésre az észt Aldo Leetoja vezetett, ám ő gyenge futó hírében állt, és ezt most is igazolta, hiszen végül a 33. helyen ért célba.

Őt Frenzel és az előző napi győztes francia Jason Lamy-Chappuis követte, de előnyük csak szűk 50 másodperc volt a remek futóként számon tartott Manninen, Edelmann és a norvég Petter Tande előtt.

Ez a hármas a táv közepén be is érte az éllovasokat, és végül csak Frenzel tudott velük tartani. Az utolsó emelkedőn Edelmann megpróbált robbantani, de Manninent csak időlegesen tudta lerázni, aki aztán a célegyenesben beérte, sőt le is hajrázta őt.

A finn pályafutása 46. világkupa-sikerét aratta, és átvette a vezetést az összetett világkupában is.

  ÉSZAKI ÖSSZETETT, VK-VERSENY (KUUSAMO)
Gundersen (HS 142, 10 km)
1. Hannu Manninen (finn) 25:33.7
2. Tino Edelmann (német) 25:34.9
3. Eric Frenzel (német) 25:37.3

Az összetett vk állása (még 17 verseny van hátra)
1. Manninen 180 pont
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) 145
3. Frenzel 120
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
57 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik