Északi összetett: Manninen ellenállhatatlan volt Oberhofban

2010.01.02. 16:52
Címkék
A németországi Oberhofban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A szombati viadalon izgalmas hajrá után a finn Hannu Manninen győzött az osztrák Felix Gottwald és az összetett világkupa éllovasa, a francia Jason Lamy-Chappuis előtt.

A viadalt kihagyta a teljes norvég és a tavalyi vb-n a csapatversenyt megnyerő japán válogatott is, viszont indult a korábbi összetett világkupagyőztes, de az előző évet teljes egészében kihagyó finn Hannu Manninen, aki az ugrást követően csak 24 másodperces hátrányban volt az azt megnyerő, az összetett világkupában is vezető francia Lamy-Chappuis mögött.

Bár a francia és a német Edelmann el tudott szakadni a többiektől, Manninen a 10 kilométeres futótáv negyede alatt megfelezte a köztük lévő távolságot, és feljött a harmadik helyre. Fél távnál be is érte őket, s ekkor kialakult egy kilences boly. Mivel azonban ezt követően nem diktáltak iramot, újabb versenyzők tudtak felzárkózni hozzájuk.

Az utolsó, 2.5 km-es körnek így egy tizenkettes csoport vágott neki az élen, az utolsó nagy emelkedőn pedig öten robbantottak: Manninen, Lamy-Chappuis, az osztrák Gottwald, az amerikai Spillane és a német Kircheisen. A célegyenesbe az osztrák ért először, de ahogyan az várható volt, Manninen lehajrázta őt.

Az összetett világkupában, az ezúttal harmadik helyen záró Lamy-Chappuis tovább növelte előnyét a mindössze tizenötödik helyen célba érő német Tino Edelmann előtt.

 ÉSZAKI ÖSSZETETT VK, OBERHOF (NÉMETORSZÁG)
1. Hannu Manninen (finn)  
2. Felix Gottwald (osztrák)  
3. Jason Lamy-Chappuis (francia)  
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 597
2. Tino Edelmann (német) 440
3. Eric Frenzel (német) 290

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
57 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik