Björndalen a váltóval hatodik aranyát szerezte

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 22:12
null
Björndalen a norvég zászlóval ért célba (Fotó: Reuters)
Címkék
A férfiak 4x7.5 km-es váltóversenyével zárult pénteken a sílövők programja a téli olimpián. Az aranyérmet a Hanevold, Bö, Svendsen, Björndalen összeállítású norvég váltó nyerte meg az osztrákok és az oroszok előtt. Ezzel Björndalen a hatodik, Hanevold pedig a harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte az ötkarikás versenyek történetében, míg Svendsen itt Vancouverben nyert kettőt.

Az első embereket követően még szinte semmilyen különbség nem alakult ki, hiszen az első kilenc csapat tíz másodpercen belül váltott, és közöttük ott volt az összes éremesélyes, így az orosz, az osztrák, a német, a svéd, a francia és a norvég váltó.

A helyzet a második emberek második lövészetéig sem változott, ám az egyre erősödő hóesésben ekkor a németeknek és a franciáknak is meggyűlt a bajuk az álló testhelyzettel: előbbieknél Birnbacher két, utóbbiaknál Defrasne egy büntetőkört volt kénytelen futni, nem beszélve arról az időveszteségről, amíg a három póttöltényt betöltötték, és újra céloztak.

Így már csak öten maradtak az élen (a csehek csatlakoztak még a megmaradt négy nagyhatalomhoz), ráadásul a hátralévő futást a norvég Bö nagyon megnyomta, így az oroszokra is sikerült ráverni fél percet. A norvégoknál az egyik ász, Svendsen következett, ám az osztrák Landertingert nem tudta lerázni.

Ők ketten viszont szépen elléptek a svédek és a csehek elől. Ugyan fekvőben egyszer mindketten rontottak, de ezt követően gyakorlatilag együtt indultak tovább a lövészet után, ahol az oroszok Csudov révén feljöttek a negyedik helyre – a csehek csúsztak vissza –, sőt beérték a svéd Nilssont is.

Az álló testhelyzetben Svendsen rontott egyet, így az osztrák néhány másodperces előnybe került, míg Csudov folytatta a felzárkózást. Nilsson viszont ellőtte magát, és büntetőkört kellett futnia, így gyakorlatilag háromesélyessé vált a verseny. Az utolsó váltásnál Björndalennek két tizedmásodperc előnye volt Sumann előtt, míg Usztjugovnak 22 másodperc volt a hátránya.

A fekvő lövészethez is együtt érkeztek ketten, ahol a norvég hozta az olimpián megszokott lövőformáját, és kettőt is hibázott. Sumann viszont négyszer sem talált, ami azt jelentette, hogy büntetőkört kellett futnia. Bezzeg Usztjugov hibátlan maradt, de még így is több mint tíz másodperc volt a hátránya Björndalen mögött.

Most már a norvégok kezében volt az arany sorsa, de még hátra volt egy lövészet. Ezúttal azonban nem remegett meg Björndalen keze, és öt telitalálattal indulhatott tovább az aranyért. Ráadásul Usztjugov amilyen jól lőtt fekvőben, olyan rosszul állóban: mindhárom póttöltényét fel kellett használnia, így még a második sorozatában hibátlan Sumann is beérte, és az ezüstéremért ketten óriási csatát vívtak.

A hátralévő két és fél kilométert együtt futották le, és a célegyenesben mindketten óriási hajrába kezdtek. Végül csak a célfotó döntött közöttük, az osztrákok javára. Addigra a norvégok már javában az aranyat ünnepelték, na meg azt, hogy Björndalen pályafutása hatodik, az idény végén visszavonuló Hanevold pedig harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte meg. Svendsennek ez volt az első olimpiája, de már ő is kettőnél tart.

VANCOUVER 2010 
SÍLÖVÉSZET, FÉRFI 4x7.5 KM-ES VÁLTÓVERSENY  
1. Norvégia (Hanevold, Bö, Svendsen, Björndalen) 1:21:38.1 (0+7)
2. Ausztria (Eder, Mesotisch, Landertinger, Sumann) +38.6 (1+8)
3. Oroszország (Cserezov, Sipulin, Csudov, Usztjugov) +38.8 (0+4)
4. Svédország +1:23.9 (1+10)
5. Németország +1:37.9 (2+7)
6. Franciaország +1:38.1 (1+9)

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik