Fekete Tamás utanpotlassport.hu 2019.08.12 09:06 Frissítve: 2019.08.15 10:39

Vívás: Büki Lili azt szereti a vívásban, hogy bárki legyőzhet bárkit

Az OMS-Tata 17 esztendős párbajtőrözője, Büki Lili a budapesti világbajnokságon még csak szurkolt a többieknek, a legközelebbi felnőttviadalon azonban fellépne a pástra. A Mol Alapítvány által támogatott kétszeres korosztályos Európa-bajnok vívó nem véletlenül gondolkodik így, elvégre a regnáló olimpiai bajnokot is legyőzte már.

Eredményesen fejezte be kadétéveit az OMS-Tata vívója, a 17 éves Büki Lili, hiszen a foggiai kontinensviadalon a párbajtőrcsapat tagjaként arany-, míg egyéniben bronzérmet nyert úgy, hogy csak a későbbi győztes Muhari Esztertől szenvedett vereséget. Nem csoda, hogy nagy sikerként könyvelte el az olaszországi kadét Eb-szereplést.

„Az Európa-bajnokságig nem nagyon voltak sikeresek a versenyeim az előző évadban, így egyrészt megkönnyebbülten, másrészt kitörő örömmel vettem tudomásul, hogy a kotinensviadalra minden összeállt. Korábban egyéniben nem jutottam be a legjobb nyolcba, szóval én már ezt is óriási eredménynek fogtam fel. Egyedül az rontotta el a kedvemet, hogy összeszedtem egy makacs sérülést, amely megnehezítette a felkészülésemet az egy hónappal később rendezett kadét-világbajnokságra. Szerencsére azonban ott is jó formát tudtam mutatni, vagyis nem ezen múlt, hogy megint csak Esztertől kaptam ki az elődöntőben.”

Büki Lili hamarosan már a felnőttek között szerezne meglepetéseket Forrás: Bizzi Team

Büki Lili hamarosan már a felnőttek között szerezne meglepetéseket  •  Forrás: Bizzi Team

A székesfehérvári lány osztályt lépett, s mint mondja, a juniorversenyek mellett már több ereje lesz a felnőttvilágkupákra is, már amennyiben kivívja az indulás jogát. Egyáltalán nem fél az új kihívásoktól: mottója szerint a vívás azért jó sport, mert bárki megverhet bárkit. Előbbi állítást többször is nyomós érvekkel támasztotta alá, például amikor kétszer is legyőzte a regnáló olimpiai bajnokot, Szász-Kovács Emesét.

„Többek között ezért is szeretem annyira a vívást, mert meglehetősen kiszámíthatatlan. Nem az ellenfeled neve és az eredményei számítanak, hanem az, hogy milyen napot fog ki. Én akkor éppen jobb formában voltam nála, de ezt nem kell túlragozni, nem az fogja előrelendíteni a pályafutásomat, hogy legyőztem egy olimpiai bajnokot. Nem a hírnév miatt csinálom, hanem mert élvezem, hogy gondolkodni kell vívás közben, és nincsen papírforma. Bárki legyőzhet bárkit, és ennél több motiváció nem is kell egy sportolónak.”

Hozzátette, nem akar „rágörcsölni” a sikerre, szépen kivárja a sorát, mert biztos benne, hogy egyszer az ő ideje is elérkezik. Addig is szurkol a többi utánpótláskorú vagy abból nemrég kinövő magyar versenyzőtársának, hiszen néhányukkal nagyon jó barátságot ápol – és reméli, egyszer ő is vívhat hazai közönség előtt világversenyen a felnőttek között.

„Szurkolóként is nagy élmény átélni a magyar sikereket, említhetném például Siklósi Gergő világbajnoki címét vagy akár Pusztai Liza és Muhari Eszter szereplését. Jó lenne hamarosan a páston átérezni azt a szeretetet, ami a magyar emberekből árad a vívók irányába.”

A szeretetért még neki is meg kell küzdenie, ebben segíti a Mol Alapítvány támogatása, elvégre a kemény erőnléti edzésekhez feltétlenül szüksége van egy futócipőre – csak nehogy elfusson a rá váró sikerek elől!

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.08.22 17:39:15

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

A Tiszavasvári-Balmazújváros-Balatonboglár útvonalat járta be eddigi pályafutása során a fiú U19-es kézilabda-világbajnokság All Star-csapatába választott Kecskés Dániel. A NEKA 17 éves jobbszélsőjével a sikeres vb-ről, az akadémiáról és a céljairól beszélgettünk.

2019.08.22 09:49:18

Utánpótlássport Budai Zoltán utanpotlassport.hu

A 17 éves Bajos Gitta azután, hogy a suhli világkupán két érmet is szerzett, a plzeni Olimpiai Reménységek Versenyén újabb öttel, köztük három arannyal gazdagodott.

2019.08.21 21:09:15

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az írországi Európa-bajnokságon szerephez jutó játékosokkal harcolta ki a győzelmet a magyar U18-as válogatott, amely 3–2-re múlt felül a lettek korosztályos együttesét. Preisinger Sándor a mieink második félidőben alábbhagyó figyelmét emelte ki a hazai szövetség holnapjának adott nyilatkozatában.

2019.08.20 09:09:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Nem akármilyen teljesítménnyel vétette észre magát a magyar síugrósport egyik legnagyobb ígérete, Vörös Virág. A 20 esztendős lánynak olyasvalami sikerült, ami előtte senkinek hazánkból: pontot szerzett a nyári Grand Prix-sorozatban. Ezzel a 2022-es pekingi olimpiai részvételhez is tett egy óriási lépést.

2019.08.18 20:59:15

Utánpótlássport Krasznai Bence jelenti Tallinnból utanpotlassport.hu

Magyar aranyéremmel zárult a junior birkózók tallinni világbajnoksága: Takács István (82 kg) a júnusi junior Európa-bajnoki címe után a világ mezőnyét is maga mögé utasította a Tondiraba jégcsarnokban − Lám Bálint 2012-es pattajai sikere óta először ünnepelhetett vb-címet ebben a korosztályban a sportág. Szőke Alexért (97 kg) is szoríthattunk vasárnapi helyosztón, ám ő végül ötödik lett.