Sportlövészet: kettős magyar siker a 10 m ifjúsági vegyes csapat Eb-n

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 21:15
Címkék
A sportlövők szombaton véget ért 10 méteres ifjúsági vegyes csapat Európa-bajnokságán a magyar pisztolyos és puskás fiatalok is aranyérmet szereztek. A Fehér úti Nemzeti Lőtéren rendezett kontinensviadalon a pisztolyosok nem kis meglepetésre az egész mezőnyből kimagaslottak, a puskások elképesztően izgalmas döntő után álltak fel a dobogó tetejére.

Pénteken és szombaton a budapesti Fehér úti Nemzeti Lőtér adott otthon a sportlövők magyar kezdeményezésre megvalósult, első ízben rendezett 10 méteres ifjúsági vegyes csapat Európa-bajnokságának. Az első napon a pisztolyos és puskás hazai csapat is remekelt, majd szombaton délelőtt ott folytatták a fiatalok, ahol abbahagyták, és harmadik csoportmeccsüket is megnyerték. (A 12 országot felvonultató eseményen mindkét fegyvernemben 8-8 válogatott jutott a magyarországi Eb-döntőbe, ahol két csoportra osztották az indulókat, a csoportelsők mérkőztek az aranyéremért.)

Előzetesen a puskás csapat számított esélyesebbnek a bajnoki címre, a pisztolyosok mezőnyét erősebbnek ítélték meg a szakemberek, erre azonban alaposan rácáfolt a Fábián Sára, Komáromi Krisztina Panna, Jákó Miriam, Nagy Bálint, Klem Barnabás és Tóth Balázs összetételű együttes. A csoportban a lengyeleket, cseheket és litvánokat megelőző fiatalok a döntőben az olaszokat húsz ponttal (82–62) győzték le, és lettek Európa-bajnokok.

splo
splo

A magyar puskás csapat öröme a döntő után  •  Forrás: Hungarian Shooting Federation

„Engem is meglepett, ahogyan meneteltünk. Nem gondoltuk volna, hogy a csoportban mindhárom csapatot meg tudjuk verni. A döntőben már mindenki fel volt spanolva, ezért úgy lőttünk, ahogy szerettünk volna. Nagyon örültem, hogy hazai pályán versenyezhettünk, mindenki remekül érezte magát, a döntőt sikerült egy belső tízessel befejeznem, így terveztem mindent”mondta Fábián Sára.

A Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Bajos Gitta, Klenczner Márton, Török Ferenc és Hammerl Soma alkotta puskások a lengyeleket nagyon simán győzték le négyesükben, az olaszokkal már meggyűlt a bajuk, de azt a meccset is nyerték, a finnek elleni siker után pedig készülhettek a szerbek elleni fináléra.

A döntő elképesztően izgalmasan alakult. Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, a hajrára azonban átvették az irányítást a magyarok, tíz pontos is volt a különbség. Ám a szerbek nem adták könnyen a bőrüket, így az Európa-bajnoki címet mégis az utolsó sorozat döntötte le. A magyar csapat végül hangos vastaps kíséretében célzott utoljára, azt pedig kitörő ováció fogadta, ahogyan az eredményjelzőn megjelent a végeredmény: 81–79 a magyaroknak.

„Nagyon izgultam, mert ez volt a legelső ifjúsági Európa-bajnoki döntőmnyilatkozta Török Ferenc. – Az utolsó lövésnél már én is remegő kézzel töltöttem. Élveztem a hazai pályát, de az esélyesek terhe egyáltalán nem nyomta a vállunk. Nem beszéltünk ilyesmiről, szó sem volt arról, hogy ezt most meg kell nyernünk. Azért voltunk itt, hogy jól érezzük magunkat.”

A kettős siker után Joó Éva utánpótlás igazgató is elégedetten és büszkén értékelt. Elmondta, a pisztolyosokkal szemben bár kevésbé volt ilyen elvárás, fantasztikus sikerük után az előzetesen esélyesebbnek kikiáltott puskásoknak emiatt sem volt könnyű dolgok a szerbek ellen.

„Én roppant mód izgultam, sokkal rosszabb volt, mint versenyző koromban
vallotta be a világ- és Európa-bajnok edzőnő. – Nagyszerű kontinensviadalon vagyunk túl, csak pozitív visszajelzéseket kaptam edzőkollegáktól és versenyzőktől egyaránt.”

A pisztolyosoknál a lengyelek, a puskásoknál az olaszok végeztek a harmadik helyen.

További korosztályos híreinkSPORTLÖVÉSZETBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik