UP-info utanpotlassport.hu 2019.10.21 09:18 Frissítve: 2019.10.21 09:23

Sportlövészet: az új pisztoly sikereket hozott Fábián Sárának

A hullámvölgyek ellenére a 17 éves Fábián Sára Ráhel végül jelezte, továbbra is a magyar sportlövészet utánpótlásának meghatározó alakja. A KSI Mol Alapítvány által támogatott pisztolyosa országos csúccsal kezdte, majd Európa-bajnokként zárta az évet.

Mi mással indult volna januárban Fábián Sára Ráhel 2019-es éve, mint egyéni és egyben junior országos csúccsal? A müncheni versenyen 10 méter légpisztolyban elért 576 kör után a KSI 17 éves sportlövője joggal bizakodhatott a sikeres folytatásban, ám a márciusi, eszéki junior Európa-bajnokságon pisztolya felmondta a szolgálatot, cserefegyvert kapott, így elmaradt az általa is várt eredménytől. Ennek ellenére Komáromi Krisztina Pannával és Jákó Miriammal csapatban összejött az ezüstérem. A legrosszabbkor jött hiba rányomta a bélyegét a következő versenyekre is, így nyáron Hannoverben, Suhlban és Plzenben sem sikerült maradandót alkotnia a pisztolyos lánynak – legalábbis ő így gondolja –, annak ellenére, hogy érmek azért szépszerivel akadtak a túrákon, ám idei fő célját mégis teljesítette.

fs1

Fábián Sára csapatban Eb-győzelemmel zárta az idei nagy versenyeket  •  Forrás: FABIAN SARA RACHEL/FACEBOOK

„Nem szoktam év elején tervezgetni, most mégis megtettem. Tudni lehetett, hogy a nyári válogatók többek között az augusztusi, riói felnőttvilágkupa-szereplésre is esélyt adnak, és arra mindenképp szerettem volna kijutni. Ez össze is jött, és talán idén ez az egyik legjobb dolog, ami történt velem a fejlődésem szempontjából. Rengeteg tapasztalatot szereztem, ez volt az első felnőtt nemzetközi versenyem. Bár közepesen szerepeltem, megtudtam, mennyire más a nagyok környezete.”

A riói versenyt követő bolognai kontinensviadalon még nem jött a látványos formajavulás, így Sára számára a szezon utolsó nagy nemzetközi lehetőségét a budapesti, első ízben megrendezett 10 méteres ifjúsági vegyes csapat Európa-bajnokság jelentette. A rajta kívül Komáromi Krisztina Panna, Jákó Miriam, Nagy Bálint, Klem Barnabás és Tóth Balázs alkotta pisztolyos csapat előzetesen nem tartozott az aranyéremre esélyesek közé, ám verseny közben kiderült, nincs jobb együttes a mezőnyben. Végig magabiztosan menetelve lettek Európa-bajnokok.

„Szerintem elég pesszimistán állt hozzánk mindenki. Én meg mondtam, hogy azért addig ne írjuk le magunkat, amíg még egyet sem lőttünk. Meg is mutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Az első meccsen a végső győzelemre is esélyesnek tartott csehek ellen nem lőttem. Annyira izgultam, hogy kimentem a csarnokból. Az, hogy ellenük nyertünk, nagy lökést adott. A döntők előtt én mindig reszketek, az olaszok ellen sem volt másképp, de minden úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Nagyon örültem a sikernek és annak, hogy újra jó formát mutattam.”

Hogy év végére Sára ismét rátalált önmagára, abban nagy szerepe van kitartásának és szorgalmának. „Ha hullámvölgybe kerülök, dolgozom tovább!”vallja.

A budapesti Hunfalvy János Szakgimnázium angol kéttannyelvű tagozatos, tizenegyedikes tanulója három évvel ezelőtt, egyik barátja által ismerkedett meg a sportággal, és egyből rabul ejtette a közeg. Kezdetben Máthé Edit irányította munkáját, ma Plichta Györgyi vezeti edzéseit – igen eredményesen. A hazai és nemzetközi versenyekről szállított érmek azonban még a szakmánál is jobban lenyűgözik Sára négy kisebb testvérét.

„Ők a legnagyobb szurkolóim, ha érmet vagy kupát viszek haza, mindenkinek mutogatják és újságolják, hogy mi történt a versenyemen. Bárkivel beszélgetnek, dicsekednek velem. Én meg csak pirulok.”

A családi támogatás mellett a Mol Alapítvány is igyekszik hozzájárulni a versenyző karrierjéhez. Idén a legjobbkor érkezett segítség.

„Az elromlott légpisztoly helyett tudtam venni egy másikat. Ez már kizárólag az enyém, nem kell osztozkodnom az egyesületen belül és az edzéseim ütemezése sem függ mástól, de a tudat sem utolsó, hogy új pisztollyal lövök, nem pedig javítottal.”


További korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági alodalunkon

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.09.10 09:09:16

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Akadnak olyan edzők idehaza, akik úgy nevelik a jövő bajnokait, hogy közben maguk sem hagyták még abba az élsportot. Van közöttük olyan, aki a tokiói játékokra készül, van, aki válogatott-kerettag, egy másik szakember pedig már csak a sportág szeretete miatt áll edzésbe rendszeresen.

2020.09.03 09:09:16

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Sokak voltak csalódottak az utánpótlás-világversenyek elhalasztása, törlése miatt. Összegyűjtöttük, három sikersportágunkban (kajak-kenu, úszás, vívás), kik lehettek volna az év nagy nyertesei.

2020.08.26 09:09:17

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Az utóbbi időben jól megfigyelhető tendencia, hogy a gyerekeket egyre fiatalabban igyekeznek „megkaparintani” az egyes sportágak. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy miképpen működik a népszerűsítés az egészen kicsik körében, és arra is, hogy a korai kezdés együtt jár-e nem kívánatos mellékhatásokkal.

2020.07.23 16:35:17

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

„Ebben a csapatban a vizet hordani vagy az időkérést meghallgatni is hatalmas dolog” – mondja az FTC 17 éves kézilabdázója, a felnőttekkel készülő Ballai Borbála, aki azt is elárulja, kitől tanulta a legtöbbet a nagyok között.

2020.07.20 14:55:15

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A HISZEK Benned Sport Program második alprogramjának legújabb, ötödik ütemében 250 millió forintot osztanak szét a kis és közepes sportszervezetek között.