Short track: az up-válogatott tagjai idén is sokat gyorsultak

2020.03.28. 13:16
Címkék
„A kialakult járványügyi helyzet ellenére megpróbáltuk keretbe foglalni a szezont, így hétkörös tesztet rögtönöztünk, amelyen szinte mindenki megdöntötte az egyéni csúcsát” – avat be a kulisszatitkokba Szabó Krisztián, a junior rövid pályás gyorskorcsolyázók utánpótlás-válogatottjának vezetőedzője, aki szerint a fiatalok már nagyon várják az új szezont, amikor is ki tudja, talán a március végén elmaradt Európa-kupát is bepótolják.

A koronavírus-járvány miatt a megszokottnál hamarabb ért véget a rövid pályás gyorskorcsolyázók szezonja, ami főleg azért fájó, mert a fiatalok idényét hagyományosan lezáró junior Európa-kupa-finálén tizenkilenc versenyzőnk, lényegében a teljes utánpótlás-válogatott képviselhette volna a piros-fehér-zöld színeket, és többen közülük joggal játszhattak el az éremszerzés gondolatával. De a kolomnai viadalt nem rendezték meg, így kár azon lamentálni, mi lett volna, ha…

Az utánpótlás-válogatott versenyzők hétkörös teszten futott, egyéni csúcsokkal zárták a szezont Forrás: MOKSZ
Az utánpótlás-válogatott versenyzők hétkörös teszten futott, egyéni csúcsokkal zárták a szezont Forrás: MOKSZ

Az utánpótlás-válogatott versenyzők hétkörös teszten futott, egyéni csúcsokkal zárták a szezont  •  Forrás: MOKSZ

„Nem tudhatjuk, hogy sikerült volna, viszont azt kijelenthetem, hogy a versenyzők a legjobb formájukban fejezték be a szezont – mondja Szabó Krisztián, az utánpótlás-válogatott vezetőedzője. – Amint kiderült, hogy nem tartják meg az Európa-kupát, azonnal léptünk. A kialakult járványügyi helyzet ellenére megpróbáltuk keretbe foglalni a szezont, így március 13-án hétkörös tesztet rögtönöztünk a gyerekeknek, amelyen szinte mindenki megdöntötte az egyéni csúcsát. Ezeket a felméréseket úgy kell elképzelni, hogy a versenyzőket párosával, két oldalról indítjuk, és a 777 méteres távot maximális sebességgel teljesítik. Az eredményekből visszamenőlegesen látjuk, ki milyen ütemben fejlődik. Szerencsére mindenki javultaz előző teszthez képest, ami nekünk edzőknek és a gyerekeknek is nagy boldogság, hiszen azért végeztük el ebben a szezonban is azt a hatalmas mennyiségű edzésmunkát, hogy évről évre egyre inkább megközelítsék az olimpiai bajnokok tempóját.”

Utóbbi gondolatot részletezve, a mester elmagyarázta, hol tart most az utánpótlás-válogatott gerince a világklasszis Liu testvérekhez mérve.

„Ők egy kört 8 másodperc alatt teljesítenek, az utánpótlás-válogatott magja 8,4-8,5 másodpercre képes, vagyis nagyjából négy tizeddel vannak lemaradva, ez a különbség tavaly még olyan hat-hét tized volt. Ebből is látszik, hogy a fiatalok egyre közelebb férkőznek a klasszisokhoz, lépésről lépésre zárkóznak fel melléjük. Ennek nagyon örülünk, de persze nem felejtjük el: a versenyszituációkban sokszor nem az idő számít, hanem a rutin és a leleményesség, és ezekben még rengeteg előrelépési lehetőséget látok.”

Hozzátette, a hozzáállással az égvilágon semmi probléma nincsen, a versenyzők már nagyon várják, hogy kezdődjön az új szezon. Ki tudja, talán az elmaradt Európa-kupát is bepótolhatják szeptemberben.

„Egyelőre nem tudjuk, mi lesz az Európa-kupa sorsa, mert az európai naptáregyeztető értekezletet is elhalasztották, így még a következő szezon versenyeiről sem tudok konkrétumot mondani. Jó eséllyel a felnőttek világbajnokságát is az ősszel bonyolítják le, ezért semmi akadályát nem látom annak, hogy a junior Európa-kupát is bepótoljuk. Bárhogy is lesz, minden szezonnak úgy vágunk neki, hogy már a legelső megméretésen csúcsformába hozzuk a gyerekeket, vagyis nem okozhatnak nekünk meglepetést. Mindannyian nagyon várjuk, hogy végre szeptember legyen és elinduljon az új idény. Jelenleg várakozunk, valamint reméljük, minél előbb elül a járvány, mert idén is szeretnénk edzőtáborozni, amire Mátraházán és évek óta Észak-Olaszországban szoktunk sort keríteni. Ezeket egyelőre nem tudjuk leszervezni, mert túl nagy a fejetlenség. Arról nem is beszélve, hogy mivel sportolókról beszélünk, néhány pihenőnap után már nem bírnak magukkal, muszáj valamilyen formában mozogniuk, még ha korcsolyázni nyilván nem is tudnak otthon.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
4 órája

Keddi sportműsor: BL-nyolcaddöntő; utolsó vb-selejtezőjét játssza a magyar női kosárválogatott

Minden más foci
4 órája

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
4 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
5 órája

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
5 órája

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik