utanpotlassport.hu 2019.05.19 08:46 Frissítve: 2019.05.19 08:55

Rövid pályás gyorskorcsolya: a száguldás bűvöletében

Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy éppen uszodát. Ezúttal annak jártunk utána, miért jó a rövid pályás gyorskorcsolyázás.

B.G./B.Z. – utanpotlassport.hu Az ötkarikás játékok műsorára 1992-ben felkerült, 111.12 méter hosszú, bójákkal jelölt oválpályán űzött, angol nevén short track az utóbbi évtizedben idehaza is rohamos fejlődésnek indult. Mindenekelőtt a Liu testvérek, Shaolin Sándor és Shaoang sikerei nyomán egyre többen (igaz, a szakemberek szerint még mindig nem elegen) fedezték fel maguknak a rövid pályás gyorskorcsolyázást, amely a 2018-ban, Pjongcsangban, az 5000 méteres váltóban elért első magyar téli olimpiai bajnoki címnek köszönhetően immár a legkedveltebb jeges sportágak egyike mifelénk is.

TALABOS ATTILA
Az MTK Budapest 17 éves, többszörös korosztályos magyar bajnok, EYOF-győztes sportolója

4_miért_jó_gyerekek_gyorskori

Vagányság és fegyelmezettség. Mindkettő elengedhetetlen a short trackben  •  Forrás: szke.hu

„A sportág közege elragadó, az ember nagyon jó barátokat szerezhet. Sőt mivel elég kevesen vagyunk, azt is mondhatnánk, második családot találunk magunknak a short trackben, amely sok mindenre megtanít. Amióta versenyszerűen sportolok, fegyelmezettebb lettem, és jobban összpontosítok bármire. Ami a rövid pályás gyorskorcsolyázásban számomra mégis a legvonzóbb, az a sebesség. Amikor maximális tempóval siklunk, az ötven kilométer per órát súroljuk. Elsőre ez veszélyesnek hangzik, de a szivacsrendszerrel körbevett pályán biztonságos a száguldozás. Persze az is nagyszerű érzés, ha megelőzünk valakit. Amikor először láttam versenyt, a legjobban az tetszett meg benne, ahogyan a versenyzők a kanyarokban lerakták a kezüket. Ez kicsit hasonlít a MotoGP-hez, amelyben a pilóták szinte teljesen eldőlnek a motorokkal. Most, hogy én is ezt csinálhatom, minden percét élvezem. Sokat kell dolgozni az edzéseken, de a befektetett energiának meglesz az eredménye. Az az érzés pedig mindent megér, amikor lejössz a jégről, és a nyakadba akasztják az érmet.”

BÁNHIDI ÁKOS
A rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott menedzsere, edzője

„Emlékszem, amikor a kislányom általános iskolájában plakáton kellett népszerűsítenem a short tracket, olyasmiket írtam a papírra, hogy látványos, gyors, izgalmas, könnyen érthető. Nálunk a közönség számára egyértelmű: az nyer, aki elsőként ér a célba. Igaz, a bírói döntések olykor befolyásolják a végeredményt, de az utólagos videózások is csak fokozzák az izgalmakat. Sok gyereket azért vonz a mi sportágunk, mert beleszeret a száguldozásba. Ráadásul jégen űzheti ezt az igazán extrémnek mondható sportot, amely komoly vizuális élményt nyújt már azzal, hogy a versenyzők cirkuszi akrobatákat megszégyenítő módon, szinte a fizika törvényeit meghazudtoló dőlésszögben veszik be a kanyarokat. Elsősorban azoknak ajánlom, akik nem feltétlenül a hallgatag vigyázzban üléssel vonják magukra a figyelmet az iskolában, imádják a sebességet, vagányabbak társaiknál. Akik hiperaktívak, zabolátlanok, és az sem igazán baj, ha háromévesen már fejbe kólintották homokozó társukat a kislapáttal.”

LIU SHAOLIN SÁNDOR
Az FTC 23 éves, olimpiai bajnok, 2018-as teljesítménye alapján az év férfisportolójának választott versenyzője

„Amikor én elkezdtem, még nagyon kis sportág volt a miénk. Ennek megfelelően családias hangulat jellemezte az edzéseket, a versenyeket, és eleinte ez a miliő tetszett meg benne a legjobban. Rendkívül összetartó közeg a short trackeseké, és nem emlékszem olyasmire, hogy bárki is elzüllött, vagy elfogadhatatlan dolgot csinált volna a srácok közül, akikkel együtt nőttem fel. A tempót, a száguldást imádóknak javaslom mindenekelőtt kipróbálásra a rövid pályás gyorskorit, és garantálom, nem akármilyen élményben lesz részük. Ugyanakkor előre szólok: a short track rendkívüli fegyelmet és precizitást követel meg minden egyes mozdulatnál a versenyzőktől. Eközben pedig kötelező elem a furfang, a fifika, annak képessége, hogy túljárjak a másik eszén. Ezzel szemben meggyőződésem: az alkati adottságokat illetően nincs kizáró ok. Hogy mást ne mondjak, az olimpiai bajnok váltó tagjai közül mindannyian teljesen más felépítésűek vagyunk, és a négyesből magamat mondanám a legkevésbé jó fizikumúnak. Az eredményeim mégis nekem a legjobbak, ami azt bizonyítja, hogy a testfelépítésből adódó hátrányok más tulajdonságokkal kompenzálhatók. Úgyhogy jó szívvel ajánlom minden fiatalnak.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.06.21 16:02:08

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Újabb játékost ad a hazai felnőttélvonalba a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia. A 19 éves irányító-átlövő Bálint Bence került az elmúlt szezonban bronzérmes Grundfos Tatabánya együtteséhez, ám súlyos sérülése miatt debütálása várhatóan csúszik.

2019.06.21 09:12:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A Trion SC fiataljai kiváló eredményekkel tértek haza a korosztályos öttusa Európa-bajnokságokról. Az egyesület vezetőedzője, Burcsa Szabolcs tanítványairól és a sikerek hátteréről is mesélt.

2019.06.18 16:57:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Andrásfi Tibort csupán a negyeddöntőben tudta megállítani jóval rutinosabb olasz ellenfele, de a 19 éves magyar párbajtőröző így is a nap legjobb magyar eredményét érte el a düsseldorfi felnőtt vívó Európa-bajnokságon.

2019.06.12 18:46:08

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Története legsikeresebb szezonját zárta a Nemzeti Kézilabda Akadémia. A balatonboglári mind a négy korosztályos bajnokság döntőjébe bejutottak, ebből kettőt meg is nyertek. Jövőre pedig mind a férfi, mind a női mezőnyben megcéloznák az NB I-es tagságot.

2019.06.12 14:16:09

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A Ferencváros U17-es labdarúgócsapata egy éven belül másodszor vívta meg sikerrel a három korosztály élvonalbeli szerepléséről döntő osztályozót. A Fradi idén a Mol Vidit verte meg, a fővárosiak a párharc mindkét meccsét megnyerték, 10–3-as összesítéssel győztek, és maradtak első osztályúak.