Ritmikus gimnasztika: Magyar Hanna, a 15 éves kapitány

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.20. 15:11
Címkék
A ritmikus gimnasztikázók számára idén először rendezett junior-világbajnokságon hatodik helyen végző együttes kéziszer-válogatott 15 éves csapatkapitánya, Magyar Hanna az elképesztő áldozatokkal járó munkáról, a világbajnokság élményeiről és a felnőtt korosztályba lépésről mesélt.

Röpködtek a szerek a levegőben, ahogy az alattuk álló csillogó ruhába öntött, elegáns tornászlány ide-oda forogva a magasba dobálta őket. Erre a képre emlékszik vissza Magyar Hanna, amikor először találkozott a ritmikus gimnasztikával. Eme égiekkel játszó földi tünemény látványa egyből magával ragadta az akkor még 7 éves érdeklődőt, és abban a pillanatban eldőlt, az addig balettórákra járó kislány foglalkozást vált. A most 15 éves versenyző jelenlegi klubjában, a Hegyvidék SE-ben, Mochlár Emese gondoskodása mellett ismerkedett meg a tornaszakág alapjaival. Az, hogy sportolni fog, nem nagyon volt kérdés, hiszen édesapja jégkorongozott, édesanyja kézilabdázott.Magyar Hanna, amikor először találkozott a ritmikus gimnasztikával. Eme égiekkel játszó földi tünemény látványa egyből magával ragadta az akkor még 7 éves érdeklődőt, és abban a pillanatban eldőlt, az addig balettórákra járó kislány foglalkozást vált. A most 15 éves versenyző jelenlegi klubjában, a Hegyvidék SE-ben, Mochlár Emese gondoskodása mellett ismerkedett meg a tornaszakág alapjaival. Az, hogy sportolni fog, nem nagyon volt kérdés, hiszen édesapja jégkorongozott, édesanyja kézilabdázott.

IMG_0480
IMG_0480

Magyar Hanna büszke a csapattársaira  •  Fotó: Indrek Kask

Ő is elkezdte, amit megszeretett – bár úgy gondolja, kicsit későn, hiszen társai javarészt három-négyéves korukban léptek először tornaszőnyegre. Ebből adódó lemaradásait azonban elképesztő gyorsasággal pótolta és szorgalmának, kitartásának és ügyességének köszönhetően hamar a legjobbak közé került: tavaly nyáron csapatkapitányává avanzsálódott a hosszú és fáradságos munka elé néző junior együttes kéziszer-válogatottnak. Az idei junior Európa-, majd világbajnokságra készülő csapat 2018 júliusában Deutsch-Lazsányi Erika a szövetség technikai bizottságának elnöke, valamint Lauber Zsófia és Márton Minea edzők irányítása alatt indult neki a felkészülésnek.

„Hirtelen rengeteget kezdtünk el edzeni, legalábbis én ennyit addig még nem gyakoroltam egyhuzamban – emlékszik vissza Hanna. – Napi nyolc-tíz órákat töltöttünk a teremben. Az elején igazán durva volt, de beleszoktunk. Aztán az első versenyünk nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, el is keseredtünk. Még keményebben kezdtünk edzeni. Végül ennek meglett az eredménye, mert áprilisban a bulgáriai Szófia-kupán az oroszokat és a bolgárokat megelőzve nyertünk öt szalaggal. Ekkor önbizalmat szereztünk a májusi bakui Európa-bajnokságra. De a kontinensbajnokság más, mint bármelyik nemzetközi verseny. Szófiában úgy léptünk porondra, hogy biztosak voltunk benne, megcsináljuk, amit tudunk. Az Eb-t még kimondani is ijesztő volt. Talán túlstresszeltük”

A Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka és Varga Lujza összeállítású csapat az Eb-n 5 karikával és 5 szalaggal is a 14. helyen végzett. A felkészítők ezután nehezítettek a koreográfián, így a lányok az első ízben rendezett moszkvai junior-világbajnokságra már a megújított gyakorlattal érkeztek.

IMG_4866
IMG_4866

"Nyúlás-málás!"  •  Fotó: MTK/Ulrich Fassbender

„Az Európa-bajnokságon kaptunk egy képet, hogy nagyjából mire számíthatunk a vb-n. A felkészülés azonban nem volt egyszerű. Alig egy hónappal előtte begyulladt mindkét lábfejem, sőt az egyiken törést is kimutattak. Eljutottam odáig, hogy már lábra állni sem bírtam, így le is kellett mondanunk egy fontos felkészülési versenyt. Nem voltunk valami jó állapotban, Janka térdéről a porc vált le, az egyéniben induló Kocsis Evelin pedig hasonló törésből lábadozott. A vb előtt egyáltalán nem ugrottam, csak ott, a helyszínen. Az adrenalin és a fájdalomcsillapítók segítettek. Végül 5 szalaggal és 5 karikával is döntőbe jutottunk, kombinált csapatversenyben és együttes kéziszercsapat összetettben pedig 6. helyen végeztünk. Nagyon nagy dolognak tartom az eredményt és azt, hogy végig csináltuk az évet. Büszke vagyok a lányokra.”

Hanna csapatkapitányként igazi vezérévé vált a remeklő válogatottnak, bár, ahogy mondja, ő sem gondolta volna magáról, hogy ebben a szerepkörben is megállja a helyét. A posztra még az első edzések egyikekor nevezték ki a vezetők, ő pedig rögvest igyekezett ellátni teendőit.

„Igazából azt, hogy pontosan mi a dolgom, senki nem mondta el. Bár azt hiszem, ezt nagyrészt magamtól kell tudni. Mindenben próbáltam segíteni a lányoknak, ha olykor akadtak összezördülések, egyből igyekeztem békét teremteni, vagy ha bárkinek problémája volt, tolmácsoltam az edzők felé. Amikor bementünk a versenyszőnyegre, akár a vb-n is, beálltunk egy kis körbe, megfogtuk egymást kezét és akkor igyekeztem lelkesítő szavakat mondani. Egyesével mindenkinek a szemébe néztem, elmondtam, mire figyeljen és, hogy meg tudjuk csinálni, hiszen erre készültünk egy évig. Aztán jöhetett a csapatkiáltás: nyúlás-málás! Ez egy olyan edzéshez kötődik, amikor ebéd után mindenki elaludt és egy óra pihenőből véletlenül három lett.”

A csapat tagjai, bár a teremben többet tartózkodtak, mint azon kívül, a hétköznapi életben is jó barátnők. A közösen eltöltött év után – ennek is bizonyítékául – emlékkönyvegybeállt az élményekről. A versenyeken készült fotók és feledhetetlen pillanatok mellett, a könyv külön oldalt szentel a vicces edzői beszólásoknak. Az olyan biztatások, mint „a belejössz, mint kiskutya az ugatásba” sokszor átsegítették őket a holtpontokon. Azonban Hanna számára jövőre új korszak kezdődik: a felnőtt korosztályba lép.

„Ha egyéni tornász maradok, ugyanúgy a négy másfélperces gyakorlatot kell bemutatni, annyi különbséggel, hogy a szalag hosszúsága öt méterről hatra nő. Több az elem, de kevesebb lehet a tánc. Eldől majd, hogy mi lesz. Szívesen kipróbálnám a felnőttcsapatot is a válogatottban. Az átállástól nem tartok annyira, mert már ebben az évben is felnőttszintű gyakorlatokat csináltunk. Persze, a tökéletes harmónia elérése lenne a cél. Látom, hol tartanak a legjobbak.”

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium kilencedik osztályos diáklánya az egy év magántanulói státusz után nemrégiben visszaült az iskolapadba és matematika-fizika-informatika szakon jeleskedik. A tanulás és a sport mellett viszont egyéb elfoglaltságra nem marad ideje. Sem ereje.

„Egy évig a hobbim az alvás volt. Teljesen beálltam az este tízkor fekszem, reggel hétkor kelek ritmusba. Nyolctól edzés. Ha olykor hétvégén elmaradt, akkor is felkeltem hétkor, hiába később aludtam el előtte. Az suliban most kellett szakot választani. Ezzel a matek-fizika-infóval magamat is alaposan megleptem. Azért igyekszem jól megfelelni, mellette pedig a ritmikus gimnasztikát addig csinálni, amíg szeretem. Jelenleg nagyon szeretem.”

5 szalag gyakorlat a junior-vb-n:

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik