Öttusa: kettős magyar siker az U17-es fiúknál az Eb-n

2018.06.15. 19:48
Címkék
A kombinált számot a mezőny fele, huszonöt ember kezdte hasonló pozícióból az U17-es Eb-n a fiúknál, ebből tényleg száguldó cirkusz lett, és a KSI-s Koleszár Mihály mellett a magyar csapat is győztesen jött ki belőle. Az U19-es lányoknál a verseny kiegészült még egy tusával, éppen azzal volt a baj.

Koleszár Mihály kihúzhatja magát egy ilyen nap után, hiszen egyszerre két aranyat nyert
Koleszár Mihály kihúzhatja magát egy ilyen nap után, hiszen egyszerre két aranyat nyert

Koleszár Mihály kihúzhatja magát egy ilyen nap után, hiszen egyszerre két aranyat nyert

Koleszár Mihály kihúzhatja magát egy ilyen nap után, hiszen egyszerre két aranyat nyert
Koleszár Mihály kihúzhatja magát egy ilyen nap után, hiszen egyszerre két aranyat nyert

Koleszár Mihály kihúzhatja magát egy ilyen nap után, hiszen egyszerre két aranyat nyert

Arday Attila ––utanpotlassport.huAz öttusaversenyek eleinte sokat szidott, majd sokat dicsért számát, a 2008-as drasztikus szabálymódosítással létrehozott, futásból és lövészetből álló kombinált versenyszámot többször hasonlítottuk már hangulatában a száguldó cirkuszhoz. Most Szloboda József utánpótlás-kapitánynak is Hamilton és Vettel sportága jutott eszébe, ahogy Drzonkówban, az ifjúsági Eb-n az U17-es fiúk küzdelmét végignézte. Itt ugyan még csak három tusa van, de a kombinált szám nem hiányozhat, sőt miután az első tusa nem döntött semmiről, szinte csak ez volt a lényeg.

„Régen láttam már ilyen izgalmas versenyt – mondta a szakember. – Az úszás nem rostálta meg a mezőnyt, huszonöten egyszerre rohantak be utána a futás-lövészet elején, olyan volt, mint egy Forma–1-es verseny, az idegek csatája. Nagyon úgy nézett ki, hogy két dobogós helyünk is lesz, miután Koleszár Mihály nyert, de Szakály Bence beragadt az utolsó lövészetnél, végül éppen lecsúszott a dobogóról."

Az 52 fős mezőnyben a náluk egy évvel fiatalabb, 2003 születésű Gáll AndrásCh. Gáll András kollégánk fia – tizedik, Horváth Bálint huszonötödik lett, a csapat pedig (amelynek a szabályok szerint immár a legjobb három a tagja) aranyat nyert.

Az U19-es lányok szereplése már nem volt ilyen fényes. Náluk már négy számból áll az öttusa, ezúttal éppen azzal a számmal volt a baj, amely újnak számít a kisebbekhez képest.

„A vívás nem úgy alakult, ahogy elterveztük, ott el is ment a dobogó – mondta Szloboda József. – Nem vagyunk ugyanis a legjobb úszók, a kombinált számra már kilencven másodperc hátránya volt a csapatnak."

Ebből így nem is lett érem (ez volt az első ilyen szám a kedd óta tartó Eb-n), a váltóval korábban aranyérmes Turbucz Anna legjobb magyarként huszonkettedik lett, a 36-os döntőben közel tíz hellyel megelőzve keddi váltótársát, Dallos Lillát (30.) és a mögötte befutó Bánki Adélt. A csapat ötödik helyen kötött ki.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
17 perce

Megnyitották harmadszor is, perceken belül kezdődilk az USA–Paraguay

Foci vb 2026
42 perce

Vb 2026: Egyesült Államok–Paraguay

Foci vb 2026
50 perce

Jovo Lukic gólja után „felrobbant” Szarajevó

Foci vb 2026
1 órája

Paris Hiltontól Pókemberen át a Sütiszörnyig, avagy sztárparádé Los Angelesben – Galéria

Foci vb 2026
1 órája

Amerika kapitány természetesen ott van – íme, az USA–Paraguay meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

VIDEÓ: helyzetjelentés a Time Square-ről az USA–Paraguay előtt

Foci vb 2026
1 órája

Ancelotti elárulta: Neymar nem játszik Marokkó ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik