Nyíl vízi úszás: felkészülés versenyhelyzetekkel

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.26. 14:48
Címkék
Nagyszerű szezont zártak idén a korosztályos nyílt vízi úszók. A most kijelölt ifjúsági válogatottba még az idei eredmények alapján kerültek a versenyzők, ám a tavasz végi válogatóversenyek alaposan átrendezhetik a világversenyekre készülő csapatot. Gellért Gábor szakágvezető szerint a felkészülésükben annyi lesz a változás, hogy több felnőtt Európa-kupán is „mély vízbe” dobnák a fiatalokat.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huBár a nyílt vízi idény még igencsak messze van, a válogatott keretek kijelölése megtörtént. A felnőttben kapott helyet a 17 esztendős, kiskunhalasi Juhász Janka, akit a válogatási elvek értelmében, a felnőtt-világbajnokságon való részvétele miatt kelletta „nagyok” közé sorolni, jóllehet még két éven át indulhat utánpótlás-versenyeken. A személyes döntése lesz, melyik korosztályt választja. Az ifjúsági válogatottba öt leány, Gál Kincső, Kun-Szabó Fanni, Rohács Réka, Borsi Anett és Szilvási Gréta, valamint öt fiú Huszti Dávid, Galyassy Szilárd, Tabi Zoltán, Fábián Milán és Galicz Péter került.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huBár a nyílt vízi idény még igencsak messze van, a válogatott keretek kijelölése megtörtént. A felnőttben kapott helyet a 17 esztendős, kiskunhalasi Juhász Janka, akit a válogatási elvek értelmében, a felnőtt-világbajnokságon való részvétele miatt kelletta „nagyok” közé sorolni, jóllehet még két éven át indulhat utánpótlás-versenyeken. A személyes döntése lesz, melyik korosztályt választja. Az ifjúsági válogatottba öt leány, Gál Kincső, Kun-Szabó Fanni, Rohács Réka, Borsi Anett és Szilvási Gréta, valamint öt fiú Huszti Dávid, Galyassy Szilárd, Tabi Zoltán, Fábián Milán és Galicz Péter került.

A szakág vezetője, Gellért Gábor azonban honlapunknak elmondta, hogy valójában a jövő évi világversenyek előtti válogatókon dől el, ki képviseli a magyar színeket:
− Két országos bajnokság is lesz tavasszal, illetve a nyár elején, a medencés májusban, a nyílt vízi pedig júniusban Balatonfüreden. Az ott szerzett eredmények számítanak a csapatok kijelölésében a júliusi máltai Európa-bajnokságra és a szeptemberi világbajnokságra, amely várhatóan Izraelben lesz, de a helyszín még nem biztos. A jelenlegi keret az eddigi eredmények alapján állt össze, a jövő évi formáktól függően tehát akár teljesen meg is változhat. A kontinensviadalra a három legjobb fiú és lány utazhat a három korosztályban, a világbajnokságra pedig az Eb-n legjobban szerepelt két-két versenyző mehet.

 

Az augusztusi junior Eb-győztes válogatott a legeredményesebb csapatnak járó kupával Fotó: Gellért Gábor
Az augusztusi junior Eb-győztes válogatott a legeredményesebb csapatnak járó kupával Fotó: Gellért Gábor

Az augusztusi junior Eb-győztes válogatott a legeredményesebb csapatnak járó kupával • Fotó: Gellért Gábor

 

− Idén kiemelkedő eredményeket ért el a nyílt vízi gárda a korosztályos világversenyeken. Milyen céljaik vannak a jövő évre?

A cél nem lehet más, mint túlszárnyalni az ideit, mindig ezt szoktam mondani, még ha nehéz is lesz. De a fejlődésben kell bízni. A kontinensviadalon megnyertük a pontversenyt, és hét érmet szereztünk, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk. Ugyanakkor nem titkolom, hogy a világbajnokságon is elsők szeretnénk lenni az országok közötti rangsorban. Azt gondolom, az idősebbek közé fellépő Rohács Réka, Juhász Janka, Huszti Dávid egyaránt jó lesz tíz kilométeren is, az én számításaim szerint ők mindenképpen éremesélyesek. De a fiatalabbak között Galyassy Szilárd, Tabi Zoltán és Fábián Milán is jó eredményeket érhet el.

− Ugyanúgy készülnek, mint az idén?

− Kicsit változtattunk, bár a közös edzőtáborok nagyon jól sikerültek. A versenyzőink év közben saját klubjukban medencében edzenek, így szerzik meg a szükséges állóképességet, a közös gyakorlások során pedig Kovács Rita, Krajnyák György és jómagam olyan speciális nyílt vízi edzéseket vezénylünk le, amilyenre nagy szükség van versenyhelyzetben. Tavaly a Balatonnál volt olyan táborunk, ahová a felnőtt versenyzők is eljöttek, és sok tanácsot adtak a fiatalabbaknak. Velünk voltak az egyébként kiemelkedően jó munkát végző klubedzők is, Horváth Péter, Novotny Attila, Horváth Tamás, Karvalics Péter, Nagy Péter, Kutasi Gergely, Szokolai László és Farkas András, akik szinte a versenyzőikkel együtt tanulták a nyílt vízi trükköket. Nagyon jó hangulatban, igazi, egységes csapatként dolgoztunk együtt. Jövőre annyiban lesz más a felkészülésünk, hogy terveink szerint három felnőtt Európa-kupán is részt vesznek az utánpótláskorú versenyzőink. A mi szakágunkban ugyanis versenyhelyzetben lehet a legtöbbet tanulni. Úgyhogy szeretjük őket „mély vízbe dobni”, vagyis nehéz körülmények, erős ellenfelek között is kipróbálni. A korosztály célja pedig nem más, mint ütőképes csapattá fejlődni Tokióra, a következő olimpiára.

Egyéb korosztályos hírekNYÍLT VÍZI ÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik