Műkorcsolya: egyre közelebb a nemzetközi élmezőny

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.25. 17:13
Címkék
„Tudásban közeledünk a nemzetközi élmezőnyhöz, már csak tisztán kellene végrehajtani a nehéz technikai elemeket” – állapítja meg dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója a franciaországi junior Grand Prix-versenyen mutatott teljesítményeket látva.

Courchevelben, a francia síparadicsomban bizonyíthattak a magyar fiatalok a junior-világkupa első állomásán. A piros-fehér-zöld színeket ezúttal Schermann Regina és a Marton Villő, Szemko Danijil jégtáncpáros képviselte. Nem is rosszul, elvégre a Jégkorszak SE mindössze 14 esztendős műkorcsolyázója a tesztversenyen látottnál jóval magasabb pontszámot kapott rövidprogramjára, viszont a kűrjébe komoly hibák csúsztak, amivel összességében a mezőny 23. helyén végzett. Az immár Moszkvában készülő jégtánckettősünk pedig nyolcadik helyen zárt, és sokkal jobban kezdte a szezont, mint tavaly. Dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója szerint még rengeteget fejlődhetnek az előbb említett reménységek.Schermann Regina és a Marton Villő, Szemko Danijil jégtáncpáros képviselte. Nem is rosszul, elvégre a Jégkorszak SE mindössze 14 esztendős műkorcsolyázója a tesztversenyen látottnál jóval magasabb pontszámot kapott rövidprogramjára, viszont a kűrjébe komoly hibák csúsztak, amivel összességében a mezőny 23. helyén végzett. Az immár Moszkvában készülő jégtánckettősünk pedig nyolcadik helyen zárt, és sokkal jobban kezdte a szezont, mint tavaly. Dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója szerint még rengeteget fejlődhetnek az előbb említett reménységek.

A Marton Villő, Szemko Danijil jégtáncpáros 8. helyen zárta a franciaországi viadalt Forrás: MOKSZ
A Marton Villő, Szemko Danijil jégtáncpáros 8. helyen zárta a franciaországi viadalt Forrás: MOKSZ

A Marton Villő, Szemko Danijil jégtáncpáros 8. helyen zárta a franciaországi viadalt  •  Forrás: MOKSZ

„Tudásban közelednek a nemzetközi élmezőnyhöz, már csak tisztán kellene végrehajtaniuk a nehéz technikai elemeket. Abból a szempontból viszont nekik volt a legnehezebb dolguk, hogy ugye, a tesztversenyen elhangzott pár jó tanács, miként lehet fejleszteni az egyes programokat, de az első állomáson indulóknak csupán 12 napjuk volt felhasználni ezeket. Schermann Regina végtelenül tehetséges lány, rengeteget tanult a nyáron, idén sokkal nehezebb programokkal tért vissza, amelyeket még nem sikerült tökéletesen bemutatnia. Látszik, miben kell javulnia, de tekintve, hogy csupán 14 éves, van még ideje gyakorolni. A Marton Villő, Szemko Danijil párossal kapcsolatban is csak azért van bennem hiányérzet, mert tudom, ennél sokkal precízebben is képesek végrehajtani az elemeket. Igaz, azt is figyelembe kell vennünk, hogy még a szezon elején járunk, és hogy úgy fogalmazzak, szokatlanul kellemes helyzetben vagyunk a formába lendülést illetően: amíg tavaly csak a 6-7. állomásra utaztunk el, addig idén már az elsőn is megmérettük magunkat, ami remek tapasztalatszerzési lehetőség szerintem.”

A sportvezető hozzátette, nincs megállás, jövő héten újabb világkupa-forduló vár a fiatal korcsolyázókra, noha ezúttal mások utazhatnak az Egyesült Államokba, mint Franciaországba.

„Lake Placidban Láng Júlia és a Kedves Katica, Fjodor Saronov kettős képviseli a magyar színeket. Utóbbiak újoncként vesznek részt nemzetközi megméretésen, velük szemben, ha akarnék, sem támaszthatnék elvárásokat, azt kívánom, érezzék jól magukat. Láng Júlia tavaly már bizonyította rátermettségét, 15 évesen már szinte rutinos versenyzőnek számít, remélem, kihozza magából a legjobb teljesítményét, és akkor meglepetést okozhat.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik