Labdarúgás: újabb magyar a Lieferingben

Pór Károly utanpotlassport.huPór Károly utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 10:44
Címkék
A már a Red Bull Salzburg első csapatához tartozó Szoboszlai Dominik (19) és az ősszel kilenc bajnokit játszott Bukta Csaba (18) után a téli felkészülési meccsek során újabb magyar játékos mutatkozott be a Red Bull fiókcsapatában, az U18-as csapatból felkerült, 18 éves Major Sámuel személyében.

–Hogyan indult számodra ez az év, mennyire volt meglepetés, hogy a korosztályos csapat helyett a Lieferinnggel kellett elkezdened a felkészülést?
–Meglepett,mert amikor hazamentem a téli szabadságra Debrecenbe, hogy az iskolában letegyem az aktuális vizsgámat,mégnem volt tervben,hogy felkerülök – válaszolta az utanpotlassport.hu kérdésére a Red Bull Salzburg korosztályos magyar válogatott labdarúgója, Major Sámuel, aki tavaly az U17-es vb-n is szerepelt a magyar válogatottal. – Majdahogy hazaértem,másnap hívott azU18-as csapatedzője,hogy a felkészülést a Lieferinggel csinálom végig. Nagyonörültem, nagy lehetőséga felnőttcsapattal készülni. Rögtön egy háromnapos edzőtáborral indult a munka a hegyekben,ahol napi kétszer 15-15kilométeres sífutás szerepelt a programban. Ezután a hétvégi edzőmeccset rögtön végig is játszottam, majd utaztam a csapattal a valenciai edzőtáborba, ahol a Valencia II, majd a Nordsjaelland ellen is játszhattam egy-egy félidőt (előbbi meccset 5–2-re megnyertük, utóbbin 4–2-re kikaptunk), aztán amióta visszatértünk Ausztriába, aSparta Praha II ellen húsz percet (2–0-s győzelem), a Brentford II ellen hetvenet játszottam. Utóbbi meccsen sikerült gólpasszt adnom, három védő között ugrattam ki a csatárunkat.–Hogyan indult számodra ez az év, mennyire volt meglepetés, hogy a korosztályos csapat helyett a Lieferinnggel kellett elkezdened a felkészülést?
–Meglepett,mert amikor hazamentem a téli szabadságra Debrecenbe, hogy az iskolában letegyem az aktuális vizsgámat,mégnem volt tervben,hogy felkerülök – válaszolta az utanpotlassport.hu kérdésére a Red Bull Salzburg korosztályos magyar válogatott labdarúgója, Major Sámuel, aki tavaly az U17-es vb-n is szerepelt a magyar válogatottal. – Majdahogy hazaértem,másnap hívott azU18-as csapatedzője,hogy a felkészülést a Lieferinggel csinálom végig. Nagyonörültem, nagy lehetőséga felnőttcsapattal készülni. Rögtön egy háromnapos edzőtáborral indult a munka a hegyekben,ahol napi kétszer 15-15kilométeres sífutás szerepelt a programban. Ezután a hétvégi edzőmeccset rögtön végig is játszottam, majd utaztam a csapattal a valenciai edzőtáborba, ahol a Valencia II, majd a Nordsjaelland ellen is játszhattam egy-egy félidőt (előbbi meccset 5–2-re megnyertük, utóbbin 4–2-re kikaptunk), aztán amióta visszatértünk Ausztriába, aSparta Praha II ellen húsz percet (2–0-s győzelem), a Brentford II ellen hetvenet játszottam. Utóbbi meccsen sikerült gólpasszt adnom, három védő között ugrattam ki a csatárunkat.

Major Sámuel (balra) a Rewd Bull U18-as csapatában már alapembernek számított, tavasszal már az osztrák másodosztályú Lieferingben is bizonyíthat , felnőttek között Fotó: Red Bull Salzburg
Major Sámuel (balra) a Rewd Bull U18-as csapatában már alapembernek számított, tavasszal már az osztrák másodosztályú Lieferingben is bizonyíthat , felnőttek között Fotó: Red Bull Salzburg

Major Sámuel (balra) a Red Bull U18-as csapatában már alapembernek számított, tavasszal már az osztrák másodosztályú Lieferingben is bizonyíthat , felnőttek között  •  Fotó: Red Bull Salzburg

–Az, hogy felkerültél a téli felkészülésre, mit jelent a rövid távú jövődre nézve?
– Ez pozitív visszajelzés számomra, már csak azért is, mert az U18-as csapatból ezen a télen csak ketten kerültünk fel a Lieferingbe.Lehetséges, hogy a tavasszal még többnyire az U18-as csapatban játszhatok majd,amellyel még az UEFA Ifjúsági Ligában is szerepelünk, a Portóval játszunkjövő hétena következő körben,de mivel a korosztályos együttes nem ugyanazon a napon vívja a bajnoki meccseit, minta Liefering, így ha pénteken a másodosztályban nem vagy csak kevesebb lehetőséget kapok, ugyanazon a hétvégén a korosztályos bajnokságban még pályára léphetek.Ami nagy előrelépés, hogy innentől az edzéseket már aLieferinggel végezhetem a tavasszal is, ami nagyban segítheti a fejlődésemet.

–Hogyan néztek ki eddig a Lieferinggel az edzések, mennyire volt más a munka, mint azU18-ban?
– Volt olyan nap, amikor öt óra edzés volt összesen, igaz abban benne volt az edzés előtti közös stabilizációs gyakorlat,erősítés,az edzés utáni nyújtás, illetve úszás is amit magamtól csináltam pluszban. Legtöbbször az edzések úgy néztek ki hogy 9.30-kor kezdtünk erősítéssel, nyújtással,majd 10.00 órától 11.30-ig vagy 50-ig tartott az edzés, majd délután ugyanez ismétlődött, és ehhez jött még hozzá a külön úszás, regeneráció.

–Az eredeti posztod középpályás, de az U18-ban jobbhátvéd is voltál, milyen poszton számolnak veled a Lieferingben?Milyen visszajelzést kaptál az edzőmeccsek után?
–A középpályán játszottam, nyolcas pozícióban, de a szélső védőt sem zárnám ki.Ami a szerepemet illeti, az U18-as csapatnál már elhangzott az a kérés, hogy irányítsam a csapatot a pályán, segítsem a fiatalokat. A Lieferingben a Brentford elleni meccs után az edző megdicsért a mérkőzés után hogy voltak jó megmozdulásaim de felhívta a figyelmemet, hogy még gyorsabban kell döntenem és játszanom, illetve fizikailag erősödnöm kell a párharcok megnyerése érdekében. Továbbá azt is mondta, jó úton haladok és továbbra is ilyen hozzáállással, keményen dolgozzak.

–Ezek után milyen érzésekkel várod az idény folytatását, mit vársz a tavaszi szezontól?
– Azon leszek, hogy be tudjak mutatkozni aLieferingben abajnokságbanis, aztánnyártól a kezdőcsapatba is szeretném beverekedni magam. Nagy a keret, sok nemzetiségűjátékosokkal ésmindenkinekugyan ez a célja, de mindent megteszek, hogyénérjek odaés ne más.Azon leszek,hogy a fejlődésem ne törjön meg, napról napraegyrejobb legyek. Nemcsak beszélni szeretnék arról, hogy keményen kell dolgozni, hanem tényleg profinélni, edzések előttés után plusz munkát végezni, étkezésreésregenerációraodafigyelni,illetveigyekszem máraz edzésenisa legjobb lenni, mertanélkül nem lehetegyrőlakettőre jutni.

A LIEFERING ÉS A MAGYAROK
A Red Bull Salzburg fiókcsapatában. az osztrák másodosztályú Lieferingben Szoboszlai Dominik volt a magyar fiatalok úttörője, 2017 júliusa és 2018 novembere között 42 meccsen játszott az együttesben az osztrák másodosztályban, 16 gólt és 11 gólpasszt ért el. A 19. életévében járó szélső, Bukta Csaba tavaly márciusban góllal debütált a Lieferingben, majd az új idényben kilenc bajnokin két gólt és négy gólpasszt jegyzett, valamint Majorhoz hasonlóan az UEFA Ifjúsági Ligában is szerepelt. A cikkben említett téli felkészülési meccsek közül a Brentford II ellen gólt szerzett.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik