Labdarúgás: Sisa Tibor mindig pedagógus maradt, edzőként is

Vágólapra másolva!
2018.07.19. 10:26
Címkék
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik a pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Sisa Tibor labdarúgóedző, aki egyedülálló sikereket ért el a korosztályos válogatottakkal. Három csapatot is kivezetett az Európa-bajnokságra, 2008-ban, a prágai U19-es kontinenstornán szerzett bronzéremmel a világbajnokságra is kvalifikált az együttese. Felnőttcsapat kispadján majdnem 200 mérkőzésen ült NB I-es mérkőzésen. A Magyar Labdarúgásért Érdemérem ezüstfokozatának birtokosa, jelenleg az MLSZ edzőképzési igazgatóhelyettese. Az UEFA edzőképzésért felelős bizottságának tagja, az egri Eszterházy Károly Egyetem óraadó tanára.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huAzt tartják Sisa Tiborról, hogy jó a szeme. Mármint a tehetséges gyerekek kiválasztására. A mai napig szülőfalujában, Ipolytarnócon élő szakember szerint azonban egyetlen pillantással senkiről sem lehet eldönteni, mi rejtőzik benne valójában. Éppen ezért ő saját módszert dolgozott ki a csapatához érkező játékosok tesztelésére.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huAzt tartják Sisa Tiborról, hogy jó a szeme. Mármint a tehetséges gyerekek kiválasztására. A mai napig szülőfalujában, Ipolytarnócon élő szakember szerint azonban egyetlen pillantással senkiről sem lehet eldönteni, mi rejtőzik benne valójában. Éppen ezért ő saját módszert dolgozott ki a csapatához érkező játékosok tesztelésére.

Sisa Tibor csak annyit kért a játékosaitól, hogy szívből focizzanak
Sisa Tibor csak annyit kért a játékosaitól, hogy szívből focizzanak

Sisa Tibor csak annyit kért a játékosaitól, hogy szívből focizzanak

„Az első napon éppen úgy mérem fel a fiatalok fizikai adottságait, mint azt bárki más is tenné. A másodikon engedem csak össze őt a többiekkel, s a játék közben ezért is, azért is fekvőtámaszos büntetést kap tőlem. Ilyenkor alaposan megfigyelem minden reakcióját. A testbeszéd soha nem hazudik. Azt is elárulja róla, amit a játékos még önmagáról sem tudott. A harmadik napon csak kapura kell lőnie, a második ötös sorozat előtt azonban közlöm vele, a találatok számától függ a leigazolása. Aki ugyanúgy belövi, mint az első ötös során, az bírja a nyomást. Nekem pedig ilyen játékosok kellenek! Az i-re a pontot végül a mérkőzésen mutatott teljesítménye teszi fel.”

A nógrádi mester mindig is szívügyének tekintette az utánpótlás-nevelést. Az NB I-es csapatai mellett is folyamatosan dolgozott fiatalokkal, ha nem klubban, akkor iskolában. Úgy gondolja, ha már nincsenek grundok, ahol a híres magyar technikát a gyerekek elsajátíthatnák, akkor az edzőknek kell őket erre megtanítaniuk. Ahogyan a fára mászás eltűnésével a koordinációs képességek fejlesztése is rájuk vár. Az edzői mesterségnek, mint minden másnak is, folyamatosan alkalmazkodnia kell a megváltozott világ új kihívásaihoz. Sisa Tibort ezért egy percre sem hagyta nyugodni a gondolat: hogyan lehetne a srácokat a mai feltételek között eredményesen képezni, s minél jobb futballistákká nevelni? Pedig valójában a véletlennek köszönhető, hogy a testnevelés-földrajz szakos tanár úr végül a kispadon kötött ki.

„Boldog voltam, hogy a labdarúgó-pályafutásom után tanár lettem, s eszembe sem jutott az edzősködés – mesél a kezdetekről. – Ráadásul a szaktárgyaim közül kicsit talán a földrajzot szerettem jobban. A klubomban, a Salgótarjáni Kohászban azonban addig-addig győzködtek, míg végül elvállaltam a serdülőcsapat irányítását. Nem sokkal később bajnokok lettünk, ami annyira meghozta a kedvemet, hogy belevetettem magam a tanulásba, s a létező valamennyi edzői tanfolyamot elvégeztem. Ezek az őszinte, nyílt, tanulni vágyó gyerekek indítottak el a pályámon. Minden áldott nap csillogott a szemük, amikor az öltözőbe léptem. Emberileg és szakmailag egyaránt azt éreztem, értelme van annak, amit csinálok.”

Néhány hónappal ezelőtt ugyanez a csapat bankettet szervezett. Az egykori serdülőjátékosokat meglett férfiemberekké, családapákká érlelte az elmúlt néhány évtized. Sisa azonban arra büszke csak igazán, hogy egyikük sem kallódott el, a mindennapokban is egytől-egyig megtalálták és megállták a helyüket. Pedig sokuknak nem ígért sokat az élet. A nógrádi palócok azonban mindig is büszkén és tisztességgel viselték a nekik jutó nehézségeket. Erről tanúskodnak a kacskaringós főutak mellett emelt lemez-feszületes fakeresztek is. A XVIII. századi pestisjárványok után a helyiek pontosan tudták, hogy hálával tartoznak. Kőre, márványra, rézre azonban sem akkor, sem azóta nem nagyon telik ebben a térségben.

„Mi palócok ragaszkodunk a földünkhöz. Itt születtünk, itt van dolgunk. A magyarországi fizetésemből soha nem lettem még vagyonos ember sem, ám a Kuvaitban és az Arab Emirátusban eltöltött évek alatti keresetemből más helyre is költözhettünk volna. De ez eszünkbe sem jutott, itt van az otthonunk. A feleségemet soha nem zavarta, hogy az ország melyik pontjára szerződöm, csak annyit kért: mindig ide gyere haza!”

Erőt, elvei melletti kitartást és nagy-nagy szorgalmat hozott a szülői házból Sisa Tibor. Utóbbinak köszönheti, hogy nemcsak egyszerűen edző, hanem kiváló pedagógus és pszichológus is. Ennek különösen a korosztályos válogatottak mellett vette különösen nagy hasznát. Egykori játékosai mind emlékeznek a mérkőzések előtti motivációs beszédeire, amelyeket ő egyszerűen csak sztoriknak nevez.

„Az egyik sorsdöntő Eb-selejtezőmérkőzésünk reggelén éreztem, hogy valami nem stimmel – idézi fel emlékeit a 2008-ban az Év edzőjének megválasztott tréner. – Reggeli közben még a légy zümmögését is hallani lehetett, egyetlen kanál sem csörrent. Zsebemben volt az éjjel megírt szöveg, szent koronával, címeres mezzel, hazaszeretettel. Ahogyan végignéztem a srácokon, tudtam, ha felolvasom, csak rontok a helyzeten s még nagyobb terhet teszek a vállukra. Így hát más stílusú történetbe kezdtem. Az egyik csapatomban volt egy játékosom, akit én hoztam-vittem autóval, s a meccsek előtt mindig Zámbó Jimmy-kazettát tett be a lejátszóba. Egyszer megkérdeztem tőle, miért? Ő csak annyit mondott: én nem értek annyira a zenéhez, csak azt érzem, hogy ez az ember a szívéből énekel. Ott és akkor én sem kértem mást a válogatott fiúktól, csakhogy szívből játszanak. A közönséget ugyanis nem lehet becsapni. Még a hozzá nem értő fül is meghallja, ha hamis a zenekar.”

Hát még a karmester...

További korosztályos híreinkLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik