P. K. utanpotlassport.hu 2020.02.26 08:46 Frissítve: 2020.02.29 13:48

Labdarúgás: menetel az ETO és a Honvéd a korosztályos bajnokságokban

Az elmúlt hétvégén a kiemelt korosztályos bajnokságok mindegyikében rendeztek mérkőzéseket. A listavezetők az U16-ban, U17-ben és U19-ben is győzelemmel nyitottak – előbbi kettőben a Honvéd-MFA, utóbbiban az ETO FC Győr.

Az U19-es I. osztályú bajnokságban múlt héten rendezték az idei 1. fordulót, ami az idényben összességében már a 15. volt. Az ETO FC Győr a 2. helyen álló Budapest Honvéd-MFA előtt hárompontos előnnyel vonult decemberben téli pihenőre. A tavalyi utolsó fordulóban mindkét csapat győzött (a Győr a Puskás Akadémia, a Honvéd az MTK otthonában), és az új évet ott kezdték, ahol az előzőt abbahagyták – idegenbeli sikerrel, így továbbra is három pont választja el egymástól a két csapatot a tabellán.

Angyalföldi győzelemmel kezdte a tavaszi szezont az U19-es bajnokságban listavezető ETO FC Győr Fotó: eto.hu

Angyalföldi győzelemmel kezdte a tavaszi szezont az U19-es bajnokságban listavezető ETO FC Győr  •  Fotó: eto.hu

A sorozatban kilencedik bajnokiját megnyerő Honvéd ezúttal a sereghajtó DVSC-DLA-t verte meg 2–0-ra Az ETO rangadót nyert, ugyanis a 4. helyen álló Vasast győzte le 5–2-re a kétgólos Farkas Balázs vezérletével, és ezzel a győriek máris lerázták magukról az egyik üldözőjüket, ugyanis a Kubala Akadémia hátránya tíz pontosra nőtt a listavezetővel szemben, a piros-kékeket ezzel alighanem kihúzhatjuk a bajnokesélyesek közül. Hasonló a helyzet a 3. helyen álló Ferencvárossal is, amely egy félidő után 1–0-ra még vezetett a Haladás vendégeként, de végül 2–1-re kikapott, így már hét pont választja el az éllovas Győrtől. Az MTK pedig 0–2-ről fordított a második játékrészben a Puskás Akadémia ellen, a győztes gólt Lehoczky Roland a 91. percben szerezte.

Az U16-os és az U17-es korosztályban valamelyest már előrébb tartanak a csapatok, mert az U17-es válogatott márciusi, elitkörös selejtezője miatt több hétvégi fordulót más időpontban játszanak. Az U16-osoknál négy, az U17-eseknél öt meccset rendeztek már idén, de szerdán (február 26-án) mindkét korosztályban újabb fordulóra kerül sor.

A mindkét korcsoportban nagy előnnyel éllovas Honvéd az U17-eseknél Gera Zalán triplájának is köszönhetően a Debrecent 6–0-ra verte meg, az Illés Akadémia elleni 3–2-es sikerben pedig a kétgólos Németh Dániel játszott főszerepet. A kispestiek 11 ponttal vezetik a tabellát a 2. helyezett, de egy meccsel kevesebbet játszott Puskás Akadémia előtt, amely a 16. fordulóban 3–0-ra győzött Debrecenben. A 3. helyezett Ferencváros is egy meccset játszott idén, kétszer is vezetett a Vasas vendégeként, de végül örülhetett az egy pontnak, 3–2-es hazai vezetésnél Vogyicska Balázs a 84. percben egyenlített.

U16-ban a DVSC-t 1–0-ra, a Haladást 2–0-ra győzte le a Honvéd és az előnye már 19 pont a 15 meccset játszott Puskás Akadémiával és a 16 találkozón szerepelt Debrecennel szemben.

U19, I. OSZTÁLY, 15. FORDULÓ
Illés Akadémia-Haladás–Ferencváros 2–1
DVSC-DLA–Bp. Honvéd-MFA 0–2
MTK Budapest–Puskás Akadémia 3–2
Vasas Kubala Akadémia–ETO FC Győr 2–5
Az állás: 1. ETO FC Győr 32 pont, 2. Honvéd 29, 3. FTC 25, 4. Vasas Kubala Akadémia 22, 5. Illés Akadémia-Haladás 21, 6. MTK 18 7. Puskás Akadémia 14, 8. DVSC-DLA 10
U17, I. OSZTÁLY
15. FORDULÓ
ETO FC Győr–Vasas Kubala Akadémia 2–1
Bp. Honvéd-MFA–DVSC-DLA 6–0
Ferencváros–Illés Akadémia-Haladás – április 22.-én, rendezik
Puskás Akadémia–MTK Budapest – május 6-án rendezik
16. FORDULÓ
Vasas Kubala Akadémia–Ferencváros 3–3
Illés Akadémia-Haladás–Bp. Honvéd-MFA 2–3
DVSC-DLA–Puskás Akadémia 0–3
MTK–ETO FC Győr – április 22.-én, rendezik
Az állás: 1. Honvéd 41, 2. PAFC 30 (15 meccs, 28–18 gólkülönbség), 3. FTC 23 (15, 27–28), 4. MTK 21 (14), 5. ETO FC Győr 17 (15), 6. DVSC-DLA 14, 7. Vasas Kubala Akadémia 14, 8.Illés Akadémia Haladás 8 (15)
U16, I. OSZTÁLY
15. FORDULÓ
ETO FC Győr–Vasas Kubala Akadémia 0–1
Bp. Honvéd-MFA–DVSC-DLA 1–0
Ferencváros–Illés Akadémia-Haladás – április 22.-én, rendezik
Puskás Akadémia–MTK Budapest – május 6-án rendezik
16. FORDULÓ
Illés Akadémia-Haladás–Bp. Honvéd-MFA 0–2
DVSC-DLA–Puskás Akadémia 2–0
Vasas Kubala Akadémia–Ferencváros – március 18-án rendezik
MTK–ETO FC Győr – április 25-én rendezik
Az állás: 1. Honvéd 44, 2. PAFC 25 (15 meccs, 28–18 gólkülönbség), 3. DVSC 25 (24–19), 4. FTC 20 (14, 27–28), 5. Vasas Kubala Akadémia (15, 24–32) 20, 6. ETO FC Győr 16 (15), 7. Illés Akadémia-Haladás 13 (15), 8. MTK 9 (14)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.03.09 09:48:14

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Lehet-e gond, ha egy sportág nagyon népszerűvé válik? Bírják-e a szakosztályok a megnövekedett érdeklődést edzőkkel, infrastruktúrával, ha egy-egy nagy siker után tömegével érkeznek a gyerekek? Öt hazai nevelőműhelyben érdeklődtünk.

2020.02.29 09:18:15

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

Az utóbbi néhány évben egyre több 21 éves vagy annál fiatalabb külföldi labdarúgót szerződtetnek az NB I-es klubok. Sallói István, a Zalaegerszeg sportigazgatója szerint ezzel az égvilágon semmi baj nincs, sőt…

2020.02.26 13:48:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A második versenynap délelőttjén már a harmadik érmét (a második aranyat) szerezte meg a magyar küldöttség a sportlövők lengyelországi junior Európa-bajnokságán: Mészáros Eszter Pekler Zalánnal párban győzött a vegyes csapatok küzdelmeiben.

2020.02.21 13:37:14

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

Hívta az FTC, a Siófok és a Brest, ő azonban a német élvonal harmadik helyezettjét választotta. A 18 éves junior Eb-aranyérmes kézilabdázóval, Albek Annával a Metzingenbe szerződésről, a nem várt megkeresésekről, az NB I-ről és a távlati céljairól is beszélgettünk.

2020.02.09 12:37:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az ifjúsági ergométeres kontinensviadal után a párizsi világbajnokságon is megvillantotta klasszisát az Arrabona Evezős Klub 18 éves versenyzője, Siska Bettina, elvégre 500 méteren új egyéni csúccsal a dobogó második fokára állt fel, s nevelőedzője, Halmainé Mészáros Éva szerint immár „stabilan hozza, amit tud".