Labdarúgás: már Brazíliában készül a vb-re az U17-es válogatott

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 08:54
Címkék
Telkiből Brazíliába. Szó szerint és átvitt értelemben is megtette ezt a hatalmas utat az U17-es világbajnokságra kijutó magyar korosztályos labdarúgó-válogatott. Viszont amíg a csoportmérkőzések helyszínére, Goianiába mintegy 30 óra alatt eljutott, addig a vb-kvalifikáció évek munkájának eredménye. Az együttes további álmairól Preisinger Sándor szövetségi edző, valamint két az írországi bravúrt testközelből megélő fiatal, Komáromi György és László Dávid nyilatkozott honlapunknak.

Már az első teljes értékű edzést is megtartotta Preisinger Sándor szövetségi edző az U17-es világbajnokságra gőzerővel készülő korosztályos magyar válogatott játékosainak a brazíliai Goiania legnagyobb stadionjában, az 50 ezres Estádio Serra Dourada centerpályáján. A seregszemlén szombat este, magyar idő szerint 22 órakor bemutatkozó együttes minden kerettagja egészséges, így óriási harc várható a kezdőcsapatba kerülésért, elvégre ki nem szeretne a rekordbajnok Nigéria ellen pályára lépni világbajnoki mérkőzésen? A kérdés nyilván csak költői, mindenesetre a mester cseppet sem bánja, hogy fejtörést okoznak neki a srácok.Preisinger Sándor szövetségi edző az U17-es világbajnokságra gőzerővel készülő korosztályos magyar válogatott játékosainak a brazíliai Goiania legnagyobb stadionjában, az 50 ezres Estádio Serra Dourada centerpályáján. A seregszemlén szombat este, magyar idő szerint 22 órakor bemutatkozó együttes minden kerettagja egészséges, így óriási harc várható a kezdőcsapatba kerülésért, elvégre ki nem szeretne a rekordbajnok Nigéria ellen pályára lépni világbajnoki mérkőzésen? A kérdés nyilván csak költői, mindenesetre a mester cseppet sem bánja, hogy fejtörést okoznak neki a srácok.

Preisinger Sándornak már a 21 fős keret kijelölése is fejtörést okozott, hát még a Nigéria elleni kezdőcsapaté Forrás: MLSZ
Preisinger Sándornak már a 21 fős keret kijelölése is fejtörést okozott, hát még a Nigéria elleni kezdőcsapaté Forrás: MLSZ

Preisinger Sándornak már a 21 fős keret kijelölése is fejtörést okozott, hát még a Nigéria elleni kezdőcsapaté  •  Forrás: MLSZ

„Még nem döntöttem el, kikre számítok kezdőként a számunkra kulcsfontosságú, első csoportmérkőzésen. Szerencsére bővebb, egyéni képességeket tekintve erősebb a jelenlegi állományunk, mint amivelaz elitkörben vagy azírországi kontinensbajnokságon rendelkeztünk. Ez nyilvánvaló, hiszen a májusi siker óta több játékosom is elkezdett belecseperedni a felnőttfutballba, ezáltal fejlődtek, érettebbé váltak a pályán. Remélem, ezt a nehéz pillanatokban is bebizonyítják majd. Nem volt könnyű feladatoma keret kialakításakor, mert az elmúlt évben mutatott teljesítmény alapján huszonegynél több fiú is megérdemelte volna, hogy utazzon. Ilyenkor fáj az ember szíve, hogy nem tarthat mindenki velünk, hiszen a világbajnoki szereplés kivívásaaz ő sikerük is."

A szövetségi edző nem köntörfalazott – nem szokása –, amikor a csapat céljairól kérdeztük. Elmondása szerint botorság lenne az „úgyis arészvétel a fontos" hangzatúszlogenekkel dobálózni.

„Hogy mire lehetünk képesek a legeslegjobbak között? Szeretnénk szintet lépni, de nem lesz könnyű, mert a vb-csoportunk legalább olyan ütős, mint a dubliniEb-n, sőt. Ettől függetlenül célunk a továbbjutás a csoportból, megpróbáljuk lenullázni a riválisaink erősségeit, de ami még ennél is fontosabb, közben a miénket se veszítsük el. Nekünk elsősorban a szervezettségünkre kell hagyatkoznunk. Azt gondolom, az Eb-n megmutattuk, hogy működik a taktikánk, viszont ez egy vb, ahol többre lesz szükség, mert itt tényleg a legerősebb korosztályos válogatottakkal nézünk farkasszemet."

Az 1996-os atlantai olimpián játékosként részt vett edzőúgy látja, játékosai nem szorulnak buzdításra, elvégre minden szereplő pontosan tudja, mekkora lehetőség kapujában áll: valószínű, hogy ilyen esély életében csak egyszer adatik meg.

„Remélem, tudunk majd élni vele. Hatalmas sikert értünk el az Európa-bajnokságon azzal, hogy kijutottunk a világbajnokságra, de itt nem állhatunk meg: mindannyian hiszünk benne, hogy sikerülhet felülmúlnunk a korábbi bravúrokat, persze bitang erős riválisokat kell eltakarítanunk az utunkból. Egy biztos, mérföldkő előtt állnak a játékosok, elvégre most a lehető legnagyobb színpadon mutathatják meg, mire képesek.”

Az Eb után a vb-n is meglepetést okoznának a magyarok Forrás: MLSZ
Az Eb után a vb-n is meglepetést okoznának a magyarok Forrás: MLSZ

Az Eb után a vb-n is meglepetést okoznának a magyarok  •  Forrás: MLSZ

A bizonyítási vágy élénken él a belgák elleni utolsó Eb-meccsen fergeteges gólt szerzőKomáromi Györgyben is. A Puskás Akadémia 17 éves támadója szerint szép eredményeket érhet el a magyar együttes, ha azt azarcát mutatja, amely az elitkörben és Írországban a társaság védjegyévé vált.

„Nem számítanak az ellenfelek és a szokatlan körülmények. A trópusi klímához, illetve az időeltolódáshoz már kezdünk hozzászokni, erre nem kenhetünk semmit. Be kell bizonyítanunk, hogy valóban megérdemeltük a kijutást. Elsősorban rajtunk múlik, meddig jutunk, de úgy gondolom, bennünk van a további bravúrok lehetősége. Az a lényeg, hogy elszántan, egymásért focizzunk, a szervezettségünk a fegyverünk, amivel eltüntethetjük az esetleges játéktudásbeli hátrányt az ellenfelekhez képest. Tényleg nem fontos, ki lövi a gólokat. Persze belegondoltam már, milyen jó lenne betalálni a vb-n, de a leginkább akkor örülnék, ha a társaimmal együtt élhetnék meg sikeres pillanatokat.”

Szintén a csapategységben bízik a Budapest Honvéd 17 éves reménysége, László Dávid. A fiatal játékos elárulta, az Eb-siker óta az újrázásról álmodik.

„Hú, amikor visszagondolok, hogyan győztük le a belgákat, az még most is megérint. Hihetetlen, amit véghez vittünk, nyugodtan mondhatom, hogy senki sem várta ezt tőlünk. Mondanám, hogy azóta kicsit leülepedtek az élmények, de igazság szerint állandóan csak Brazíliára gondolok – még úgy is, hogy már itt vagyunk –,minden nap a vb-szerepléssel kapcsolatosak az álmaim. Ezek eléggé változóak, de már volt olyan is, amelyikben egész sokáig meneteltünk… Meglátjuk, mit hoz a valóság, az biztos, hogy lépcsőzetesen, mérkőzésről mérkőzésre készülünk, igyekszünk kitapintani csoportellenfeleink gyenge pontjait, illetve kidomborítani saját erősségeinket. Gyerekként áhítattal nézed a felnőttvilágbajnokságot, szinte bele sem gondolsz, hogy akár játékosként is részt vehetsz ilyesmin, mi pedig megyünk Brazíliába. Hihetetlen!”

U17-ES VB, BRAZÍLIA
A magyar válogatott csoportmérkőzései (Goiania)
Október 26., 22.00: Nigéria–Magyarország
Október 29., 24.00: Ausztrália–Magyarország
November 1., 21.00: Ecuador–Magyarország
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd), Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Buna Gábor (Bp. Honvéd), Horváth Milán (Bp. Honvéd), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia), László Dávid (Bp. Honvéd), Orosz Donát (DVTK), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia)
Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kosznovszky Márk (Parma – Olaszország), Major Sámuel (Red Bull Salzburg – Ausztria), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Tóth Borisz (DVTK)
Támadók: Komáromi György (Puskás Akadémia), Mester Csaba (Austria Wien – Ausztria), Molnár Rajmund (Benfica – Portugália), Németh András (Genk – Belgium), Zuigeber Ákos (MTK Budapest)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik