utanpotlassport.hu 2019.04.24 18:22 Frissítve: 2019.04.24 18:24

Kosárlabda: a MAFC utánpótlása a klub nagy hagyományait idézi

A hajdan bajnoki érmek hosszú sorát begyűjtő MAFC mai fiú kosarasai az idén remekelnek: a juniorok bronzérmet szereztek az országos nyolcas döntőn, míg a kadétok megnyerték a felsőházi rájátszást. Az U16-osok vezetőedzőjével, Világos Andrással beszélgettünk a klub céljairól, valamint az utánpótlás-bázis helyzetéről.

Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Érdekes statisztika, ha összehasonlítjuk a MAFC fiú utánpótlás-kosárlabdázóinak a tavalyi szezonját az ideivel. 2018-ban a juniorok az országos nyolcas döntőbe sem jutottak, míg a kadétok a hatodik helyen zártak. Ehhez képest a nagyobbak országos bajnoki bronzérmet szereztek az idén, a fiatalok pedig a felsőházi rájátszás győzteseként vághatnak a május 9-én kezdődő finálénak.

A MAFC 2019-es juniorbajnoki bronzérmes csapata

A MAFC 2019-es juniorbajnoki bronzérmes csapata

„Nem történt különösen nagy meglepetés. Tudtuk, hogy a kétezer-hármas generáció nagyon erős, arra alapoztunk, tudatosabban építettük fel az évet. Igaz, érkeztek új játékosok, ezzel megnőtt a kispadunk, de annak is köszönhető a stabilitásunk, hogy van négy-öt olyan kosárlabdázónk, aki rendkívül agilis, két méter körüli vagy magasabb” – összegzett oldalunknak Világos András, a kadétok vezetőedzője.

Adódik a kérdés: mire lehet képes Világos együttese a májusi döntőn?

„Persze, örülünk annak, hogy elsőként jutottunk a fináléba, de ez cseppet sem változtat a végső célunkon. Azon, hogy minél több kosarast neveljünk a felnőttcsapatunkba. Ezek csupán állomások, amelyek sikerét persze örömmel fogadjuk. Nagy súlyt fektetünk a fizikális és taktikai felkészülésre, de nem hanyagoljuk el az egyéni képzést sem a bajnokság hajrája miatt.

A szakember arról is beszélt, hogy bármely olyan alakulat veszélyes lehet rájuk a négynapos összecsapáson, amely kiegyensúlyozottan teljesített a felsőházi rájátszásban. A MAFC-nak tehát a Soproni Sportiskola KA, a Vasas Akadémia, a Szolnoki Sportcentrum és a Debreceni KA gárdája is törhet borsot az orra alá.

Történelmi számok
A MAFC Magyarország harmadik legeredményesebb férfi kosárlabda egyesülete 7 bajnoki címével, 24 bajnoki ezüstérmével, 10 bronzérmével és 5 kupagyőzelmével. Évtizedeken át a Honvéd–MAFC rangadó volt a bajnokság mindig teltházas, legnagyobb eseménye.

Világos szerint jó helyzetben van a MAFC utánpótlása, mivel meglehetősen széles bázisból meríthet. A klub teljes mértékben a fiataljaira próbál építkezni, és szeretne 5-6 éven belül a felnőttélvonalban is meghatározó csapattá válni.

Akár csak hajdanában.

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.02.09 12:37:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az ifjúsági ergométeres kontinensviadal után a párizsi világbajnokságon is megvillantotta klasszisát az Arrabona Evezős Klub 18 éves versenyzője, Siska Bettina, elvégre 500 méteren új egyéni csúccsal a dobogó második fokára állt fel, s nevelőedzője, Halmainé Mészáros Éva szerint immár „stabilan hozza, amit tud".

2020.02.02 16:06:15

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Számos utánpótlássikerről adunk hírt, ám jól tudjuk: ezek még nem garantálják a fényes felnőttpályafutást. Most az érem másik oldalát vizsgáltuk meg: olyan sportolókkal beszéltünk, akik utánpótláskorúként nem arattak nagy sikereket, de későn érő típusként szép pályafutást építettek.

2020.01.24 19:06:14

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A junior vb- és Eb-, továbbá U23-as Eb-győztes cselgáncsozó, Özbas Szofi és a felnőttvilágbajnok kajakos, Kopasz Bálint lett 2019 legjobb utánpótláskorú sportolója. Mindez a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Héraklész Díjátadó Gálán derült ki pénteken.

2020.01.23 19:06:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Elképesztő teljesítménnyel nyerte meg Pekler Zalán a junior légpuskások 10 m-es müncheni versenyét. A komáromi sportlövő jobbat lőtt, mint a világcsúcs (országos csúcsot ért el), ezek után azt kérdeztük tőle, mégis hogyan csinálta.

2020.01.14 21:07:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Elstartolt a junior leánykosarasok bajnokságának felsőházi rájátszása, amelyben a Csata DSE, a DVTK Akadémia és a Vasas Akadémia hozta ez idáig minden meccsét. A miskolciak eddig két mérkőzésből kétszer nyertek ugyanolyan arányú különbséggel: 68−67-re verték az NKA Pécs és a BEAC-Újbuda KA alakulatát is.