Kosárlabda: a 19 éves Tóth Orsolya két vasat tart a tűzben

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.06. 08:51
Címkék
Szép sikereket tudhat maga mögött a Vasas Akadémia 19 esztendős kosárlabdázója, Tóth Orsolya: ötszörös utánpótlás magyar bajnok, 3x3-as U18-as Európa-bajnok, valamint U18-as Eb-harmadik hely a mérlege. A Mol Alapítvány támogatottja klubjával szeretne bejutni a felnőttélvonal rájátszásába az új szezonban.

Immár tizenegy éve koptatja cipőjét a kosárlabdapályán Tóth Orsolya, aki a MAFC együttesénél kezdte a pályafutását. A labdapattogtatás családi hagyomány: szülei is ezt a sportot űzték és testvére is a teremben kötött ki. Tóth Orsolya, aki a MAFC együttesénél kezdte a pályafutását. A labdapattogtatás családi hagyomány: szülei is ezt a sportot űzték és testvére is a teremben kötött ki.

Tóth Orsolya (fehérben) a 2019-es Európa-bajnokságon Forrás: FIBA
Tóth Orsolya (fehérben) a 2019-es Európa-bajnokságon Forrás: FIBA

Tóth Orsolya (fehérben) a 2019-esU20-as Európa-bajnokságon  •  Forrás: FIBA

„Már az első pillanatban megszerettem ezt a játékot. Mindenképpen csapatsportot szerettem volna. Fontos volt, hogy ne legyen monoton, és rengeteg taktikai elem színezze. Úgy vélem, jobban nem is dönthettem volna, hiszen a kosárlabda látványos és még a laikusoknak is élvezhető” – meséli a Vasas Akadémia játékosa, aki érdekes dolgot említett azzal kapcsolatban, szerinte miként lehet valaki eredményes:

„A kosárlabdának sok szegmense van, de nem muszáj jónak lenni mindben, ha valaki eredményes szeretne lenni. Bőven elég, ha van két-három olyan dolog, amit kiemelkedően csinál a játékos, ezzel kompenzálva a gyengéit.”

Orsolya 2010 óta erősíti a pasarétiek alakulatát, és rögtön az első szezonjában utánpótlás magyar bajnoki címet ünnepelhetett:

„Pécsen voltunk, szinte minden pillanatára emlékszem. Nagyon megfogott az élmény, mivel először nyertem országos bajnoki aranyérmet, ráadásul a játék is jól ment.”

Azóta további négyszer lett bajnok a Vasassal. A hagyományos kosárlabda mellett a korosztályos 3x3-as válogatottnak is tagja, 2017-ben a debreceni Európa-bajnokságon szerzett aranyérme mellett a torna legértékesebb játékosa címet is kiérdemelte.

„Akkor voltam először és utoljára MVP. Karrierem eddigi legszebb emléke a cívisvárosi. Mai napig nem tudom szavakba önteni, milyen érzés, ha világversenyen téged látnak a legjobbnak – sportolóként azt mondom, talán nincs is ehhez fogható.”

Ekkor már a nemzetközi szövetség is felfigyelt rá.

„Hogyan lett a 17 éves Tóth Orsolya a világ leghíresebb 3x3-as játékosa?” – ezzel a címmel közölt cikket a FIBA a hivatalos honlapján. A szervezet azt elemezte, mitől hihetetlenül népszerű a magyar játékos a közösségi médiában. Az Eb-arany után sem volt hiány az eredményekből: a 2018-as udinei U18-as kontinenstornán harmadik helyet szerzett Völgyi Péter együttesével, majd az év októberében a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián ötödik lett Földi Attila válogatottjával. Más kérdés, hogy maradt némi hiányérzete:

„Eleinte nagyon jól ment, egy meccset rontottunk el, emiatt lecsúsztunk az elődöntőről. Állítom, hogy ezzel a kerettel dobogón lett volna a helyünk, éppen ezért rossz szájízzel utaztam haza. Persze összességében hatalmas élmény volt megtapasztalni az olimpiai hangulatot.”

Tavaly a Vasas a tizedik helyen zárta az elsőosztályú felnőttbajnokságot:

„Ha azt nézzük, mi voltunk a legfiatalabbak az egész mezőnyben, úgy nem olyan rossz eredmény ez, viszont ha azt, hogy csupán hajszálra voltunk a playofftól, akkor már nem örülhetünk annyira. Voltak hullámvölgyeim, de szerintem rengeteget fejlődtem. A soron következő kiírásban pontosabbnak, koncentráltabbnak kell lennem, de ebben segítségemre lesz az egyre gyarapodó rutin is.”

Távolabbi céljai között szerepel, hogy Euroliga-résztvevő csapatban játsszon. Nem titkolja, néhány éven belül szeretne az ötös vagy a 3x3-as felnőttválogatott tagja lenni – ez utóbbit nagyobb megtiszteltetésnek venné amiatt, mert több esélyt lát az olimpiai kvóta megszerzésére.

A Mol Alapítvány eszköztámogatása is segít neki abban, hogy mindezt elérje – edzőfelszereléseket, sportcipőt, nadrágot és pólót vesz belőle.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik