Kézilabda: Pál Tamara felnőtt az első NB I-es szezonjában

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.29. 15:31
Címkék
„Őszintén bevallom, sírtam, amikor törölték a szezont” – mondja a 19 éves Pál Tamara az MTK Budapest kézilabdacsapatának történelmi évadjáról, amelyben akár a Magyar-kupa négyes döntőjét is elérhették volna. A korosztályos válogatott irányító azonban mindent összevetve elégedett az első élvonalbeli idényével.

A sikeres győri utánpótlás-nevelés egyik eredményeként évekig a női kézilabda egyik legnagyobb ígéretének tartották Pál Tamarát, aki viszont az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes együttesben csak epizódszerephez jutott. A múlt nyáron azonban a szintén NB I-es MTK Budapest csapatába került kölcsönbe, amellyel végre a legjobbak között is megmutathatta magát.Pál Tamarát, aki viszont az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes együttesben csak epizódszerephez jutott. A múlt nyáron azonban a szintén NB I-es MTK Budapest csapatába került kölcsönbe, amellyel végre a legjobbak között is megmutathatta magát.

Pál Tamara az MTK-ban már nem csak epizódszerephez jutott Forrás: mtkbudapest.huszíneiben Forrás: mtkbudapest.hu
Pál Tamara az MTK-ban már nem csak epizódszerephez jutott Forrás: mtkbudapest.huszíneiben Forrás: mtkbudapest.hu

Pál Tamara az MTK-ban már nem csak epizódszerephez jutott  •  Forrás: mtkbudapest.hu

„Boldog voltam, hogy végre ténylegesen az NB I-ben tudtam szerepet vállalni, és nem csak a hajrában tízgólos vezetésnél, mint Győrben, hanem amikor tényleg tétje volt – válaszolta kérdésünkre a junior Európa-bajnok Pál Tamara. – Azt sem gondoltam, hogy itt az MTK-ban rögtön az elején ennyi lehetőséget kapok, de végül jól alakult. És még az sem rontotta el, hogy közbejött a kicsit elhúzódó könyöksérülésem, mert amikor játszottam, jól ment.”

A műtéti beavatkozást is igénylő sérülés remélhetőleg már a múlté, igaz, két és fél hónapja nem fogott kézilabdát, csak a megadott erőnléti feladatokat végezte el. Június 2-án, azaz jövő kedden azonban újra találkoznak a fővárosi klub játékosai, és együtt töltenek még két hetet a tervezett júliusi alapozás előtt.

De nem lehet elmenni szó nélkül a kék-fehérek előző, utólag törölt szezonja mellett sem: a félbeszakadt évadban a hetedikek voltak, pontot raboltak az FTC ellen, legyőzték a DVSC-t és az Érdet, valamint álltak még a Magyar-kupában is.

„Őszintén bevallom, hogy amikor bejelentették, hogy lefújják a bajnokságot, és az egész szezon semmissé válik, otthon sírtam. Hiszen történelmet írtunk, illetve írhattunk volna a csapattal. Nagyon szerettem volna például úgy a kupa négyes döntőjébe jutni a Papp László Sportarénába, hogy nem a padon ülök, hanem én is alakítója vagyok az eseményeknek. Sajnálom, hogy így alakult.”

A győri nevelésű játékos tagja volt az Európa-bajnok juniorválogatottnak Forrás: MKSZ
A győri nevelésű játékos tagja volt az Európa-bajnok juniorválogatottnak Forrás: MKSZ

A győri nevelésű játékos tagja volt az Európa-bajnok juniorválogatottnak  •  Forrás: MKSZ

A most következő idényben azonban új lehetőségek nyílnak Pál Tamara előtt, és talán még nagyobb szerephez juthat, mint korábban, hiszen az eddig elsőszámú irányító, a házi gólkirály Tóth Eszter eligazolt a posztjáról. A juniorkorú játékos pedig egy évvel mindenképpen rutinosabb lett a kezdethez képest.

„Az első egy hónapban kicsit még félénk voltam, hiszen mégis az NB I-be kerültem, ahol mindennek nagyobb súlya van, mint az ifjúsági bajnokságban. Belülről azt éreztem, hogy idővel ez eltűnt, és sikerült felnőnöm, talán ez a legfontosabb. De mindenben fejlődnöm kell, főleg védekezésben, illetve a lövőrepertoáromat szeretném színesíteni. Talán több szerepet kapok majd irányítóként, de igazából mindegy is, hol játszom, a legfontosabb, hogy minél több tapasztalatot szerezzek.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik