Kerékpár: Tour de Hongrie-t akar nyerni Valter Attila

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.06.10. 19:43
Címkék
Az összetett elsőséget célozza meg Valter Attila a kedden rajtoló Tour de Hongrie körversenyen, amelyen csapatkapitányként áll rajthoz. A hegyimenőnek számító magyar kerekes egy nappal a rajt előtt beszélt honlapunknak várakozásairól.

„Nagyon jól érzem magam, hiszen végre egy egész hetet itthon tudtam lenni Csömörön. Bár rengeteget edzettem, viszont a családommal és a párommal is el tudtam tölteni egy kis időt, ez pedig számomra igazi kikapcsolódást jelent. Nagyon régen készültem ilyen kipihenten egy versenyre, fejben, erőben és motivációban is erősnek érzem magam”– nyilatkozta honlapunknak a 21. születésnapját szerdán ünneplő Valter Attila, aki csapata kapitányaként indul majd a viadalon.„Nagyon jól érzem magam, hiszen végre egy egész hetet itthon tudtam lenni Csömörön. Bár rengeteget edzettem, viszont a családommal és a párommal is el tudtam tölteni egy kis időt, ez pedig számomra igazi kikapcsolódást jelent. Nagyon régen készültem ilyen kipihenten egy versenyre, fejben, erőben és motivációban is erősnek érzem magam”– nyilatkozta honlapunknak a 21. születésnapját szerdán ünneplő Valter Attila, aki csapata kapitányaként indul majd a viadalon.

A végső győzelemre tör hazai környezetben Fotó: bikemag.hu
A végső győzelemre tör hazai környezetben Fotó: bikemag.hu

A végső győzelemre tör hazai környezetben  •  Fotó: bikemag.hu

„Ez speciális, de nagyon jó helyzet, hiszen itt a srácok értem mennek, segítenek, ha szükség van rá, nagyon nem mindegy ez ilyen nagy versenyen”– tette hozzá, s megjegyezte, óriási ugrás tapasztalható a Tour de Hongrie színvonalában, mind szervezésben, mind az ellenfelek tekintetében, így kiváló versenyre számít.

Mint elmondta, nem zavarja, hogy hirtelen beköszöntött a nagy nyári meleg: „Bíztam benne, hogy jó idő lesz, hiszen nekem ezzel még nem volt problémám. Jól megizzadunk az elején, és onnan kezdve a meleg szél is hűsítő tud lenni, persze nagyon oda kell figyelnünk magukra így is.”

Valter Attila a versennyel kapcsolatban megjegyezte, nagyon résen kell lennie minden szakaszon: „Figyelnem kell minden egyes szökésre, hiszen ha valaki nagyon elmegy egy etapon, akkor azt már összetettben nehéz behozni. A legfontosabb, hogy minden nap az élbolyban kell célba érkeznem. Nekem a prológon például nem szabad sokat kapnom, én majd a hegyeken akarok valami használhatót összehozni, viszont ehhez már a nyitánykor is jól kell mennem”– mondta Valter Attila, aki előzetesen az összetett elsőséget célozta meg.

További híreinkKERÉKPÁRSPORTOKBANsportági aloldalunkon

Legfrissebb hírek

Hanga Ádám 11 pontjával egyenlített a Badalona a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
10 perce

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
35 perce

Szabó Levente gólja ellenére kikapott a Zaglebie Lubin – videó

Légiósok
54 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged

Röplabda
1 órája

BL-negyeddöntő: Real Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
1 órája

BL, negyeddöntő: Sporting–Arsenal

Bajnokok Ligája
1 órája

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik