Karate: Klement Kármen remekelt Montrealban, ősztől a Premier League-ben is indulhat

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 15:15
Címkék
Hetedik helyet szerzett a montreali Serie A világkupa-versenyen Klement Kármen, a Vasas 21 esztendős, korosztályos magyar bajnok karatésa, aki ezzel a mínusz 50 kilogrammos súlycsoportban bekerült a világranglista első száz helyezettje közé, vagyis indulási jogot szerzett a Premier League-sorozatba is.

Klement Kármen a montreali viadalon 7. helyet szerzett, a főtáblán a negyedik fordulóig, vagyis a negyeddöntőig menetelt, itt viszont a kínai – későbbi ezüstérmes – Li Zsan-zsan megállította őt. A legfontosabb célt viszont így is teljesítette a Vasas versenyzője – sőt, hogy egészen pontosak legyünk, túl is teljesítette.Klement Kármen a montreali viadalon 7. helyet szerzett, a főtáblán a negyedik fordulóig, vagyis a negyeddöntőig menetelt, itt viszont a kínai – későbbi ezüstérmes – Li Zsan-zsan megállította őt. A legfontosabb célt viszont így is teljesítette a Vasas versenyzője – sőt, hogy egészen pontosak legyünk, túl is teljesítette.

Klement Kármen hetedik lett a montreali viadalon Forrás: Magyar Karate Szövetség
Klement Kármen hetedik lett a montreali viadalon Forrás: Magyar Karate Szövetség

Klement Kármen hetedik lett a montreali viadalon  •  Forrás: Magyar Karate Szövetség

„Kármen tavasszal hosszú sérülésből tért vissza, és azóta szerencsére egyre jobb formát mutat. Márciusban, Salzburgban kettő, májusban, Isztambulban három, most pedig már négy kört is tudott menni a felnőttvilágkupában, úgy, hogy korosztályát tekintve még mindig U21-es versenyző. A legfontosabb célunk most az volt, hogy visszaküzdje magát a legjobb százba a világranglistán, ami a kanadai eredménynek köszönhetően olyan jól sikerült, hogy várhatóan a nyolcvanadik hely környékére tud majd feljönni” – mesélte Egri Tamás, a Vasas karate szakosztályának vezetője.

A top 100-as helyezés azért is fontos, mert a Serie A-sorozat felett álló Premier League állomásaira csak ők nevezhetnek. Alig egy évvel a tokiói olimpia előtt, amelyen a karate először lesz az ötkarikás program része, pedig minden korábbinál kiélezett a küzdelem.

„Jelenleg arra koncentrálunk, hogy Kármen minél jobban szerepeljen a kvalifikációs versenyeken, esetleg érmeket tudjon hozni. Ez persze együtt járna azzal is, hogy reális esélye nyílik az olimpiai részvételre, de nem erre koncentrálunk, ez csak a háttérben, plusz motivációként van jelen. Igyekszünk a felnőttversenyekre külön készülni, az ellenfeleket specifikusan elemezzük. Ez hosszútávon az Európa- és világbajnokságok szempontjából is kifizetődő lehet” – mondta a következő időszak céljairól Egri.

Maga a versenyző hogy élte meg a montreali világkupa-versenyt?

„A legjobb harminckettő között egy szlovák lánnyal kerültem össze, akit már ismertünk, azt gondolom, ez volt a legkiemelkedőbb meccsem is, mert nyolc nullára nyertem, ami azt jelenti, hogy technikai kiütéssel még egy perccel hamarabb is sikerült befejeznem” – emelte ki a Dominika Veisová elleni küzdelmet Kármen, aki a következő körben szintén bravúros győzelmet ért el, a többszörös vk-érmes brazil, Jéssica de Paula ellen.

„Vele nagyon taktikus meccset vívtam, s bár null nulla lett, a bírók végül egyhangú döntéssel (5–0 – a szerk.) engem hoztak ki győztesnek.”

Kármen megkönnyebbülés helyett amolyan részsikerként éli meg, hogy újra bekerült a legjobb száz közé a súlycsoportjában. Igaz, edzőjéhez hasonlóan ő is úgy gondolkodik, korai lenne a tokiói olimpiáról beszélni.

„Súlycsoportonként a tíz legjobb jut ki, ehhez pedig talán még túl fiatal vagyok – mondta, ám így is akad egy cél, amely évekre előre komoly hajtóerőt jelentsen számára. – Kétezer-huszonkettőben Magyarországon rendezik a felnőtt-világbajnokságot. Ezen nagyon szeretnék indulni, már csak azért is, mert az őszi, szintén hazai rendezésű U21-es vb-ről lemaradok, hiszen pont kiöregszem.”

Kármen számára a nyár hátra lévő része sem lesz eseménytelen: előbb a korosztályos világkupában, majd július végén a zágrábi egyetemi Európa-bajnokságon bizonyíthat. Ősztől pedig a Premier League K1 kiírásában is képviselheti az angyalföldi, illetve a magyar színeket.

További korosztályos hírek KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik