Kajak-kenu: serdülő seregszemle Pozsonyban

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2019.09.11. 14:26
Címkék
Péntektől vasárnap rendezik a serdülő korosztály legnagyobb eseményét, az Olimpiai Reménységek Versenyét Pozsonyban.

A több évtizedes hagyományokra visszatekintő ORV eredetileg a visegrádi négyek versenye volt, de a környező országokon kívül évről évre egyre több nemzet csatlakozott, így az idén már 36 ország vesz részt a 15, 16 és 17 évesek számára három korosztályban kiírt nemzetközi kajak-kenu megméretésen.

Szellák Szabina is indul az ORV-n F
Szellák Szabina is indul az ORV-n F

Szellák Szabina is indul az ORV-n

„Gyakorlatilag a verseny teljesíti a világbajnokság kritériumait, hiszen jönnek Kanadától kezdve Ausztrálián át még Szingapúrból is. Azért is alakulhatott ki ez a mezőny, mert ennek a korosztálynak, a serdülőnek nincs még világ- és Európa-bajnoksága, így az ORV nőtte ki magát az egyik legnagyobb eseménnyé”– mondta a szövetség honlapjának Makrai Csaba utánpótlás szövetségi edző.

A magyar csapat rekordnak számító 91 versenyzővel érkezik a pozsonyi ORV-re, ami annak is köszönhető, hogy a szlovák szervezők betettek a programba néhány új számot, így például a 200 méteres négyest is.

Lesznek olyan, már az ifiben is bizonyított „nagyobb nevek”, mint például Rendessy Eszter vagy Kőhalmi Emese, akik átadják a helyüket, és más tehetségek is lehetőséget kapnak a válogatottban. Ezzel együtt ott lesz a csapatban például az egyaránt ifjúsági világbajnok Szellák Szabina és Zupkó Vanda (felső képünkön) is, így a magyar utánpótlás élmezőnye is képviselteti majd magát a hétvégi versenyen.

Az ORV hagyományosan az egyik legjelentősebb korosztályos megmérettetés, a felnőtt magyar válogatott jelenlegi legnagyobb sztárjai, Kozák Danuta, Csipes Tamara vagy akár Kopasz Bálint is, mindannyian részt vettek korábban ezen a versenyen, így nem túlzás azt állítani, hogy a jövő nagy bajnokait láthatjuk majd hajóba szállni a péntektől vasárnapig tartó viadalon.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: „ebből jó dolgok sülhetnek ki”

Magyar válogatott
3 perce

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
24 perce

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
35 perce

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
54 perce

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
1 órája

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
3 órája