Kajak-kenu: minden idők legsikeresebb szereplését hozta az ifi vb

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 14:30
Címkék
Huszonegy (tíz arany-, hat ezüst-, öt bronz-) éremmel térhet haza a romániai Pitesti-ből az utánpótlás kajak-kenu-válogatott, amely korábban soha nem szerzett ennyi érmet a korosztályos világbajnokságon. Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány teljes mértékben elégedett a fiatalok teljesítményével, miközben a hazai trénereket és a versenyrendszert is méltatta.

Voltak kérdőjelek a romániai Pitesti-ben rendezett U23-as és ifjúsági kajak-kenu-világbajnokság előtt a magyarok szereplése kapcsán. Részint azért, mert az utánpótlásban évről évre cserélődik a mezőny, sokat változnak a fiatalok, részint meg azért, mert a legjobb U23-as versenyzőket a közelgő budapesti felnőtt-vb miatt a korosztályos válogatott ezúttal nélkülözni kényszerült.

Minden vittek a magyar fiatalok Pitesti-ben Forrás: MKKSZ
Minden vittek a magyar fiatalok Pitesti-ben Forrás: MKKSZ

Mindent vittek a magyar fiatalok Pitesti-ben  •  Forrás: MKKSZ

A magyar kajak-kenucsapat azonban – hiányzók ide vagy oda – mindig pokoli erős. S ez a vasárnap véget ért seregszemlén is kiderült. A fiatalok utcahosszal nyerték az éremtáblázatot a németek előtt, mi több: a tíz arany-, hat ezüst- és öt bronzérem egyúttal minden idők legeredményesebb szereplését hozta el. Emlékezetes sikerek sora született Pitesti-ben: Kőhalmi Emese triplája – vagyis egyesben, kettesben és négyesben is nyert – vagy éppen Lucz Anna és a Biben Karina, Bakó Olga páros címvédése. S még meddig folytathatnánk!

Az elsöprő szereplés után Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a fiatalok négynapos munkájáról.

„Mi mást lehetne mondani, mint hogy teljes mértékben elégedett vagyok? –kezdte Makrai az utanpotlassport.hu-nak. – Majdnem mindenki kihozta magából a maximumot. Három szakágban, férfi és női kajakban, valamint női kenuban a csúcson, illetve annak közelében vagyunk, a férfi kenu az úgymond lyukas számunk, de ezúttal még ott is szereztünk értékes döntős helyezéseket.”

Természetesen nemcsak a fiataloknak, hanem az edzőknek is hatalmas örömet hozott a szereplés. Makrai a nagymértékű állami támogatás mellett az edzők felkészültségét és a magyar versenyrendszert emelte ki, mint a siker kulcsát.

„Mondhatjuk, hogy tradicionálisan jó a magyar utánpótlás, fiataljaink világviszonylatban egyedülálló háttérrel és nagyszerű szakemberekkel készülhetnek. Persze örülünk a sikereknek, de az is biztos, hogy a gyerekeknek nem most kell a csúcson lenniük, nekünk az a feladatunk, hogy folyamatosan tápláljuk a felnőttválogatottat jobbnál jobb versenyzőkkel. S bár még nehezebb feladat vár rájuk a
nagyok között, én úgy hiszem, ott is megállják a helyüket.”

A korosztályos kajak-kenu-vb magyar érmesei:
U23
Arany (4):
K2 1000 m (Koleszár Mátyás, Németh Viktor), Lucz Anna (K1200 m), Pupp Noémi (K1500 m), K2500 m (Biben Karina, Bakó Olga)
Ezüst (3): Pupp Noémi (K11000 m), Bragato Giada (C1500 m), K4500 m (Kiss Blanka, Pupp Noémi, Sólyom Dóra, Katrinecz Rita)
Bronz (3): Varga Ádám (K1 1000 m), K4500 m (Béke Kornél, Varga Ádám, Németh Viktor, Koleszár Mátyás), C2500 m (Bragato Giada, Kisbán Zsófia)
Ifjúsági
Arany (6):
K4500 m (Szellák Szabina, Rendessy Eszter, Kőhalmi Emese, Csikós Zsóka), Redl András (K11000 m), Zupkó Vanda (K11000 m), Kőhalmi Emese (K1500 m), Redl András (K1500 m), K2500 m (Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter)
Ezüst (3): K21000 m (Őry Zsombor, Erdélyi Tamás), K4500 m (Opavszky Márk, Szendy Maximilián, Tamási Zsombor, Vajda Bence), C2500 m (Gönczöl Laura, Opavszky Réka)
Bronz (2): C2200 m (Gönczöl Laura, Opavszky Réka), K1200 m (Rendessy Eszter)

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik