B. Z. utanpotlassport.hu 2019.11.07 09:04 Frissítve: 2019.11.10 12:13

Kajak-kenu: maratoni hidegrázás – Horváth Benedek felemás éve

Nyáron még az sem volt biztos, hogy elindul az ifjúsági maratoni világbajnokságon, aztán mégis megtette, és két aranyéremmel tért haza Kínából. A Mol Alapítvány által támogatott 18 éves kenus, Horváth Benedek felemás év után jövőre új korosztályban és egyesületben maradna az élmezőnyben.

Négy évvel ezelőtt kajakozni kezdett, de nagyjából két hónappal később a kéttollú lapátot már le is cserélte egyre. Az indok jól jellemzi a Rácalmás SE versenyzőjének hozzáállását: a kenu volt a vonzóbb, mert az tűnt nehezebbnek. A 18 éves Horváth Benedek úgy gondolja, elég gyorsan beletanult a sportágba, hamar ráérzett a kenuzás lényegére, és nagy dolognak tartja, hogy már az első évben indulhatott nemzetközi futamon, a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén.

Az első igazi sikerek sem várattak magukra sokáig. A 2017-es évből kiemelkedik a győri európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF), amelyen Horváth egyesben kétszázon, ötszázon, valamint Molnár Csengével vegyes párosban, ugyancsak ötszáz méteren lett ezüstérmes. A fiatal kenus idei fő versenyét a romániai ifjúsági világbajnokság jelentette – vagy jelentette volna.

horváth benedek facebook

Horváth Benedek két aranyat nyert az ifjúsági maratoni vb-n  •  Forrás: Horváth Benedek/Facebook

„A pályafutásom alatt már voltak hullámvölgyek, de az ideinél nagyobb még sosem. A tervünk az volt, hogy a világbajnokságon Besenyei Ádámmal párosban szeretnénk kiemelkedőt alkotni. Ám körülbelül egy hónappal a verseny előtt a társam megbetegedett. Annyira elkezdett fájni a válla, hogy a karját is alig tudta felemelni. Sajnos nagyon keveset tudtunk együtt edzeni, és ez rá is nyomta a bélyegét a világbajnoki szereplésünkre. Ezer méteren hetedik helyen végeztünk, pedig egyértelműen éremért mentünk. Úgy voltunk vele, majd ötszázon négyesben összejön a dobogó, aztán ott is csak az ötödik hely jutott.”

A várttól elmaradó eredmények után Benedek úgy döntött, hogy ha már úgyis utolsó éves ifi, megpróbálkozik a maratonival. Az eredeti terv úgy szólt, hogy ha sprintben jól sikerül az év, akkor nem lesz versenyzés a hosszabb távon. Lett. És az októberi kínai ifjúsági maratoni világbajnokság után ezt már egyáltalán nem bánja a kenus, aki egyesben és Nagy Olivérrel párban is aranyérmet szerzett.

„Leginkább az tölt el elégedettséggel, hogy be tudtam bizonyítani, nem veszett kárba az egész éves munkám. A sok befektetett energiának év végére kézzelfogható eredménye lett. Amikor az egyes távon Kollár Kristóffal el tudtunk menni a mezőnytől, akkor nem tudom miért, de folyamatosan az járt a fejemben, hogy úgy érzem, meg tudom csinálni, világbajnok leszek. Ettől a gondolattól a futam közben többször is kirázott a hideg. Még ha idő volna is, máson nem tudok elmélkedni a kenuban, csak a versenyzéssel kapcsolatos dolgokon. Átgondolom, mit hogyan szeretnék csinálni a hátralévő részen, mennyire osszam be az erőmet. Felemelő érzés volt a győzelem.”

A kétszeres világbajnok jövőre az U23-as korosztályba lép, a maratonit egyébként is kiváló állóképessége fejlesztése szempontjából hasznosnak tartja. A váltás után persze nehezebb ellenfelek is felsorakoznak mellé, de úgy érzi, készen áll a feladatra, és mindent megtesz azért, hogy az élmezőnyben maradjon. A versenyzőt a korosztály mellett új egyesület is várja, januártól a Dunaferr SE színeiben lapátol tovább. Szemlélete persze nem változik.

„A legtöbbet akarom kihozni magamból. És akkor úgyis jön az eredmény” – vallja a kenus, akinek sikereihez a Mol Alapítvány is igyekszik hozzájárulni. A támogatásból Benedek olyan sportórát vásárolhatott, amelyen folyamatosan követni tudja szervezete edzés és verseny közbeni reakcióit. Ha pedig nem a hajóban térdepel, akkor hobbijainak hódol – autót vezet vagy sportfotókat készít, legyen versenyeken avagy edzőtáborokban.

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.11.12 14:33:15

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A Törökországban rendezett U16-os sakkvilágbajnokságon kevés hiányzott a magyar csapatnak ahhoz, hogy a kiszámíthatatlan mezőnyben megtartsa kiinduló helyezését. Ruck Róbert csapatvezető a verseny összegzése mellett külön kiemelte a hibátlan Juhász Judit teljesítményét.

2019.11.09 15:03:15

Utánpótlássport P. K. utanpotlassport.hu

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) októberben tette közzé azt a tanulmányát, amely a 2000-ben vagy azt követően született labdarúgókat a felnőttek között szerzett rutinjuk alapján rangsorolta. Mint ismeretes, Szoboszlai Dominikot a 23. helyre sorolták. A 100-as listát október 1-gyel bezárólag készítették, de az elmúlt hetekben is több 19 éves vagy annál fiatalabb labdarúgó tette le a névjegyét az európai topligákban vagy a nemzetközi kupákban – folyamatosan bővül a lista, itt az új generáció!

2019.11.08 11:46:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Elkészítették a 2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokság előzetes menetrendjét, amely szerint mindkét rendező ország, vagyis Magyarország és Szlovénia válogatottja már a nyitónapon pályára lép. Az U21-es Európa-bajnokságok történetében most először lesz két ország a torna házigazdája.

2019.11.01 20:14:15

Utánpótlássport Krasznai Bence utanpotlassport.hu

Nem sikerült jól kötöttfogású birkózóink bemutatkozása a budapesti U23-as világbajnokság ötödik versenynapján: öt, esélyes versenyzőnkből csupán ketten, a minszki Európa Játékok ezüstérmese, Torba Erik (63 kg) és Rácz Richárd (55 kg) folytathatja a vigaszágon szombaton a Ludovika Arénában. Lévai Zoltán (77 kg), Papp Bertalan (87 kg) és Érsek Róbert (130 kg) kiesett.

2019.11.01 17:54:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az 57 kilogrammos Kovács Kitti ötödik helyezésével indult az oroszországi Izsevszkben zajló U23-as Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott 14 (köztük 11 juniorkorú) versenyzővel igyekszik minél eredményesebben helytállni. A nyitónapon négy magyarért szoríthattunk, közülük egyedül a Budapesti Honvéd SE dzsúdósa léphetett tatamira éremért, Varga Brigitta (57 kg), Monori Dániel (60 kg) és Boros Bence (67 kg) számára hamar véget ért a megméretés.