Kajak-kenu: kilencen máris döntősök az U23-as és ifi Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 08:30
Címkék
Lezajlottak az U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokság első napjának küzdelmei Auronzóban. A nyitányon rendezték az elődutamok döntő többségét. A kiesést az összes magyar hajó elkerülte, a fináléba azonban közvetlenül „csak” 9 hajó jutott be. Futamgyőzelmet öt egység ünnepelhetett.

Krasznai Bence −utanpotlassport.huVéget ért az U23-as és ifjúsági kajak-kenuzók Európa-bajnokságának az első napja az olaszországi Auronzóban.A kiesést az összes magyar hajó elkerülte, azonban a fináléba „csak” 9 hajó jutott be egyből, futamgyőzelmet pedig öt egység ünnepelhetett.Krasznai Bence −utanpotlassport.huVéget ért az U23-as és ifjúsági kajak-kenuzók Európa-bajnokságának az első napja az olaszországi Auronzóban.A kiesést az összes magyar hajó elkerülte, azonban a fináléba „csak” 9 hajó jutott be egyből, futamgyőzelmet pedig öt egység ünnepelhetett.

Pupp Noémi hatalmas fölénnyel nyert kajak egyes 500 méteren
Pupp Noémi hatalmas fölénnyel nyert kajak egyes 500 méteren

Pupp Noémi hatalmas fölénnyel nyert kajak egyes 500 méteren

Elsőként ért célba a még serdülőkorú Zupkó Vandakajak egyes 500 méteren, 0.180 másodperccel előzte meg litván ellenfelét. Kellett a siker kellett, a második hely csupán az elődöntőre lett volna elég.

Ugyancsak kajak egyes 500 méteren nyert Pupp Noémi, aki az U23-asok között szállt hajóba, ő 3.807 másodpercet vert a második helyen célba ért szerb Marija Dostanicre.

Győzött az U23-asok mezőnyében kajak egyes 1000 méteren Bordács Blanka is, aki 0.220 másodperccel volt jobb a norvég futammásodik Maria Viriknél.

Ifjúsági kajak kettesben 1000 méteren nyert futamot a Redl András, Monoki Marcellduó, amely 1.146 másodperccel előzte meg az olasz kettőst.

Az U23-as kajak négyes szinten diadalt aratott 500 méteren. Viszonylag nagy, 0.750 másodperces különbséggel előzte meg a második belorusz hajót Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Kiss Blanka és Szénási Zsófia.

Döntőbe jutott az ifjúságiak között kenu egyes 1000 méteren Kocsis Ádám, kenu kettes 1000 méteren Kállai Róbert és Bucsi Bálint, valamint a Potoniec Zsófia és Posta Réka alkotta leány kajak kettes 500 méteren.

Az U23-asok versenyében szintén fináléba hajtotta magát a női kajak kettes. Sólyom Dóra és Gamsjager Lisa-Maria mindössze 0.007 másodperccel maradt el az ukránoktól.

Makrai Csabautánpótlás szövetségi kapitánynak vegyes érzései vannak a nyitány után:

„Maradéktalanul elégedett vagyok azokkal a hajókkal, amelyek döntőbe jutottak, azonban volt, akitől többet vártam. Mindenkivel átbeszéltük a történteket, a szóban forgók tudják, mit rontottak el. Még semmi nincs veszve, bárki szépíthet.”

U23-AS ÉS IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, AURONZÓ
A magyar helyezések az előfutamokban
Ifjúságiak
Fiúk
Kajak egyes 500 méter: 2. Redl András, 1000 méter: 3. Kiss Ádám
Kajak kettes 1000 méter: 1. Redl András, Monoki Marcell
Kajak négyes 500 méter: 5. Tomori Gergely, Gergő Bálint, Szántó Milán, Keresztes Kristóf
Kenu egyes 1000 méter: 2. Kocsis Ádám
Kenu kettes 1000 méter: 2. Bucsi Bálint, Kállai Róbert Gida
Kenu négyes 500 méter: 4. Kollár Kristóf, Hodován Dávid, Zupkó Balázs, Bucsi Bálint
Leányok
Kajak egyes 500 méter: 1. Zupkó Vanda, 1000 méter: 4. Zupkó Vanda
Kajak kettes 500 méter: 3. Potoniec Zsófia, Posta Réka
Kajak négyes 500 méter: 4. Máró Anna, Potoniec Zsófia, Csikós Zsóka, Posta Réka
Kenu egyes 500 méter: 5. Csorba Zsófia
Kenu kettes 500 méter: 4. Gönczöl Laura és Opavszky Réka
Az U23-asok
Férfiak
Kajak egyes 500 méter: 4. Vidákovics Antal, 1000 méter: 4. Béke Kornél
Kajak kettes 1000 méter: 4. Varga Dominik, Györgyjakab Máté
Kajak négyes 500 méter: 6. Petró Erik, Mayer Keán, Szendy Márk Szilárd, Erős Patrik
Kenu egyes 1000 méter: 6. Moldován Milán
Kenu kettes 500 méter: 5. Slihoczki Ádám, Szőke Attila, 1000 méter: 3. Slihoczki Ádám, Szőke Attila
Nők
Kajak egyes 500 méter: 1. Pupp Noémi, 1000 méter: 1. Bordács Blanka
Kajak kettes 500 méter: 2. Sólyom Dóra, Gamsjager Lisa-Maria
Kajak négyes 500 méter: 1. Lucz Noémi, Kiss Blanka, Szénási Zsófia, Sólyom Dóra
Kenu egyes 500 méter: 5. Miskolczy Fruzsina

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik