Kajak-kenu: az ifjúsági világbajnok Varga Ádám újra makkegészséges

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 12:23
Címkék
Noha tavaly nyáron a romániai U23-as világbajnokságon két bronzérmet szerzett, leginkább a sérülésekről és betegségekről szólt a KSI kajakosának, Varga Ádámnak az éve. A hatszoros ifjúsági világbajnok sportoló mára azonban teljesen meggyógyult, és megcélozta a 2021-es tokiói olimpiát, valamint élesben is kipróbálja magát Kammerer Zoltánnal egy hajóban.

Viszontagságos két évet tudhat maga mögött a kétszeres síkvízi, négyszeres maratoni ifjúsági világbajnok kajakos, Varga Ádám. A KSI 20 éves sportolójának kálváriája még 2018 tavaszán kezdődött, amikor a szezonra való felkészülés során olyan fájdalmat érzett a fenekében, hogy szinte a hajóba sem tudott beülni...Varga Ádám. A KSI 20 éves sportolójának kálváriája még 2018 tavaszán kezdődött, amikor a szezonra való felkészülés során olyan fájdalmat érzett a fenekében, hogy szinte a hajóba sem tudott beülni...

„Azért nagy nehezen el tudtam indulni az U23-as világbajnokságon, ahol K-1 1000 méteren hetedik lettem. Ennek ellenére a sérülésem nem múlt el, következő télen végig gyógytornára és fizikoterápiára jártam, közben edzettem és tanultam az érettségire, rengeteget kivett belőlem mentálisan és testileg is az az időszak, ezért nagyon örültem, hogy a tavalyi U23-as világbajnokságon K-1, és K-4 1000 méteren is összejött a bronzérem – nyilatkozta Varga a szövetségnek. – Azóta sem tudták megmondani, mitől gyulladt be az ülőgumóm, de szerencsére úgy néz ki, hogy idénre ez a sérülés elmúlt. Most tényleg makkegészséges vagyok."

Varga Ádám (20) most már egészségesen veheti célba Tokiót Forrás: kajakkenusport.hu
Varga Ádám (20) most már egészségesen veheti célba Tokiót Forrás: kajakkenusport.hu

Varga Ádám (20) most már egészségesen veheti célba Tokiót  •  Forrás: kajakkenusport.hu

Noha a koronavírus-járvány és az ennek következményeként elhalasztott tokiói olimpia rendesen átírta a fiatal kajakos elképzeléseit, mégis tele van tervekkel a közeljövőt illetően.

„Készülök az augusztusi országos bajnokságra, ami ha minden igaz, akkor válogatóverseny is lesz a világbajnokságra. A június végi második tesztversenyen is rajthoz állok Kammerer Zoltánnal, vele eldöntöttük, hogy idén kipróbáljuk a párost élesben is. Tavaly ősszel a sevillai táborban ültünk először össze. Ott minden nap más partnerrel mentünk három perces maxot. Akkor a mi párosunk volt a legerősebb, Zoli jónak érezte, én is, és az edzők szerint kívülről is jól nézett ki."

„Mind a három ezer méteres számra készültem, szerettem volna kijutni az olimpiára. Komolyan nem viselt meg, de azért nem örülök neki, hogy eltolták egy évvel az olimpiát. Rengeteget edzettem erre a szezonra, az egész felkészülést úgy csináltam végig, hogy idén lesz Tokió. De acéljaim természetesen a halasztással sem változtak."

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik