Hegyikerékpár: Bokros Csenge már „pontosan” tudja, melyik út vezet a legjobbak közé

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.04. 18:57
Címkék
A többszörös korosztályos országos bajnok hegyikerékpáros, Bokros Csenge év elején szerezte meg első pontjait a világranglistán. A 16 éves ígéret a sikereinek mértékéről, a kalandos kezdetekről és a céljairól is beszámolt.

Az utóbbi időben a magyar női kerékpársport utánpótlása – a férfiakéhoz hasonlóan – virágzásba kezdett. Ez nagyban köszönhető a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián hegyikerékpárban bronzérmet szerző párosnak, a 20 éves Buzsáki Virágnak és a 18 éves Vas Kata Blankának. Mindkét sportoló büszkélkedhet nagyszerű eredményekkel a korosztályos világversenyekről, utóbbi bringás három szakágban is kimagasló teljesítményt nyújtott az elmúlt hónapokban, legutóbb az U23-as terepkerékpár-világbajnokságon lett ezüstérmes.Buzsáki Virágnak és a 18 éves Vas Kata Blankának. Mindkét sportoló büszkélkedhet nagyszerű eredményekkel a korosztályos világversenyekről, utóbbi bringás három szakágban is kimagasló teljesítményt nyújtott az elmúlt hónapokban, legutóbb az U23-as terepkerékpár-világbajnokságon lett ezüstérmes.

Szerencsére az utánuk következő korosztályokban is akad olyan ígéret, aki reális eséllyel pályázik hasonló sikerekre. A 17. születésnapját április közepén ünneplő Bokros Csenge hazánkban már többszörös országos bajnoknak mondhatja magát az utánpótlásban, év elején pedig megszerezte első világranglista pontjait is. A balatonalmádi lány többek között tenisszel, asztalitenisszel, úszással és tánccal is próbálkozott kiskorában, végül annál a sportágnál tette le a voksát, amelynél egykor szülei is: a kerékpározásnál. Tizenegy évesen kezdett versenyezni XCO-ban (hegyikerékpáros szakág), és hamar rájött, hogy ha valamit csinál, azt csak teljes erőbedobással érdemes.

Bokros Csenge remekül kezdte az évet Fotó: Lőrincz Mátyás
Bokros Csenge remekül kezdte az évet Fotó: Lőrincz Mátyás

Bokros Csenge remekül kezdte az évet  •  Fotó: Lőrincz Mátyás

„Amikor U13-as lettem, mondtam apának, hogy állítson nekem össze egy jó edzéstervet, mert minden versenyen én akarok lenni az első. Ő meg is tette. Persze, ez még akkor egyáltalán nem volt komoly, igazából csak annyiból állt, hogy ha elmegyek tekerni egy órát, akkor csináljak benne pár sprintet is” – emlékszik vissza Csenge, akinek kitartása és lelkesedése a továbbiakban sem apadt. 2017-ben az U15-ös válogatott tagjaként az ifjúsági Európa-bajnokságon bizonyított. Első nagyobb sikereként tekint vissza a grazi XCO kontinensverseny egyik napján elért tizedik helyére – ahogy mondja, az már kiszólítással és pódiummal járt. A jó eredmények fenntartották motivációját és magabiztosan tartotta helyét a válogatottban, mellette több szakágban is megmérette magát. Ilyen volt a BMX és a downhill (DH), azaz lejtőzés, amelynek lényegét legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni: ki ér le leggyorsabban a hegyről?

„A BMX-et elősorban az ügyességem fejlesztése érdekében csináltam. Apa talált pályát, szerzett felszerelést. Ehhez eléggé be kell öltözni. Úgy néztünk ki, mint a tini nindzsa teknőcök. Aztán jött a lejtőzés, ami hobbinak indult, de végül DH-ban is az országos bajnokságon találtam magam. Mindkét szakágban álltam dobogón, utóbbiban tavalyelőtt indultam utoljára, hiszen elég sérülésveszélyes, nem akartunk már reckírozni. Sajnos, hajlamos vagyok túlzásokba esni, olykor elragad a hév és érzem, hogy húha, ez már majdnem esés volt. A szüleim meg közben aggódnak. Anyukám már el sem jár az ilyen versenyekre, nem bírja az izgalmakat, úgy van vele, inkább ne lássa, hogy mit művelek. Ma már leginkább csak az XCO-ra fókuszálok.”

A tavaly óta a Limitless XCO Team Nagykanizsát erősítő versenyzőt a válogatott a közeljövőben a spanyolországi Banyolesbe vitte volna erőpróbára, arra a viadalra viszont, hogy ne induljon teljesen hátulról, már világranglista pontokkal szándékozott érkezni. Ezért is iktatott be két olyan helyszínt év elején, ahol ezekre szert tehetett. Februárban a görögországi Salaminda Island, majd márciusban a portugál Vila Franca CL1-es XCO versenyen is harmadik helyen zárt – ezáltal 16 pontot gyűjtve.

Bokros Csenge (jobbra) a márciusi portugáliai verseny pódiumán Forrás: BTT XCO Vila Franca APRSeguros
Bokros Csenge (jobbra) a márciusi portugáliai verseny pódiumán Forrás: BTT XCO Vila Franca APRSeguros

Bokros Csenge (jobbra) a márciusi portugáliai verseny pódiumán  •  Forrás: BTT XCO Vila Franca APRSeguros

„Természetesen nagyon örülök a helyezéseknek és a pontoknak, de fontos leszögezni, ezek viszonylag könnyebb viadalok voltak, kevesebb résztvevővel. Lényeg, amiért mentem, azt megszereztem. Több helyről picit szenzációként köszöntek vissza ezek a sikerek, azért én helyén tudom kezelni őket.”

Csenge idén az U19-es korosztályba lépett és fő versenyei között a korosztályos Eb és a vb is szerepelt. A koronavírus-járvány miatt azonban minden esemény sorsa bizonytalanná vált.

„Talán számomra jól is jött, hogy tolódnak a versenyek, mert néha felötlik bennem, hogy még nem érzem készen magam egy világversenyre első évesként. Tudom, erre nincs okom, mert még csak most leszek tizenhét, kiváló tapasztalatszerzési lehetőség és semmilyen elvárás nem lenne az eredményt illetően, de én magamnak szeretnék bizonyítani. Egyelőre maradnak az otthoni tréningek. Mindig is egyedül edzettem, akár négy órát is el tudok magamban tekerni, ebből a szempontból nem okoz gondot a vírus miatti helyzet.”

A veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium tizenegyedikes diákja a kényszerszünetben a tanulás mellett egyik kedvenc elfoglaltságának, a rajzolásnak is több időt szentelhet. Véleménye szerint a kerékpározásban és a rajzművészetben vajmi kevés hasonlóság fedezhető fel, talán annyi mégis, hogy a szorgalom egyikben sem elhanyagolható. Ennek a tulajdonságnak nagy szerepe van abban is, hogy Csenge a pályán látványos technikai fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben. Eddig mutatott teljesítménye bizakodásra ad okot.

„Idővel minden korosztályos világversenyen a top 10 a cél, pontosan így tervezem majd a felnőtt-világbajnokságon és természetesen olimpiai álmokat is dédelgetek. Jó látni, hogy immáron Magyarországról is el lehet jutni magas szintekre. Vas Kata Blanka útja ezért is példa előttem. Hirtelen lett nagyon jó és fantasztikus eredményeket ért el. Remélem, hamarosan én is nívós, külföldi csapat tagja lehetek, ezért dolgozom. Régebben egy kis szerencsekavics minden versenyen benne volt a zsebemben. Már nem tudom, hol van, de nincs is szükségem rá, csak magamban hiszek: rajthoz állok, és mindent kihozok, ami bennem van.”

További korosztályos hírekKERÉKPÁRSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik