NB I: újonc debütált a Fehérvárban, rekordközelben a fiatalok

2020.02.25. 09:02
Címkék
A labdarúgó NB I 22. fordulójában hét csapatban, kilenc fiatal játékos  530 percet töltött a pályán, megközelítve a 17. forduló 574 perces rekordját.

A labdarúgó NB I-ben, így a 22. forduló elteltével egyre inkább körvonalazódnak a tavaszi szezonra is a csapatokon belüli viszonyok, kialakulnak a szerepek, így nagyjából előre meg lehet jósolni, kik azok a fiatalok, akik alapembernek számítanak, kik a kiegészítő játékosok, és kik a kereten kívüliek. Viszont az elmúlt hétvégén új arcok is fel-feltűntek a csapatokban.

A Kisvárdán 2–2-es döntetlent játszó DVTK-ban a téli érkezése után azonnal meghatározó játékossá vált a Puskás Akadémiától kölcsönvett Kiss Tamás (19 éves), aki eddig mind a hat bajnoki meccsén kezdő volt Diósgyőrben, a legutóbbi kettőt végig is játszotta, viszont rajta kívül ezúttal sem játszott más fiatal, sőt a kispadon is csak egy tinédzser kapott helyet Fodor Marcell személyében (19), de ő nem állt be. Ahogy nem állt be a hazaiaknál Kovácsréti Márk sem, akit az idény elején Miriuta László fedezett fel, de az edző távozása után Dajka Lászlónál elveszítette a stabil helyét a csapatban, majd az újabb edzőváltást követően Bódog Tamás első bajnoki meccsén kezdett a szélső, de az 59. percben lecserélték. Azóta pedig két mérkőzés telt el, de Kovácsréti egyiken sem kapott szerepet.

A fehérvári Szabó Levente (27) először lépett pályára az NB I-ben Fotó: molfehervarfc.hu
A fehérvári Szabó Levente (27) először lépett pályára az NB I-ben Fotó: molfehervarfc.hu

A fehérvári Szabó Levente (27) először lépett pályára az NB I-ben  •  Fotó: molfehervarfc.hu

Ahogyan immár két forduló óta nem kapnak szerepet a fiatalok a Honvédban sem: az ősszel két mérkőzés kivételével mindegyiken játszott Banó-Szabó Bence, a 20. fordulótól kezdődően viszont nem szerepel, azóta három bajnokiból kétszer a keretbe sem került be. Múlt szombaton a Puskás Akadémia elleni 1–1 alkalmával sem ülhetett le a kispadra. Akárcsak egy héttel korábban, a kispestiekhez hasonlóan a felcsútiaknál sem került a kezdőcsapatba 1999-es születésű vagy fiatalabb magyar játékos. Később, a 67. percben beállt viszont a hazaiaknál Tamás Nándor (19), a szélsőnek ez volt a 4. bajnoki mérkőzése ebben az idényben, hat forduló után, illetve 2020-ban az első.

Hosszú idő után először kapott ismét lehetőséget U21-es fiatal a sereghajtó Kaposvárban. Az Újpesttől otthon 1–0-s vereséget szenvedett somogyiaknál a télen a DVSC-től kölcsönvett Pintér Ádám a második félidőre állt be csereként. A fővárosiaknál viszont ismét végig a pályán volt (az NB I-ben, illetve az előző három fordulóban másodszor) a tavasz egyik felfedezettjének számító Csongvai Áron (19).

A Mol Fehérvár–ZTE 4–1-re végződött mérkőzésen hazai oldalon két fiatal is szerepet kapott csereként: a Haladástól ebben az idényben szerződtetett Nyári Patrik (18) először játszott bajnoki meccsen a Fehérvár első csapatában, míg az ősszel a Genoa U19-es együttesétől hazatért csatár, Szabó Levente (20) a zalaiak ellen játszotta pályafutása első NB I-s mérkőzését. A zalaiaknál a Fehérvártól tavaly nyáron kölcsönkapott jobbhátvéd, Bolla Bendegúz ezúttal 57 percet játszott.

A Paks–DVSC (4–2) mérkőzésen a vendégeknél játszott két fiatal is, Kusnyír Erik (20) és Baráth Péter (20) is végig a pályán volt, utóbbi először kezdett.

AZ 1999-BEN VAGY AZ UTÁN SZÜLETETT FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 22. FORDULÓJÁBAN
Csapatonként
(A 2000-ben vagy később születtek percei duplán számítanak.)
DVSC: 90X2+90x2=360
Újpest: 90x2
DVTK: 90x2
Mol Fehérvár: 28x2+17=90
ZTE: 57
Puskás Akadémia 23x2=46
Kaposvár 45 x2=90
Játékosonkénti bontásban
Baráth Péter (DVSC): 90
Kusnyír Erik (DVSC), 90
Csongvai Áron (Újpest): 90
Kiss Tamás (DVTK): 90
Bolla Bendegúz (ZTE): 57
Pintér Ádám (Kaposvár): 45
Tamás Nándor (PAFC): 23
Nyári Patrik (Mol Fehérvár): 28
Szabó Levente (Mol Fehérvár): 17
Össz: 530 perc

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
12 perce

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
18 perce

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
1 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
2 órája

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
2 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
2 órája

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik