Fekete Tamás utanpotlassport.hu 2019.09.10 16:49 Frissítve: 2019.09.11 11:24

Evezés: remekeltek a vb-n, Eb-n az ifjak, de mit hoz a jövő?

A sarasotai világbajnokság után a görögországi Janninában is remekeltek U23-as evezőseink; az érmekben is megmutatkozó sikerek hátteréről Szierer János szövetségi kapitány beszélt.

Pazar időszakon van túl a magyar evezős utánpótlás, hiszen a történelmi (bronz)érmeket hozó floridai világbajnokság eredményeit a kontinensviadalon még felül is múlták: a Szabó Bence és Furkó Kálmán alkotta könnyűsúlyú kettes a dobogó legalsó foka helyett ezúttal a pódium tetejéről hallgathatta a magyar himnuszt. Szierer János szövetségi kapitány szerint a fiúk eljutottak arra a szintre, hogy esélyesnek számítanak a korosztályos Európa-bajnokságokon, és nagyon úgy fest, bírják az ezzel együtt járó nyomást is.

Az U23-as Európa-bajnok páros és mesterük, Molnár Dezső (középen) Forrás: Magyar Evezős Szövetség

Az U23-as Európa-bajnok páros és mesterük, Molnár Dezső (középen)  •  Forrás: Magyar Evezős Szövetség

„Tudtuk, hogy nagyon jó formában vannak a fiúk, hiszen Floridában az U23-as világbajnokságon harmadik, a linzi felnőtt-vb-n pedig negyedik helyen végeztek, vagyis kijelenthető, hogy esélyesnek számítottak a görögországi versenyt megelőzően. Az, hogy eljutottak idáig, a tömérdek mennyiségű munkájuknak köszönhető, illetve annak a szisztematikus építkezésnek, amit a szövetség hat éve elkezdett. Akkor vált az evezés kiemelt sportággá, és akkor határoztuk el, hogy egészen az alapokig visszamegyünk, hogy hatékonyabbá tegyük a tehetségmenedzselésünket. Bizalmat fektettünk a meghatározó eredménnyel még nem rendelkező gyerekekbe, hogy egyszer majd ilyen és ehhez hasonló teljesítményt érjenek el, mint a mostani U23-as Eb-n. Idén mind a hét egységünk bejutott a fináléba, ami nagyon büszkévé tesz, mert ez sem volt mindennapos az elmúlt évek korosztályos világversenyein. Azért is fontos, hogy ne csak egyvalakit emeljünk ki, mert például ott van a nyolcas esete: két emberünk is kidőlt az A-döntőt megelőzően, akiket pótolni kellett. Sok országot ismerek, amelynek ez problémát jelentett volna, mi megoldottuk Szabó Bence és Furkó Kálmán jelölésével, és ötödik helyet szereztünk, ami remek eredménynek számít a sportág királykategóriájában. Női fronton is egyre inkább számolnak a mieinkkel, a Preil Vivien, Gadányi Zoltána kettős bronzérmén sem lepődik meg már senki.”

A szövetségi kapitány hozzátette, egyeseknek még a kőkemény sorozatterheléssel is megkellett küzdenie, a csúcsformát ugyanis szinte lehetetlen egy hónapig fenntartani.

„Kemény időszak ért most véget a versenyzőinknek, hiszen akik az U23-as vb-n érmet szereztek, azok a felnőttek között is megmérették magukat. Utána szinte azonnal utaztunk Görögországba, ahol éppen akkorra építették meg a pályát, amikor megérkeztünk. A szervezés kissé görögösre sikerült, de összességében jó hangulatú versenyen remekül éreztük magunkat, amihez nyilván nem ártott, hogy ilyen eredményesen szerepeltünk.”

Az, hogy a legidősebb korosztályban érmes versenyzőkkel rendelkezünk Európa- és világbajnokságokról, felveti a szokásos kérdést: mire lehet ez elég a felnőttmezőnyben?

„Részben már kaptunk is válaszokat a kérdésre, hiszen a Szabó Bence, Furkó Kálmán és a Preil Vivien, Gadányi Zoltána duók a felnőtt-vb-n is részt vettek. A fiúk negyedik helyen zártak, ami nagyon bíztató a jövőre nézve, bár az ő esetükben nem beszélhetünk olimpiai számról. A lányoknak nem sikerült olyan jól az a verseny, de összességében mindkét nemről elmondható, hogy óriási különbségek vannak az U23-as korosztály és a felnőttmezőny között. Az evezés nem tinédzsersport, itt nagyjából 26-28 évesen jutnak el az emberek a csúcsra, és persze semmit sem adnak ingyen a sikerhez vezető úton. Nehéz ügy, de nyilván az a fő célunk, hogy a fiataljaink a felnőttmezőnyben állják meg igazán a helyüket.”

További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.09.15 11:21:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Ritkán látott teljesítménnyel rukkolt elő Donyell Malen a holland labdarúgó első osztály szombat esti bajnoki mérkőzésén. A PSV Eindhoven 20 éves támadója öt gólt szerzett a Vitesse ellen.

2019.09.15 09:51:17

Utánpótlássport Jancsó Kornél utanpotlassport.hu

A tiltás-tűrés-támogatás „szentháromságán” már rég túljutottak a keleti harcművészetek Magyarországon, ahol előbb megvetették lábukat, manapság pedig sosem volt népszerűségnek örvendenek szinte kivétel nélkül. Helyzetükről, az utánpótlásról, az „önképről” a három szövetség elnökét kérdeztük.

2019.09.14 14:11:16

Utánpótlássport K. B. utanpotlassport.hu

Jól kezdett, végül szerencsétlen vereségbe futott bele kétszeres U23-as Európa-bajnokunk, Lévai Zoltán (82 kg) a nur-szultani felnőtt-világbajnokság kötöttfogású nyitónapján. A Budapesti Honvéd SE kiválósága már a vigaszágban sem bízhat: legyőzője, a kategória idei Európa-bajnoka, a dán Bisultanov kikapott a következő körben.

2019.09.13 13:10:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Fűzy Ákos után a pécsi női kosárlabdázás újabb ikonikus alakjára emlékeznek a Nemzeti Kosárlabda Akadémián. A hétvégi 3. Horváth Judit Emléktornán a kadét lányok lépnek pályára.

2019.09.08 15:52:16

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Gáll András a budapesti laser run-világbajnokságon U17-ben egyéniben és vegyes váltóban is ezüstérmet szerzett. A Mol Alapítvány által támogatott 16 éves sportoló elégedett idei teljesítményével, pedig az év utolsó nagy eseménye előtt még úgy gondolta, sikerülhettek volna jobban is világversenyek.