Cselgáncs: ceglédi fiatalok is utazhatnak Tokióba?

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 14:50
Címkék
A Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának két, elsőéves junior dzsúdósa, Özbas Szofi (63 kg) és Vég Zsombor (100 kg) egyaránt parádés évet tudhat maga mögött: Szofi a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia mellett a junior Európa- és világbajnokságot is megnyerte, míg Zsombor ugyanezeken a versenyeken bronzérmet szerzett. Velük, valamint a CVSE vezetőedzőjével, Bíró Tamással beszélgettünk a sikerekről, a jövő évi, tokiói ötkarikás játékokról, valamint a szakosztály eredményességének titkáról.

Nem akármilyen évet tudhat maga mögött a Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának két sportolója. A sikersztori a tavaly októberi, Buenos Aires-i ifjúsági ötkarikás játékokon kezdődött, amelyen Özbas Szofi (63 kg) olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett, Vég Zsombor (100 kg) nyakába pedig bronzérem került. A dzsúdósok az idén már a juniorok között szerepeltek, és elsőévesként Özbas a korosztályos Európa- és világbajnokságot egyaránt megnyerte, míg Vég a dobogó harmadik fokára állt ugyanezeken a versenyeken.Özbas Szofi (63 kg) olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett, Vég Zsombor (100 kg) nyakába pedig bronzérem került. A dzsúdósok az idén már a juniorok között szerepeltek, és elsőévesként Özbas a korosztályos Európa- és világbajnokságot egyaránt megnyerte, míg Vég a dobogó harmadik fokára állt ugyanezeken a versenyeken.

Így ünnepelte Özbas Szofi a junior-világbajnoki címet Fotó: IJF
Így ünnepelte Özbas Szofi a junior-világbajnoki címet Fotó: IJF

Így ünnepelte Özbas Szofi a junior-világbajnoki címet  •  Fotó: IJF

„Mind a ketten zseninek számítanak, ez nem is kérdés. Szofi versenyzői kvalitásai vitathatatlanok; ha a megfelelő munka mögötte van, és jó napot fog ki, bárkit meg tud verni, akár már a felnőttmezőnyben is. Persze, a nagyok között még vannak nála jobbak. A nyár elején megértette, hogy keményen kell edzenie, ennek köszönhetően gyakorlatilag simán hozta mind a két megméretést. Ami Zsombort illeti: azt hiszem, ő a legmotiváltabb dzsúdósa a szakosztálynak. Érdekli a cselgáncs minden apró szegmense, folyamatosan kutat, tanulmányoz. Nagy bajnok válhat belőle” – meséli a CVSE vezetőedzője, Bíró Tamás.

Zsomborral kapcsolatban külön ki kell emelni, hogy elsőéves juniorként úgy lett bronzérmes a világversenyeken, hogy csupán 97-98 kiló körül mozog a súlya. Az ifjúsági olimpia előtt még a 90 kilogrammos kategóriában jeleskedett.

Így fojtotta le ellenfelét Vég Zsombor (fehérben) a marokkói junior-vb bronzmérkőzésén Forrás: IJF
Így fojtotta le ellenfelét Vég Zsombor (fehérben) a marokkói junior-vb bronzmérkőzésén Forrás: IJF

Így fojtotta le ellenfelét Vég Zsombor (fehérben) a marokkói junior-vb bronzmérkőzésén  •  Forrás: IJF

„Nem indult jól a szezon. Az Európa–kupa-sorozatban hetedik-ötödik helyek követték egymást, gyengének éreztem magam. Idővel egyre inkább ráéreztem a súlycsoportra, taktikusabbá váltam, no meg erősödtem is. Emiatt kezdtek el jönni az eredmények” – emlékezett vissza Zsombor.

A marrákesi junior-világbajnokságon felnőttvilágranglista-pontokat is lehetett szerezni, ami azért fontos, mert az olimpiai kvalifikációs időszak kellős közepén járnak a dzsúdósok. A marokkói sikerek elég pontot adtak a ceglédieknek ahhoz, hogy reális esélyük nyíljon kvótaszerzésre. Bíró Tamás szerint mindkét fiatal esetében az lenne a legfontosabb, hogy részt vegyenek a kvalifikációs pontokat adó felnőttmegméretéseken.

Csakhogy Szofi esetében a helyzet nem ilyen egyszerű:

„Az érettségi időszaka előtt állok, és a tanulást ugyanolyan fontosnak tartom, mint a sportot. Szerencsére, egyelőre van időm gondolkozni, nem tudom még, hogyan döntök akkor, amikor muszáj lesz. Az iskolám, a családom és edzőim egyaránt támogatnak mindenben. Próbálom reálisan látni a dolgokat, remélem a megfelelő utat választom, amikor eljön az ideje. A célom egyértelműen az, hogy mindkét oldalon jól teljesítsek.”

A ceglédiek sikeressége nem csupán Özbasnak és Végnek köszönhető. A felnőttmezőnyben az Ungvári fivérek már hosszú ideje remekelnek, és az utánpótláskorúak között is szebbnél szebb eredményeket érnek el a hazai és nemzetközi porondon. Elég csak a legutóbbi U23-as országos bajnokságra gondolni, amelyen a CVSE sportolói hat aranyérmet szereztek a lehetséges tizenkettőből.

„Sok éven át a ceglédi zsinagógában készültünk, amely nemhogy nemzetközi szintű felkészülési helyszínnek nem mondható, hanem idehaza sem tartozik az elfogadható kategóriába. A helyzet azóta megváltozott; a Ceglédi Judo Központnak mindent igény kielégítő adottságai vannak: gyönyörű öltözők, konditerem és csarnok. A titkunk emellett az edzői garnitúránkban rejlik: testvérem, Norbert, a japán kolléga, Ken Kaida, Mester Dániel és Varga István is kiemelkedő kvalitású szakember, aki a legmagasabb szintet oktatja a dzsúdót” – zárja le Bíró.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik