Birkózás: ötödik hely zárásként az U23-as Európa-bajnokságon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.10. 22:37
Címkék
Tóth Bendegúz nagyot hajrázott a helyosztón, és csakugyan hajszál választotta el attól, hogy megszerezze szabadfogású birkózóink második érmét az újvidéki U23-as Európa-bajnokság zárónapján. Az oroszok taroltak, Magyarország a tizenegyedik helyen zárt.

Bendeguz-nagy
Bendeguz-nagy

Tóth Bendegúz (zöldben) az utolsó másodpercig küzdött az éremért • Forrás: nemzetisport.hu

Bendeguz-nagy
Bendeguz-nagy

Tóth Bendegúz (zöldben) az utolsó másodpercig küzdött az éremért  •  Forrás: nemzetisport.hu

Budai Zoltán– utanpotlassport.huAsarin Roman szombati bronzérme után Tóth Bendegúz a 92 kg mezőnyében lépett szőnyegre a harmadik helyért. Az ellenfele a tavalyi junior Európa- és világbajnokságon egyaránt bronzérmes Yaylaci volt. Magyar szempontból nem indult jól a mérkőzés, hiszen a török már bő fél perccel a kezdés után négypontos előnyre tett szert. A lelátóról el is hangzott egy „ébresztő!”, ám ha valaki szerint Tóth álmosan kezdett volna, akkor kijelenthetjük, hogy a menet közepére felébredt.

6–2-es török vezetéssel folytatták a szünet után, és Yaylaci látszott fáradtabbnak. Tóth mindent elkövetett, hogy ellenfele elszokjon a dobogó gondolatától, de annyi ereje még maradt, hogy a stabilan védekezzen. Szó szerint az utolsó másodpercig küzdött a magyar fiú a bronzéremért, hiszen egyetlen szekundummal a vége előtt egyenlített, de nagyobb értékű akciót a török hajtott végre, így Tóth Bendegúz az ötödik helyen végzett. Miután Yaylaci úgy lett bronzérmes, hogy a második menetben nem tudott pontot csinálni, egyértelműen az első percben úszott el a meccs.

Két éve, a szombathelyi U23-as Európa-bajnokságon egy súlycsoporttal lejjebb az aranyéremért birkózott az ESMTK sportolója, és akkor is töröktől, Murat Ertürktől szenvedett vereséget. Ha ez még nem elég, akkor a vasárnap másik szőnyegre lépő magyar indulóját, Antal Dánielt (74 kg) is török, Eryilmaz fosztotta meg a bronzmérkőzéstől.

Az Eb zárónapjának öt szabadfogású döntőjéből négyet nyertek meg az oroszok. A kiváló és kimeríthetetlen utánpótlással rendelkező ország versenyzői közül a 86 kilós Muszalalijev volt az, aki megvédte címét, hiszen ő tavaly Isztambulban is aranyérmes volt. A nap bajnokainak kakukktojása a fehérorosz Pjasznjak lett, aki a „legnehezebbek” között 2017 után másodszor jutott U23-as Eb-döntőbe, és először nyerte meg.

Nem meglepő, hogy Oroszország hatalmas fölénnyel győzött a szabadfogásúak pontversenyében, hiszen a fogásnem tíz súlycsoport több mint felét (hatot) megnyerte, ezen felül két második helyet szerzett. Az egy aranyat és két ezüstöt begyűjtött Törökország a második, míg a vasárnap két döntőt is elbukott, de 57 kilóban első helyet kivívó Ukrajna a harmadik. Talán meglepetés, hogy szabadfogásban georgiai nem állt a dobogó legfelső fokán, de egy ezüstérem mellett, öt bronzot is fel tud mutatni. Örményország annak ellenére, hogy a 65 kilogrammot megnyerte, csak a hetedik lett. Magyarország tizenegyedikként zárt, köszönhetően Asarin Roman bronzérmének és Tóth Bendegúz ötödik, tíz pontot érő helyezésének. Merthogy a pontversenyben a súlycsoportok első tíz helyezettjének az eredményét veszik figyelembe

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Szabadfogás, 2. programcsomag (folytatás)
A magyar szereplők
74 kg: Antal Dániel (UTE). 92 kg: Tóth Bendegúz (ESMTK)
Vigaszág.
Fazli Eryilmaz (török)–Antal 6–1
Bronzmérkőzés. Erhan Yaylaci (török)–Tóth 6–6, a nagyobb értékű akció döntött
A nap Európa-bajnokai és a magyar szereplők helyezése
61 kg: Abászgadzsi Magomedov (Oroszoroszág), …8. Kiss Károly
74 kg: Nyikita Szucskov (Oroszország), …9. Antal Dániel
86 kg: Arszen-Ali Muszalalijev (Oroszország), …16. Szurovszki Patrik
92 kg: Batirbek Cakulov (Oroszország), …5. Tóth Bendegúz (Magyarország)
125 kg: Vitali Pjasznjak (Fehéroroszország), …11. Nagy Mihály
Pontverseny: 1. Oroszország 209 pont, 2. Törökország 132, 3. Ukrajna 110, …11. Magyarország 43 pont

Ezt írtuk az Európa-bajnokságról
Ötödik az ötödiken? (beharangozó)
Három bronzmérkőzés következik
Két bronz, egy döntő
Lévai Zoltán Európa-bajnok
Ramóna a döntőben
Filmbe illő befejezés (interjú Lévai Zoltánnal)
Galambos-arany, Szabados-bronz
Érem szabadfogásban is

További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik