Atlétika: Varga Gréta három ifjúsági csúcsot is megdönthet

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.10. 14:40
Címkék
A veszprémi SVSE 16 éves atlétalánya, Varga Gréta néhány napja az 5 ezer, csütörtökön az 1500 méter korosztályos rekordját döntötte meg, és formáját elnézve, nem kizárt, hogy jövő héttől a 3 ezer méter legjobb U18-as eredménye is az ő nevéhez fűződik.

Ha egy üzlet beindul… A veszprémi SVSE 16 éves futója, Varga Gréta egy héttel ezelőtt 5 ezer méteren javította meg a 24 évig fennálló ifjúsági országos csúcsot, most csütörtökön pedig 1500 méteren adta át a múltnak Tusai Brigitta napra pontosan 26 éve elért rekordját. Az új U18-as csúcs immár 4:18.93 perc. Tóthné Stupián Anikó tanítványa az „Egyéni csúcsok” elnevezésű versenysorozat népes, 29 fős mezőnyének végzett az élén Veszprémben, megelőzve a szintén szép egyéni csúcsot bemutató, a Budapesti Honvéd színeiben rajthoz álló 21 éves Tóth Lili Annát (4:19.51).Varga Gréta egy héttel ezelőtt 5 ezer méteren javította meg a 24 évig fennálló ifjúsági országos csúcsot, most csütörtökön pedig 1500 méteren adta át a múltnak Tusai Brigitta napra pontosan 26 éve elért rekordját. Az új U18-as csúcs immár 4:18.93 perc. Tóthné Stupián Anikó tanítványa az „Egyéni csúcsok” elnevezésű versenysorozat népes, 29 fős mezőnyének végzett az élén Veszprémben, megelőzve a szintén szép egyéni csúcsot bemutató, a Budapesti Honvéd színeiben rajthoz álló 21 éves Tóth Lili Annát (4:19.51).

„Nagyon jó volt a verseny, végig élveztem – idézi fel Gréta. – Az elejétől kezdve sikerült jól felépítenem a futást. Az ötezer méterem talán kicsivel jobban ki volt bontva, de most is azt éreztem, hogy könnyedén futok. Szerencsére jól tudtam helyezkedni is, az utolsó körben álltam az élre és sikerült megtartanom a helyem. A csúcsdöntésre nem készülök tudatosan. Sosem mondjuk ki konkrétan, hogy az a cél, mert nem is az, de tisztában vagyunk vele mindig, hogy hol tartok és mennyire vagyok a korosztályos rekordtól. Ebből a szempontból nem meglepetés a teljesítményem, viszont nagyon örülök, mert elég régiek voltak már ezek a csúcsok.”

Tóth Lili Anna (balra) és Varga Gréta is remekül teljesített Veszprémben Forrás: atletika.hu
Tóth Lili Anna (balra) és Varga Gréta is remekül teljesített Veszprémben Forrás: atletika.hu

Tóth Lili Anna (balra) és Varga Gréta is remekül teljesített Veszprémben  •  Forrás: atletika.hu

Gréta jelenleg öt korosztályos rekordot tart: az év elején futott fedett pályás 1500 méter ifi, a 3000 méter ifi és junior, valamint a múlt heti 5 ezer méter legjobb ideje ugyanúgy az ő nevéhez fűződik, mint az 1500 méteré. A versenysorozat harmadik állomása jövő héten csütörtökön lesz, és az atlétalány formáját elnézve könnyen elképzelhető, hogy a 3 ezer méter U18-as hazai trónjára is felül. A távon Felsőbüki Klára 9:23.00-s ideje még 1979-ből való, de Gréta februárban már 9:24.99-re volt képes fedett pályán.

„Megpróbálok jó eredményt elérni – szerénykedik a versenyző a jövő heti eseménnyel kapcsolatban. – Erre a versenyre egyhetes tatai edzőtáborban készülök fel. Természetesen, ha sikerül a 3 ezer méteres csúcsot is megjavítani, hasonlóan boldog leszek, de tényleg nem mondjuk ezt ki úgy, mintha cél lenne.”

Mindenesetre a tavalyi év legjobb ifjúsági atlétanőjének szavaiból kivehető, megint csak nem döbbenne meg, ha újabb valaha volt legjobb eredményt érne el a korosztályában. Persze, meg is dolgozott azért, hogy így legyen.

„Rengeteget futottunk, elképesztően hosszú alapozás van a hátunk mögött, ezért is vagyok boldog, amikor kifizetődik. Most sorban jönnek a versenyek, az egész szezont belesűrítik egy félnek az idejébe, szóval lesz alkalmam további rekordokat is megjavítani”
– mondta még az 5 ezer métert követően honlapunknak, és miután a tervezett idei fő versenyét, az ifjúsági Európa-bajnokságot törölték, kénytelen volt a még bizonytalan sorsú junior-világbajnokságról szót ejteni.

„Remélem, hogy megtartják és én is részt vehetek rajta. Hogy melyik versenyszámban? Azt nem tudom. De ha nem rendezik meg, nem fog olyan rosszul érinteni, mint az ifi Eb-vel kapcsolatos döntés, mert nem ez az elsődleges számomra. Alapvetően ennél hosszabb távon gondolkozom.”

Hogy melyik versenyszámban áll rajthoz a balatonakarattyai lány az esetleges junior-világbajnokságon azért is érdekes, mert bár sorra döntögeti a csúcsokat síkon, többször hangoztatta, akadályfutónak készül. A tavalyi EYOF-ezüstérmét is 2 ezer méteres akadályfutásban szerezte.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik