Atlétika: tizenegy fiatal nőtt fel a magyar bajnoki címhez

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 17:47
Címkék
A 125. magyar atlétikai bajnokságon tizenegy utánpótláskorú versenyző nyert egyéni számot, Molnár Janka és Máté Tamás kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Remek versenyeket és nagy izgalmakat hozott a Lantos Mihály Sporttelepen szombaton és vasárnap rendezett 125. magyar atlétikai bajnokság. Hogy a fiatalok kitettek magukért, jelzi, hogy tizenhárom egyéni számban szerzett aranyérmet utánpótláskorú versenyző, ketten duplázni tudtak. Sokak életük eddigi legjobb teljesítményével rukkoltak elő, de akadtak olyanok is, akiknek nem kellett egyéni rekord a dobogóhoz.

Az alaphangot a Miskolci Sportiskola 17 éves ígérete, Tóth Anna adta meg, aki a 100 méter gát előfutamában 13.80-as időt ment, ezzel harmadszor javított ifjúsági országos csúcsot az idén – öt századot faragott legjobbjából. A döntőben végül „csak” hetedik lett.

Nagy Marcell szabadtéren is felnőttbajnok lett rúdugrásban Fotó: mtk.hu/Hegedüs Gábor
Nagy Marcell szabadtéren is felnőttbajnok lett rúdugrásban Fotó: mtk.hu/Hegedüs Gábor

Nagy Marcell szabadtéren is felnőttbajnok lett rúdugrásban  •  Fotó: mtk.hu/Hegedüs Gábor

Nézzük a bajnokokat! Férfi rúdugrásban az MTK Budapest 17 éves atlétája, Nagy Marcell tudja, hogyan kell időzíteni a formát. Az elmúlt versenyeken még az öt méteres szabadtéri egyéni csúcsát sem közelítette meg, most azonban 10 centivel túl is szárnyalta azt. Mindezt második ugrására tette, és az elmúlt három bajnokság győztesének, a 21 éves GEAC-os Simonváros Csanádnak miután harmadikra jött össze ugyanez a magasság, megtörtént a trónfosztás. A bronzérem a 2003-as születésű szintén GEAC-os Bánovics József nyakába került (470 cm). A nőknél a 20 éves DSC-SI-s sportoló, Klekner Hanga 4 méterrel nyert, a 16 éves Garamvölgyi Petra harmadikként végzett (3.80).

Érdekes versenyt hozott a női hármasugrás is. A KARC-os Szűcs Szabina háromszor javított egyéni csúcsot, végül a 2002-es születésű hétpróbázó 12.98-cal a fedett pálya után szabadtéren is bajnok lett nyolcadik számában, melyben idén kezdett versenyezni. Az elmúlt két év bronzérmese, az egy évvel idősebb tatabányai Áts Viktória most ezüstöt szerzett (12.82).

A sprintszámokat uralták az FTC-s fiatalok. A férfiak között 100 méteren az utolsó éves U23-as Máté Tamás 10:54-gyel, 200-on 21.03-mal nyert. Utóbbi távon a női mezőnyben klubtársa, a 17 éves Nagy Vanessza 24.34-es egyéni csúccsal lett felnőttbajnok.

Hasonló egyéni rekorddal ért célba elsőként a GEAC 2000-es születésű ígérete, Ajide Dániel 400 méteren. Az atléta az elmúlt versenyeken már bizonyította, hogy kiváló formába került, ennek ellenére a 47.55-tel megszerzett bajnoki címe még így is a meglepetések közé sorolható, ám sikere teljesen megérdemelt.

A bajnokság egyik kiemelkedő alakjává lépett elő a Budafoki MTE 19 éves reménysége, Molnár Janka, aki 400-on és 400 gáton is képes volt az egyéni csúcsra. Előbbin 53.25-tel nyert, utóbbin 56.94-gyel győzött a szám U20-as és U23-as hazai csúcstartója, Mátó Sára (57.34) előtt. Az utánpótlásrekordtól 5 századdal maradt el.

A 3000 méteres akadályfutás végén is fiatalok örülhettek. A Budapesti Honvéd SE 21 éves futója, Tóth Lili Anna 10:10.22 perces idővel szerezte első felnőttbajnoki címét a számban, míg a 19 éves Palkovits István (KARC) 8:54.77-tel győzött.

A dobószámok sem maradtak utánpótláskorú győztes nélkül. A férfi súlylökést a 2000-ben született NYVSC-s Tóth Balázs 17.18-cal, a nőit a 22. születésnapját kedden ünneplő Veiland Violetta (Maximus SE) 15.50-nel nyerte.

A férfiak váltóversenyeiben a 4x100-on győztes BHSE-ben Illovszky Dominik, a 4x400-on első FTC-ben Enyingi Patrik Simon nyert aranyat. A nők között a 4x100-on bajnok GEAC-ban Pótha Johanna és Dobránszky Laura Lola szerepelt, utóbbi tagja a volt a 4x400-on győztes csapatnak is, melyben Csernyánszky Sára is futott.

A 125. magyar atlétikai bajnokság teljes eredménysora ITT érhető el.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik