Atlétika: kiváló időket futottak a hazai utánpótláskorú sprinterek

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.09. 20:35
Címkék
A szezon során az utánpótláskorú rövidtáv- és gátfutókat szakági referensként figyelő Lengyák György segítségével összegeztük a fiatal atléták szabadtéri teljesítményét.

A sebesség idén sem hiányzott az atlétikai pályákról, az utánpótláskorú versenyzők a rendhagyó felkészülési körülmények ellenére is igen szép eredményeket értek el, a számos egyéni csúcs mellett pedig a rövidtáv- és gátfutó szakág ígéreteitől is láthattunk korosztályos országos rekordot. Összességében a szezon során szakági referensként tevékenykedő Lengyák György is elégedett a mutatottakkal.Lengyák György is elégedett a mutatottakkal.

Nadj Levente 300 méteren döntött korosztályos csúcsot Fotó: Sós Barnabás
Nadj Levente 300 méteren döntött korosztályos csúcsot Fotó: Sós Barnabás

Nadj Levente 300 méteren döntött korosztályos csúcsot  •  Fotó: Sós Barnabás

„Érdekes, hogy május végén, június elején régebben is voltak nagyon jó eredmények, most viszont a hosszabb alapozás után az első forma június végén, július elején jött – már azoknak, akik dacolva a vírushelyzettel a megváltozott körülmények között is becsületesen edzettek. Örömteli, hogy az elindított váltó programban szereplő fiatalok is jól teljesítettek. Ők három alkalommal tudtak csak versenyezni, de a fiú 4X100-as ifiváltó, Iberhardt Bence, Polyák Zoltán, Szép Marcell, Klinkó Barnabás összeállításban U18-as országos csúcsot ért el 41.64 másodperccel. Ugyanúgy a juniorok is remekeltek, ők minden idők második legjobb U20-as hazai eredményét érték el, de az U23-as lányok is megközelítették a korosztályuk országos csúcsát, valamint az ifi lányok is kitettek magukért. A sűrű versenynaptár miatt csak egyetlen váltóedzést tudtunk tartani, így még nagyobb rangja van ezeknek az eredményeknek.”

A szakember az egyéni számokból több sportolót is kiemelt. Az ifi fiúk mezőnyéből Klinkó Barnabás teljesített a legjobban 100 méteren (10.95), őt követi Szép Marcell (11.01), aki nem olyan rég még a labdát pattogtatta.

NAgy Vanessza (jobbra) 200 méteren lett felnőttbajnok Forrás: fradi.hu
NAgy Vanessza (jobbra) 200 méteren lett felnőttbajnok Forrás: fradi.hu

Nagy Vanessza (jobbra) 200 méteren lett felnőttbajnok  •  Forrás: fradi.hu


„Két és fél hónapja kezdte a futást Kecskemétem. Kosárlabdázó volt, de nem nagyon akart megnőni, így elment az atlétikai pályára, szögest húzott, és futott egy igazán biztató időt. Az ifi ob-n ezüstérmet szerzett, a váltó tagjaként pedig korosztályos rekordot ért el. Mellette az év másik berobbanója
Nadj Levente volt, aki 300 méteren futott 33.82-es U18-as csúcsot, 400-on pedig a felnőttranglista harmadik helyére ugrott.

A lányok között Nagy Vanessza 100 (12.18) és 200 (24.30) méteren is remekelt, utóbbin felnőttbajnoki címet szerzett, míg 100 gáton Tóth Anna a felnőttmagasságon javított többször is korosztályos rekordot, végül 13.80-on állt meg.

A junior fiúk között kiemelkedő 10.44-et ért el 100 méteren a gáton is jeleskedő Pap Márk.

„Ő már tavaly is mutogatta a foga fehérjét, ez pedig most óriási eredmény a számára. Hogy tizennyolc évesen vezeti a felnőttranglistát, az idősebbeknek is elgondolkodtató. Vele együtt nagyot fejlődött Nagy Richárd is, aki a 10.57-tel negyedik a felnőttek rangsorában. 110 gáton Almási Olivér 14.04-gyel vezeti a juniorranglistát, ebben a számban a szezon a hármójuk csatájáról szólt.”

Mátó Sára (balra) és Molnár Janka egymással is nagyot versenyzett Fotó: Tom Schä
Mátó Sára (balra) és Molnár Janka egymással is nagyot versenyzett Fotó: Tom Schä

Mátó Sára (balra) és Molnár Janka egymással is nagyot versenyzett  •  Fotó: Tom Schä

A 400 métert az U20-as mezőnyben az egyébként gátas Huller Dániel (47.13) és Molnár Attila (47.43) tette izgalmassá az egész szezon során, míg a lányok is inkább a hosszabb távon jeleskedtek. Náluk 100 és 200 méteren nem született kimagasló eredmény, ebben pedig Takács Boglárka és Göblyös Csenge sérülése is közrejátszott. 400-on és 400 gáton azonban Molnár Janka uralta a mezőnyt, előbbin 52.96-os, utóbbin 56.94-es, U20-as világranglista-vezető időt ért el.

„Az egyesületek lehetőségei között is nagy volt a különbség. Például, amíg a székesfehérvári ARAK-nél két hónapig az egész pálya le volt zárva, addig a Ferencvárosnál engedélyezték a válogatott versenyzők edzésre járását. Ez pedig a teljesítményekben is megmutatkozott” – fejtegeti Lengyák György.

Bizony a már említett Nagy Vanessza mellett az ugyancsak FTC-s U23-as sprinter, Máté Tamás is remekelt. Ő legjobban a 400 méteren produkált 46.89-cel emelkedett ki, hiszen nagyon régen volt már 47 másodperc alatti futó az országban, de a gödöllői Ajide Dániel is kiválóan szerepelt a számban (47.55). A lányok között 100 méteren a szintén ferencvárosi Csóti Jusztina örülhetett szép egyéni csúcsnak (11.69) és U23-as ranglistavezető helynek, míg 400 méteren (53.98) és 400 gáton (57.13) Mátó Sára volt a korosztálya legjobbja.

„A 400 gáton junior Eb-ezüstérmes székesfehérvári versenyző ugyan gáton elmaradt az egyéni csúcsától, a felkészülési körülményeit ismerve a 400-on elért ideje nagyon jónak számít. Örömmel mondhatom, 400 gáton jövőre az U23-as Eb-n neki és Molnár Jankának is lehet esélye a dobogóra állni.”

A magyar atléták részletes eredménysorátITTlehet böngészni.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik