Atlétika: a rúdugró Garamvölgyi Petra újabb ifi csúcsa a felnőtt ob-n

Vágólapra másolva!
2020.02.23. 11:56
Címkék
A 16 éves rúdugró, Garamvölgyi Petra 410 centiméteres mutatványa ezüstérmet, újabb ifi csúcsot és korosztályos világranglista-vezető helyet ért a fedett pályás felnőtt országos bajnokságon. A versenyszám bajnoka, a 20 éves Klekner Hanga is nagy lépést tett célja irányába.

Míg a világ a 20 éves svéd rúdugró, a férfiak világcsúcsát kétszer is megjavító Armand Duplantis ámokfutására figyel a hetekben, addig hazánkban is régen látott sorozatot követhetünk nyomon a versenyszámban. A 16 éves Garamvölgyi Petra szombaton 410 centiméterre emelte az országos ifjúsági rekordot – ezzel a negyedik rekorddöntését bemutatva idén. A pécsi PSN Zrt. atlétalánya januárban 22 éves korosztályos csúcsot szárnyalt túl 392 cm-es ugrásával, majd a 396 centis és a 4 méteres magasságot is bevette. A budapesti BOK-csarnokban rendezett felnőtt fedett pályás országos bajnokságon erre pakolt rá 10 centit, a nagyszerű teljesítménye pedig amellett, hogy kvalifikációs szint a junior-világbajnokságra, a korosztály világranglistájának élére repítette, idén azonban még senki nem ugrott nagyobbat nála.Armand Duplantis ámokfutására figyel a hetekben, addig hazánkban is régen látott sorozatot követhetünk nyomon a versenyszámban. A 16 éves Garamvölgyi Petra szombaton 410 centiméterre emelte az országos ifjúsági rekordot – ezzel a negyedik rekorddöntését bemutatva idén. A pécsi PSN Zrt. atlétalánya januárban 22 éves korosztályos csúcsot szárnyalt túl 392 cm-es ugrásával, majd a 396 centis és a 4 méteres magasságot is bevette. A budapesti BOK-csarnokban rendezett felnőtt fedett pályás országos bajnokságon erre pakolt rá 10 centit, a nagyszerű teljesítménye pedig amellett, hogy kvalifikációs szint a junior-világbajnokságra, a korosztály világranglistájának élére repítette, idén azonban még senki nem ugrott nagyobbat nála.

Garamvölgyi Petra céljai felét már elérte Forrás: Garamvölgyi Petra/Facebook
Garamvölgyi Petra céljai felét már elérte Forrás: Garamvölgyi Petra/Facebook

Garamvölgyi Petra ezüstérmes a felnőtt ob-n  •  Forrás: Garamvölgyi Petra/Facebook

„Elképesztő drukk volt bennem, hiszen tudtam, ennek a versenynek már komoly tétje van: ez a felnőtt országos bajnokság. Soha életemben nem izgultam még ennyire! Az volt a cél, hogy dobogós legyek, elhatároztam, másodikként szeretnék végezni. A 410-nek hihetetlenül örülök. Úgy éreztem, ennyinek meg kell lennie, de féltem, elszúrom. Szerencsére jól jött ki minden. Jövő héten lesz a saját korosztályom bajnoksága, ott még szeretnék javítani, aztán jön a szabadtér. Boldogsággal tölt el, hogy a világranglista elejére ugrottam, elég sűrűn nézem azóta. Természetesen, tisztában voltam vele, hogy 410-zel az első helyre kerülök. Ez még mindig nem volt igazán jól kivitelezett produkció, számos olyan technikai hiba maradt benne, ami eddig nem jelentkezett. Ezt annak az izgulásnak tudom be, ami egyébként úgy tűnik, összességében pozitív hatással van rám.”

Az ezüstérmes Petra előtt a debreceni Klekner Hanga 430 centiméterrel győzött. A 20 éves versenyző egyéni csúcsa is igazán biztató eredménynek számít. A tavaly betegséggel és sérüléssel is sokat bajlódó atlétanő év elején úgy fogalmazott honlapunknak, a fedett pályás országos bajnokságra már szeretne újra formába lendülni, javítani 420 cm-es egyénijén, továbbá…

„A nyári felnőtt Eb-re 445 a szint. A cél, hogy ehhez minél közelebb kerüljek. Nyilván sok munka kell, és nem egyik napról a másikra fogok 25 centit javulni, de nem tartom lehetetlennek, hogy megugorjam.”

Hanga már csak 15 centire a céljától.

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
10 perce

Vizes vb, női vízilabdatorna: Görögország–Magyarország

Vizes vb 2025
18 perce

Tiszakécskén áll össze a Barcikát NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
27 perce

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
28 perce

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
2 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik