A koszovói kosarasok ellen rajtol az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.25. 13:48
Címkék
„A fiúknak mindig azt mondom: kis hittel nem lehet fellépni a pályára, meg kell próbálni megszerezni az első két hely valamelyikét, hogy bejussunk a legjobb nyolcba. A realitás azt diktálja, hogy a kilenc-tizedik hely valamelyikén végzünk, de igyekszünk ennél jobban szerepelni” – mondta az U18-es fiú kosárválogatott vezetőedzője, Forray Gábor a korosztályos B divíziós nagyváradi Európa-bajnokság előtt.

Pénteken kezdődik az U18-as fiúkosarasok B divíziós Európa-bajnoksága Nagyváradon, amelyre nagyon motiváltan utazik a Forray Gábor vezette magyar válogatott. A tavalyi szkopjei Eb-t a tizedik helyen zárta, és az a terv, hogy az idén ezen javítson.a Forray Gábor vezette magyar válogatott. A tavalyi szkopjei Eb-t a tizedik helyen zárta, és az a terv, hogy az idén ezen javítson.

 

Forray Gábor elmondta, mindent megtesznek azért, hogy negyeddöntőbe jussanak Forrás: hunbasket.hu
Forray Gábor elmondta, mindent megtesznek azért, hogy negyeddöntőbe jussanak Forrás: hunbasket.hu

Forray Gábor elmondta, mindent megtesznek azért, hogy negyeddöntőbe jussanak • Forrás: hunbasket.hu

 

„A felkészülést június közepén kezdtük, és rögvest nehézségekbe ütköztünk, hiszen a fiúk nagy része érettségizett. Az első héten nem tudtunk normálisan játszani, mivel csak kilencen voltunk. A második héttől azonban kiegészült a keret, és úgy vélem, mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk” – idézi fel a történteket a vezetőedző.

A magyarok – többek között – azzal a horvát együttessel is játszottak két felkészülési mérkőzést, amely 2018-ban megnyerte az újvidéki U16-os A divíziós Európa-bajnokságot. A srácok vállalható vereségeket szenvedtek: 73–59, 71–55

A vezetőedző érdekes következtetésekre jutott az elveszített párharcokat követően:
„A fiúk a meccs előtt megkérdezték, hogy az U20-asok ellen játszunk-e. Mondtam, hogy nem, ők annyi idősek, mint ti. Ez is mutatja, miben vagyok leginkább elmaradva: erőnlétben, testtömegben és agresszivitásban. Ez azért is bosszantó, mert ezek olyan dolgok, amelyek viszonylag könnyebben fejleszthetők. Azért volt fontos a horvátokkal találkoznunk, mert időben meg kellett tapasztalniuk, milyen iramon kell pörögniük az Eb-n. Azon dolgoztunk a felkészülési időszakban a kollégáimmal, hogy minél nagyobb sebességgel, agresszívan játszunk. Muszáj volt, mivel az eddigi kontinenstornákon a legnagyobb hiba az volt, hogy amíg felvesszük a többiek tempóját, addig kikaptunk háromszor, és az alsóházba kerültünk.”

A magyarok a beloruszokkal, svédekkel, koszovóiakkal, osztrákokkal és portugálokkal kerültek egy csoportba. Mire számít a mester velük szemben?

„Soha nem foglalkozom a csoportbeosztással, mivel ez olyan dolog, ami ellen nem tehetek semmit; mintha esne az eső vagy túl meleg lenne. Persze, feltérképeztük az ellenfeleinket: a svédek és a beloruszok abszolút kiemelkednek, és a portugálok is jó erőt képviselnek. Ausztria és Koszovó alakulatát biztos, hogy meg kell előzzük. A fiúknak mindig azt mondom: kis hittel nem lehet fellépni a pályára, meg kell próbálni megszerezni az első két hely valamelyikét, hogy bejussunk a legjobb nyolcba. A realitás azt diktálja, hogy a kilenc-tizedik hely valamelyikén végzünk, de igyekszünk ennél jobban szerepelni” – zárja le Forray.

FIÚ U18-AS B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
A magyarok programja
Péntek: Magyarország–Koszovó, 15.15
Szombat: Magyarország–Portugália, 17.30
Vasárnap: Magyarország–Fehéroroszország, 13
Kedd: Magyarország–Svédország, 19.45
Szerda: Magyarország–Ausztria, 17.30
Péntek: negyeddöntő
Szombat: elődöntő
Vasárnap: helyosztó

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik