Vízilabda: a felnőttkapitány elégedett a válogatott most tesztelt fiataljaival

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 20:54
Címkék
Négy utánpótláskorú játékost is meghívott a hét eleji összetartásra a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás. A szakvezető a két nap után elégedetten értékelte a fiatalok munkáját, akik szerinte három-öt éven belül meghatározó játékosai lehetnek az együttesnek.

Bruckner Vince− utanpotlassport.hu Egyértelmű volt, hogy a júliusi budapesti felnőtt-világbajnokság utánfiatalítás következik a vízilabdában, hiszen több, addig meghatározónakszámító játékos lemondta a válogatottságot.Bruckner Vince− utanpotlassport.hu Egyértelmű volt, hogy a júliusi budapesti felnőtt-világbajnokság utánfiatalítás következik a vízilabdában, hiszen több, addig meghatározónakszámító játékos lemondta a válogatottságot.

Märcz Tamás szerint a most behívott fiatalok hosszú távon a válogatott alapemberei lehetnek Forrás: lokál.hu
Märcz Tamás szerint a most behívott fiatalok hosszú távon a válogatott alapemberei lehetnek Forrás: lokál.hu

Märcz Tamás szerint a most meghívott fiatalok hosszú távon a válogatott alapemberei lehetnek  •  Forrás: lokal.hu

Märcz Tamás szövetségi kapitány az ősszel korábban már tartottösszetartást a felnőtteknek, s akkor többnyire olyan játékosok hívottmeg, akik fiatalabbak, addig nem sok lehetőséget kaptak , de mindenképpen ki akarja őket próbálni.

Ezúttal, a hétfői-keddi, budapesti gyakorláson – már mondhatjuk– alegerősebb együttes jelent meg. Örömteli, hogy ennek ellenére is találhatók utánpótláskorú, azaz 1997. január 1. után született játékosok – BuriánGergely (19), Manhercz Krisztián (20), Nagy Ádám (19), Vogel Soma (20) –a keretben.

A két nap után a kapitány elégedetten értékelte honlapunknaka fiatalok produkcióját:
„Sajnos, Vogel Soma sérülten érkezett, ezért ő nem tudott érdemi munkát végezni. Manhercz Krisztián csak az életkorábanszámít fiatalnak, a válogatott edzések tekintetében már tapasztalt játékos,velünk volt a júliusi világbajnokságon is. Ezért ebből a szempontbólleginkább Burián Gergelyt és Nagy Ádámot figyeltem. Mindketten jószellemű játékosok, ezért is hívtam meg őket, Gergő egyértelműen pozitívbenyomást keltett, meglepően magabiztosan játszott. Ádámnak nehezebbdolga volt, mivel az utóbbi időben kisebb sérüléssekkel bajlódott. Egyértelműen nagytehetségnek tartom, ugyanakkor egy-két hiányosságra felhívtam afigyelmét, amiben javulnia kell."

A nyári világbajnokságon a válogatottal ezüstérmet szerző kapitánytmegkérdeztük, mennyi időre van szükségük a fiataloknak, hogyszázszázalékosan beilleszkedjenek a gárdába.

„Szerencsére, olyan együttesekben játszanak, amelyekben rendszeresenmagas színvonalú mérkőzéseken vesznek részt. Ádám a nemzetközi kupábanis szereplő Miskolcban játszik, Gergő szintén magas szintű képzést kap a Vasasban. Úgy gondolom, három-öt évmúlva stabil tagjai lehetnek a válogatottnak, de természetesen a jövőévi Európa-bajnokságon való részvételük sincs kizárva."

Burián Gergely munkájával elégedett a kapitány Fotó: Madar Dávid/MVLSZ
Burián Gergely munkájával elégedett a kapitány Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Burián Gergely munkájával elégedett a kapitány  •  Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Märcz elárulta: több fiatal neve szerepel még a listáján, a továbbiakban például mindenképpen számít majd a nemrégiben szemsérülést szenvedettVadovics Viktorra. Emellett dicsérte az úgynevezett átmeneti korosztálytis, amelyből szintén sok olyan játékost meghívott, aki ugyan már nemutánpótláskorú, de még fiatal.

A nyári világversenyén az ifjúsági és a juniorválogatott is a legjobbnégy között zárt, a szakvezető a két viadal alapján úgy látja, a jövőbenmég sűrűbb lehet az élmezőny.

„Nagyon kis különbségek vannak a legjobb csapatok között, s azt látjuk,hogy most már nem négy-öt, hanem nyolc-kilenc válogatott pályázik joggala dobogós helyezésekre, ami mindenképpen jót tesz a sportágnak, a midolgunkat azonban nehezíti. Ami a magyarokat illeti, vannak tehetségesfiataljaink, a hátvéd-center pozíció azonban erősítésre szorul, nagyobb súlyt kell fektetni rá az utánpótlás-nevelésben, mert ebben arivális országok előttünk járnak."

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik