Vívás: a párbajtőröző Büki Lili győzött Pozsonyban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 20:50
Címkék
Három helyszínen, három fegyvernemben versenyeztek a hét végén a kadét vívók, akiknek ez volt az utolsó megméretésük a márciusi Európa-bajnokság előtt. A leány párbajtőrözők remekeltek, a csapatsiker mellett Büki Lili egyéniben is aranyérmet szerzett. A tőröző Szemes Gergő harmadik lett egyéniben, és a fiúcsapat, amelynek ugyancsak a tagja volt, csupán egy tussal maradt alul a döntőben az amerikaiakkal szemben.

B. M. − utanpotlassport.huSűrű program jutott a kadétkorú vívóknak a hét végére. Három helyszínen, sok indulóval szerepeltek az európai körverseny aktuális állomásán.B. M. − utanpotlassport.huSűrű program jutott a kadétkorú vívóknak a hét végére. Három helyszínen, sok indulóval szerepeltek az európai körverseny aktuális állomásán.

Remekeltek a leány párbajtőrözők: Büki Lili (jobbra) az első, Muhari Eszter az ötödik helyen végzett Forrás: Magyar Vívó Szövetség
Remekeltek a leány párbajtőrözők: Büki Lili (jobbra) az első, Muhari Eszter az ötödik helyen végzett Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Remekeltek a leány párbajtőrözők: Büki Lili (jobbra) az első, Muhari Eszter az ötödik helyen végzett  •  Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Pozsonyban rendezték meg a fiú és a leány párbajtőrözők, illetve a fiú tőrözők versenyét, a viadalon kiválóan teljesített a magyar küldöttség: két aranyat egy ezüstöt és egy bronzérmet szerzett.
A 15 éves tatai párbajtőröző, Büki Lili, aki a novemberi országos bajnokságon kétszer is legyőzte az aktuális olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét, egyéniben szoros mérkőzésekkel – az elődöntőben 15:14-re győzött – jutott a döntőbe. Ott meglepetésre a verseny 51. kiemeltjével, az orosz Kabimanával találkozott, s érvényesítette a papírformát. A főtábla előtt első helyen rangsorolt Muhari Eszter az ötödik helyen végzett.

A csapatversenyen is ellenállhatatlanul vívtak a lányok, akik minden meccsüket tíz tus fölötti különbséggel nyerték. A Büki Lili, Dékány Kinga, Kolczonay Borbála, Muhari Eszter alkotta együttes a döntőben az izraelieket verte 45:34-re, ami bizakodásra adhat okot a márciusi szocsi Eb-t előtt.

A fiú párbajtőrözők közül hárman is a legjobb nyolc közé jutottak, de a negyeddöntő jelentette a végállomást valamennyiüknek. Keszthelyi Zsombor az ötödik, Kovács Dániel a hetedik, Sárosdi Soma pedig a nyolcadik helyen végzett. A legelőbbre rangsorolt magyar, Nagy Marcell a legjobb 16 közé jutásért esett ki.

Csapatban az első számú magyar egység (Bartkó Levente, Keszthelyi Zsombor, Nagy Marcell, Osman-Touson Maruán) hatodik kiemeltként kezdte a versenyt, de ezt túlteljesítve a legjobb négy közé jutott. Az elődöntőben Svájc, a bronzmérkőzésen Franciaország válogatottja győzte le a mieinket, akik így a negyedik helyen zárták a tornát. A viadal meglepetéscsapata a harmadik számú magyar (Kauker Dominik, Kó Benedek, Kovács Dániel) volt, amely bravúrosan hatodikként végzett.

Szemes Gergő az elődöntőig menetelt Pozsonyban Forrás: Magyar Vívó Szövetség
Szemes Gergő az elődöntőig menetelt Pozsonyban Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Szemes Gergő az elődöntőig menetelt Pozsonyban  •  Fotók: Magyar Vívó Szövetség

A tőrözők országos juniorbajnoka, a még csak serdülőkorú Szemes Gergő remek vívással jutott az elődöntőbe, ahol azonban az amerikai Marcello Olivares ellen 15:8-ra alulmaradt. Az FTC 15 éves vívójának a bronzérem önbizalmat adhat a közelgő Európa-bajnokságra.

A fiú tőrcsapat negyedik kiemeltként a várakozásoknak megfelelve bejutott a négy közé, ahol a román válogatottat győzte le 45:37-re. A fináléban az amerikaiak ellen pedig a lehető legkisebb különbséggel (45:44) kapott ki a Horváth Soma, Mihályi Andor, Szántay Benedek, Szemes Gergő összetételű gárda. Különösen fájdalmas, hogy az utolsó párosítás előtt még a mieink vezettek 40:37-re.

A leány tőrözők a lengyelországi Poznanban rendezett versenyen egyéniben nem tudtak beleszólni a végjátékba. A két legtovább bent maradt magyar, Nekifor Erika és Zsoldos Karolina a legjobb 32 közé jutott. Csapatban viszont egészen más volt a helyzet: a Kalocsai Virág, Máté Anna, Nekifor, Zsoldos alkotta együttes az elődöntőbe jutott, ahol kikapott a lengyelektől, majd a bronzmeccsen szoros küzdelemben (45:43) szenvedett vereséget a románoktól.

A németországi Mödlingben szerepeltek a fiú és leány kardozók; mindkét nem viadalán magyar vívó volt az első kiemelt. A fiúk közül – a párbajtőrözőkhöz hasonlóan – hárman jutottak a legjobb nyolc közé, azonban az elődöntőbe ők sem tudták beverekedni magukat. Horváth Gergő az ötödik, Rabb Krisztián a hatodik és Urbán Tamás – aki korábban legyőzte Kaiser Balázst a legjobb 32 közé jutásért – a nyolcadik lett.

A BVSC-Zugló vívója, Szűcs Luca szerepelt a legjobban a magyar leányválogatottból, a negyeddöntőben a későbbi győztes, az amerikai Sky Miller ellen szenvedett vereséget (15:11), s ötödik lett. Széplaki Virág a 14., míg Battai Sugár Katinka a 17. helyen zárta a versenyt.

A négy érem mellett két negyedik helyezést is szerzett a magyar küldöttség, amelynek ez volt az utolsó nemzetközi fellépése a március eleji szocsi Európa-bajnokság előtt. A kontinensviadalt megelőző országos bajnokság (február 10-11.) még alakíthat az utazók névsorán, a leány kardozók pedig válogatóversenyen is részt vesznek január végén.

KADÉT EURÓPAI KÖRVERSENY, POZSONY
Párbajtőr. Fiúk. Egyéni. A legjobb 16 közé jutásért:
Keszthelyi–Mangin (francia) 15:7, Sárosdi–Ramuz (svájci) 15:8, Kovács–Pianfetti (francia) 10:9, Osman-Touson–Veltrup (német) 8:13, Nagy–Popa (román) 9:15
Nyolcaddöntő: Keszthelyi–Wicht (svájci) 15:10, Sárosdi–Socha (lengyel) 15:7, Kovács–Noganowicz (lengyel) 15:13
Negyeddöntő: Keszthelyi–Tolaszov (orosz) 10:15, Sárosdi–Avramidisz (görög) 8:15, Kovács–Bíró (osztrák) 8:15
Végeredmény: 1. Tolaszov (orosz), 2. Bíró (osztrák színekben) , 3. Avramidisz (görög) és Brykner (cseh), 5. Keszthelyi Zsombor, …7. Kovács Dániel, 8. Sárosdi Soma, …19. Nagy Marcell, …23. Osman-Touson Maruán, …41. Kó Benedek, 42. Újvári András, …51. Bartkó Levente, 52. Galántai Simon, …75. Kauker Dominik, …92. Bálind Bence, …99. Róna Milán, …105. Fekete Ádám, …110. Sallai Vince, …130. Perei Botond, …142. Tusják Adrián, 143. Régely András, …166. Kapui Bálint, …168. Halmi Csongor, …201. Kolczonay Balázs
Leányok. Egyéni. A legjobb 16 közé jutásért: Muhari–Maszlennyikova (orosz) 15:5, Büki–Grollmisch (német) 15:6, Kálmán–Karampini (görög) 15:7, Gábor–Mbiim (francia) 8:15, Dékány–Kabimana (orosz) 12:15
Nyolcaddöntő: Muhari–Gazjunova (orosz) 15:11, Büki–Carutti (svájci) 15:4
Negyeddöntő: Büki–Wasiak (belga) 15:11, Muhari–Zozulya (kanadai) 11:15
Elődöntő: Büki–Zozulya (kanadai) 15:14
Döntő: Büki–Bavuge Kabimana (orosz) 15:12
Végeredmény: 1. Büki Lili, 2. Bavuge Kabimana (orosz), 3. Zozulya (kanadai) és Bekmurzova (orosz), 5. Muhari Eszter, …16. Kálmán Gyöngyvér, …21. Gábor Ágnes, …26. Dékány Kinga, …47. Szarvas Rita, …52. Kolczonay Borbála, …62. Kas Gyöngyvér, …78. Tóth Jázmin, …101. Máthé Csenge, 102. Turcsák Bianka, …107. Wetzker Laura, …114. Bödecs Pálma, …121. Kollár Kincső, …136. Debreczeni Noémi, …141. Lipthay Hanna, …156. Tantmann Evelin, 157.Kovács Vivien, …169. Tóthmátyás Zsófia, …197. Peremiczki Zsófia
Fiúk. Csapat. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország–Oroszország 5 45:29, Magyarország 2–Izrael 45:41, Magyarország 3–Norvégia 45:32
Nyolcaddöntő:
Magyarország–Magyarország 2 45:30, Magyarország 3–Németország 45:38
Negyeddöntő:
Magyarország–Románia 45:33, Magyarország 3–Svájc 30:45
Elődöntő: Magyarország–Svájc 19:20
Bronzmérkőzés:
Magyarország–Franciaország 30:45
Végeredmény:
1. Ukrajna, 2. Svájc, 3. Franciaország, 4. Magyarország (Bartkó Levente, Keszthelyi Zsombor, Nagy Marcell, Osman-Touson Maruán), 6. Magyarország 3 (Kauker Dominik, Kó Benedek, Kovács Dániel),
Leányok. Csapat. A legjobb 16 közé jutásért:Magyarország–Ausztrália 45:20, Magyarország 2–Ukrajna 3 38:31
Nyolcaddöntő: Magyarország–Ukrajna 2 43:32, Magyarország 2–Románia 40:45
Negyeddöntő: Magyarország–Románia 2 45:34
Elődöntő: Magyarország–Ukrajna 45:28
Döntő: Magyarország–Izrael 45:34
Végeredmény: 1. Magyarország (Büki Lili, Dékány Kinga, Kolczonay Borbála, Muhari Eszter), 2. Izrael, 3. Oroszország, …9. Magyarország 2 (Debreczeni Noémi, Kovács Vivien, Szarvas Rita), …33. Magyarország 3 (Lipthay Hanna, Máthé Csenge, Tóthmátyás Zsófia, Wetzker Laura).
Tőr. Fiúk. Egyéni. A legjobb 16 közé jutásért: Szemes–Poon (kanadai) 15:8, Tóth–Zoons (holland) 13:15, Nagy–Hu (amerikai) 11:15, Szántay–Reid (amerikai) 9:15
Nyolcaddöntő:
Szemes–Kunz Malagamba (mexikói) 15:3
Negyeddöntő:
Szemes–Deback (amerikai) 15:7
Elődöntő:
Szemes–Olivares (amerikai) 8:15
Végeredmény:
1. Reid (amerikai), 2. Olivares (amerikai), 3. Szemes Gergő és Louie (amerikai),… 28. Nagy Szilárd,… 30. Szántay Benedek,… 32. Tóth Gergely,… 39. Mihály Andor,… 64. Makk Domonkos,… 76. Horváth Soma,… 84. Molnár Endre,… 94. Kovács Gergely,…95. Rais Krisztián,…106. Skorka Csongor,…110. Molnár Martin,… 112. Madura Máté,… 119. Tölgyesi Ödön,… 130. Hanzl András József,… 132. Gál Botond,… 140. Benyus Fülöp,… 145. Fodor Ádám,… 151. Bányik Benjámin,… 161. Tolnai Gergő
Csapat. Nyolcaddöntő:
Magyarország–Kanada 2 45:23
Negyeddöntő:
Magyarország–Svédország 45:37
Elődöntő:
Magyarország–Románia 45:37
Döntő:
Magyarország–Egyesült Államok 44:45
Végeredmény:
1. Egyesült Államok, 2. Magyarország (Horváth Soma, Mihályi Andor, Szántay Benedek, Szemes Gergő), 3. Hollandia.

KADÉT TŐR EURÓPAI KÖRVERSENY, POZNAN (LENGYELORSZÁG)
Leányok. Egyéni. A legjobb 16 közé jutásért:
Zsoldosi K.–Kolodziejczyk (lengyel) 7:15, Nekifor–Salmas (ausztrál) 11:15
Végeredmény: 1. Dhuique-Hein (német), 2. Guo (kanadai), 3. Candescu (román) és Mak (kanadai), …17. Nekifor Erika, …22. Zsoldosi Karolina, …26. Fekete Hanga, 27. Horváth Lilla, …33. Máté Anna, …50. Czékmán Luca, …54. Zsoldosi Emília, …66. Zászkaliczky Piroska, …71. Kalocsai Virág, …94. Kornya Sára, 95. Nagy Tímea, …117. Paschek Dorottya, …123. Németh Luca, …142. Kovács Réka.
Csapat. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország–Lengyelország 10 44:30
Nyolcaddöntő: Magyarország–Lengyelország 3 45:30
Negyeddöntő: Magyarország–Csehország 44:21
Elődöntő: Magyarország–Lengyelország 36:45
Bronzmérkőzés: Magyarország–Románia 43:45
Végeredmény: 1. Kanada, 2. Lengyelország, 3. Románia, 4. Magyarország (Kalocsai Virág, Máté Anna, Nekifor Erika, Zsoldosi Karolina)

KADÉT KARD EURÓPAI KÖRVERSENY, MÖDLING (NÉMETORSZÁG)
Fiúk. Egyéni. A legjobb 16 közé jutásért:Urbán–Hunyady B. 15:6, Horváth G. –Kim (amerikai) 15:12, Rabb–Haynes (brit) 15:10, Noseda–Raikin (bolgár) 15:7
Nyolcaddöntő: Urbán–Nowak (lengyel) 15:9, Horváth G.–Alvares-Peres (brit) 15:13, Rabb–Noseda 15:11.
Negyeddöntő: Urbán–Alinca (román) 11:15, Horváth G. –Park (amerikai) 12:15, Rabb–Walker (amerikai) 13:15.
Végeredmény: 1. Walker (amerikai), 2. Park (amerikai), 3. Alinca (Románia) és Vidovszky (amerikai), 5. Horváth Gergő, 6. Rabb …8. Urbán Tamás …12. Noseda Szabolcs, …21. Hunyady Bendegúz, …33. Kaiser Balázs, …43. Nagy Kristóf, 44. Baaken Mátyás, …46. Illés Kornél, 47. Szántó Zoltán, …56. Ondrik Konrád, …69. Fröhlich Bálint, …81. Fekete Kovács Máté, …83. Bíró Hugó, …109. Horváth Barna, 110. Hunyady Dániel, 111. Tóth Márton, …115. Kis-Tamás Bence, …119. Máttyus Sebestyén, …123. Pápai Roland
Leányok. Egyéni. A legjobb 16 közé jutásért: Battai–Couderc (francia) 12:15, Széplaki–Anglade (amerikai) 15:11, Szűcs–Gouhin (amerikai) 15:12, Kotán–Harrison (amerikai) 3:15
Nyolcaddöntő: Széplaki–Avakian (amerikai) 5:15, Szűcs–Jenkins (amerikai) 15:14
Negyeddöntő: Szűcs–Miller (amerikai) 11:15
Végeredmény:
1. Miller (amerikai), 2. Corteyn (belga), 3. Vutova (bolgár) és Clapier (francia), 5. Szűcs Luca,… 14. Széplaki Virág Zsófia,…17. Battai Sugár Katinka, … 32. Kotán Andrienn,… 34. Pótz-Nagy Fanni,… 38. Missurai Pálma,… 59. Felföldi Kata,… 70. Fenyősi Zita, … 71. Báthory Kata,… 72. Kelemen Adél, … 75. Beviz Dorottya, … 104. Mádé Réka,… 110. Rajkai Boróka,… 113. Együd Eszter,… 120. Pápai Viktória Zoé,… 138. Tóth Rebeka,… 153. Simon Petronella,… 155. Szakáts Zsuzsanna,… 164. Szinai Hanna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik