Tenisz: négy között az U16-os lányok a csapat Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 22:28
Címkék
Nagy küzdelemben vívta ki az elődöntőbe jutást a magyar U16-os leányválogatott Ukrajna ellenében a Budapesten zajló csapat Európa-bajnokság nyolcas döntőjében. A Franciaországban szereplő U18-as fiúknak már kevesebb szerencséjük volt, Piros Zsombor nélkül felállva vereséget szenvedtek az oroszoktól. Utóbbiak a helyosztó mérkőzésekkel folytatják kedden a cseh válogatott ellen, míg a lányok ellenfele Oroszország lesz a négy között.

Gy.Szabó CsillaBár a rossz időjárás miatt több, mint három óra késéssel kezdődött el Európa legjobb nyolc 16 éven aluli leánycsapatának randevúja a Feneketlen-tó melletti Park Teniszklubban, a magyar válogatott tagjait egyáltalán nem viselte meg a kényszerű várakozás. A Nagy Adrienn (16), Gécsek Fanni (15), Kovács Zita(16) összeállítású együttes nagyszerű játékkal harcolta ki a négy közé jutást a csapat Eb-döntőben. Kiélezett és fordulatokban gazdag mérkőzésen 1-6, 6-4, 7-6 arányban nyerte meg első mérkőzését Nagy Adrienn, az ukrán Daria Snigur ellen. Őt követte Gécsek Fanni, aki 7-6, 6-2-re verte Anna Laguzát. Mivel a mérkőzés ekkor már eldőlt a magyar csapat javára, a párost végül 2-1-es ukrán vezetésnél feladta a Gécsek, Kovács páros.Gy.Szabó CsillaBár a rossz időjárás miatt több, mint három óra késéssel kezdődött el Európa legjobb nyolc 16 éven aluli leánycsapatának randevúja a Feneketlen-tó melletti Park Teniszklubban, a magyar válogatott tagjait egyáltalán nem viselte meg a kényszerű várakozás. A Nagy Adrienn (16), Gécsek Fanni (15), Kovács Zita(16) összeállítású együttes nagyszerű játékkal harcolta ki a négy közé jutást a csapat Eb-döntőben. Kiélezett és fordulatokban gazdag mérkőzésen 1-6, 6-4, 7-6 arányban nyerte meg első mérkőzését Nagy Adrienn, az ukrán Daria Snigur ellen. Őt követte Gécsek Fanni, aki 7-6, 6-2-re verte Anna Laguzát. Mivel a mérkőzés ekkor már eldőlt a magyar csapat javára, a párost végül 2-1-es ukrán vezetésnél feladta a Gécsek, Kovács páros.

Így örült Nagy Adrienn a győzelemnek Fotó:Zádor Péter/MTSZ
Így örült Nagy Adrienn a győzelemnek Fotó:Zádor Péter/MTSZ

Így örült Nagy Adrienn a győzelemnek  •  Fotó: Zádor Péter/MTSZ

„Kedden, az oroszok ellen kell pályára lépnünk, semmi értelme sem volt kockáztatni a lányok egészségét – nyilatkozta honlapunknak a mérkőzést követően Mák Tibor, a csapat edzője. – Ma az a legfontosabb, hogy minél előbb ágyba kerüljenek és kipihenjék magukat. Le a kalappal előttük, gyönyörűen játszottak. Ezen a szinten, már nincs könnyű ellenfél, papíron az ukránok voltak picit jobbak, de amit ma Adrienn és Fanni produkált, arra nehéz szavakat találni. Előbbit a második szettben a szíve vitte tovább, míg utóbbi egy fizikálisan erősebb, de képzett, jó teniszezőt vert meg. Megkockáztatom, hogy ez volt Gécsek Fanni karrierjének egyik legszebb győzelme.”

Az alaphangot Nagy Adrienn diadala adta meg, amelyről a játékos így nyilatkozott:

„Nagyon boldog vagyok és hihetetlenül fáradt. Sajnos az én támadó játékom remekül feküdt az ellenfelemnek, így könnyen megnyerte az első szettet. A másodikban aztán stílust váltottam, magasabban kezdtem játszani, jobban védekeztem és megfordítottam a meccset.”

A 16 éves teniszezőhölgy annyira kiadott magából mindent, hogy szinte el is felejtette, még párost is játszania kéne. De szerencsére nem kellett, mert ott volt csapattársnője, Gécsek Adrienn, aki lenyűgöző játékkal győzte le, a nála jobb korosztályos helyezéssel rendelkező ukrán ellenfelét. A magyar lány pillanatnyilag 60. a leány kategóriában, míg Laguza a 28.

Gécsek Fanni egyik legszebb meccsét játszotta Fotó: Zádor Péter
Gécsek Fanni egyik legszebb meccsét játszotta Fotó: Zádor Péter

Gécsek Fanni egyik legszebb meccsét játszotta  •  Fotó: Zádor Péter/MTSZ

Kevesebb sikerrel jártak Franciaországban az U18-as fiúk. Igaz, nekik már az elutazásuk pillanatában rossz hírrel kellett szembesülniük. Az idei idényben kiugró eredményeket produkáló, nemrégiben egyéni junior Európa-bajnokságot nyert Piros Zsombor (17) nem tarthatott velük. Egy, a csapat orvosaiból, edzőiből és szakembereiből álló rögtönzött „bizottság” úgy döntött, hogy a fiatal játékost nem szabad tovább terhelni.

„A laborleletek szerint fenn állt a veszélye a túledzettségnek, ezért Zsombor már el sem jött velünk La Rochelle-be – tájékoztatta honlapunkat Pelva Gábor az utánpótlás válogatottak vezető edzője. – Nem akartuk kockáztatni fiatal játékosunk jövőbeli karrierjét, sem egészségét, ezért hoztuk meg ezt a fájdalmas, de megfontolt döntést. Mindannyian sajnáljuk, hogy így alakult, hiszen vele lett volna esélyünk egy éremre. Ennek ellenére le a kalappal Vörös Máté (18) és Marozsán Fábián (17) előtt, nagyszerűen harcoltak. Az orosz csapat jobb volt nálunk. Kedden a cseh válogatott ellen újult erővel próbáljuk kiharcolni azt, hogy ötödik helyért játszhassunk. Ez a szép a csapatversenyben, egy vereség után, még van mód a szépítésre. Remélem a fiúk is így fogják fel ezt a mérkőzést.”

A fiúk tehát kedden a szépítés, míg a lányok egy nagyszerű első mérkőzést követően, az újabb bravúr reményében lépnek pályára.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik