utanpotlassport.hu 2018.01.25 11:19 Frissítve: 2018.01.25 11:27

Strandröpi: a 18 éves Benkő Balázs és Oláh Botond olimpiai álma

Két és fél éve váltott strandröplabdára a Benkő Balázs (18), Oláh Botond (18) páros, amelynek nagy álma, hogy szerepelhessen a 2024-es olimpián.

Munkatársunktól − utanpotlassport.hu Ahogyan hosszú ideje a jeges sportok képviselői sem csak a hideg évszakban edzenek, versenyeznek, természetesen a strandröplabdázók sem csak a forró nyári hónapokban gyakorolnak. Így aztán a tavaly U20-as magyar bajnok Benkő Balázs, Oláh Botond kettős is heti négyszer homokon edz, más kérdés, hogy nem éppen trópusi melegben, hanem néhány fokos sátorban, neoprén zokniban.

Benkő Balázs (balról) és Oláh Botond a tavalyi negyedik hely után az idén döntőt játszana a felnőttbajnokságban Forrás: MRSZ

Benkő Balázs (balról) és Oláh Botond a tavalyi negyedik hely után az idén döntőt játszana a felnőttbajnokságban  •  Forrás: MRSZ

Néhány éve még más terepen készültek: a Strandröplabdázásért SE versenyzői évekig a Vasasban kosárlabdáztak, ám – mint mondják – külföldieket hoztak a csapatba, nekik pedig már nem jutott hely, így a korosztályos bajnoki címek dacára úgy döntöttek, inkább a strandröplabdában próbálják ki magukat.

 „Anyukám javasolta, s bár korábban nem ismertem a strandröpit, két edzés alatt nagyon megszerettem, és nógattam Balázst, hogy játsszunk együtt” – emlékszik vissza Botond 2015 nyarára, a kezdetre.

A két 18 éves fiú egyaránt úgy látja, nem hátrány, hogy nincs teremröplabdás múltjuk, hiszen a kosárlabda fizikailag remekül felkészítette őket a strandváltozatra, amely jócskán különbözik is a teremben űzött verziótól.

„Azért én testnevelésórán sokat röplabdáztam, de egyébként sem érzem magamat hátrányban. A homokon jóval több a mozgás, jóval finomabb ütések is szükségesek, sokkal pörgősebb az egész játék, mint a teremben” – mondja Balázs.

A páros már 2016-ban, azaz egy évvel a váltás után szép sikereket ért el, például megnyerte a Margitszigeten rendezett U18-as Közép-európai Liga-tornát, 2017-ben pedig az U22-es Európa-bajnokságon a 17. helyen végzett. Még nem tudni, hogy idén nyáron melyik versenyen indulhatnak, ha az U20-as Eb-n, ott – úgy szólnak a tervek – a nyolc közé kerülnének. További céljuk az első vagy a második hely megszerzése a hazai felnőttbajnokságban.

Idén már szerepeltek a prágai Extraligában: remekül helyt álltak a rutinosabb versenyzőkkel szemben a nemzetközi mezőnyben, végül a tizedik helyen végeztek. Február elején – meghívásnak köszönhetően – Tenerifén edzőtáborozhatnak egy hetet, míg a szövetség várhatóan Törökországba is szervez gyakorlást a legjobb strandröplabdázóinknak.

„Balázs nagyon jó gyerek, kicsit vadítani kell, míg Botond hirtelenebb. A két eltérő karakter azonban nagyon jól kiegészíti egymást a pályán. Nehéz megmondani, meddig juthatnak, de jó szellemiségű srácok, céltudatosan készülnek” – mondja edzőjük, Buday Balázs.

A kezükre játszik, hogy a náluk is fiatalabb Hajós Artúr, Stréli Bence páros is nagy babérokra tör, a két fiatal duó pedig egymást húzva, egymás ellen gyakorolva készül a klubban.

„Ahhoz valószínűleg későn kezdtük el a strandröplabdát, hogy a kétezerhúszas olimpiára eljussunk, de a nagy álmunk, hogy négy évvel később már induljunk a játékokon. Az zseniális volna” – fogalmazza meg a távlati célokat Botond.

Hát, úgy legyen!

Egyéb korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.03.09 09:48:14

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Lehet-e gond, ha egy sportág nagyon népszerűvé válik? Bírják-e a szakosztályok a megnövekedett érdeklődést edzőkkel, infrastruktúrával, ha egy-egy nagy siker után tömegével érkeznek a gyerekek? Öt hazai nevelőműhelyben érdeklődtünk.

2020.02.29 09:18:15

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

Az utóbbi néhány évben egyre több 21 éves vagy annál fiatalabb külföldi labdarúgót szerződtetnek az NB I-es klubok. Sallói István, a Zalaegerszeg sportigazgatója szerint ezzel az égvilágon semmi baj nincs, sőt…

2020.02.26 13:48:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A második versenynap délelőttjén már a harmadik érmét (a második aranyat) szerezte meg a magyar küldöttség a sportlövők lengyelországi junior Európa-bajnokságán: Mészáros Eszter Pekler Zalánnal párban győzött a vegyes csapatok küzdelmeiben.

2020.02.21 13:37:14

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

Hívta az FTC, a Siófok és a Brest, ő azonban a német élvonal harmadik helyezettjét választotta. A 18 éves junior Eb-aranyérmes kézilabdázóval, Albek Annával a Metzingenbe szerződésről, a nem várt megkeresésekről, az NB I-ről és a távlati céljairól is beszélgettünk.

2020.02.09 12:37:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az ifjúsági ergométeres kontinensviadal után a párizsi világbajnokságon is megvillantotta klasszisát az Arrabona Evezős Klub 18 éves versenyzője, Siska Bettina, elvégre 500 méteren új egyéni csúccsal a dobogó második fokára állt fel, s nevelőedzője, Halmainé Mészáros Éva szerint immár „stabilan hozza, amit tud".