Rp. gyorskori, junior-vb: Jászapáti Petra ezüstérmes

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.03. 22:14
Címkék
„Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen amiért jöttünk azt elértük már a második nap: legyen B és A döntős résztvevőnk is” – értékel a junior rövid pályás gyorskorcsolya világbajnokság második napja után Szabó Krisztián, az utánpótlás-válogatott vezetőedzője. A magyar csapat már most túlteljesített, hiszen Jászapáti Petra ezüstérmet szerzett, Sziliczei-Német Rebeka és Sziklási András pedig összesen három B döntős szereplést produkált.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huA lengyelországi Tomaszów Mazowieckiben zajló junior rövid pályás gyorskorcsolya világbajnokság második versenynapjához érkezett, amelyen már érmek sorsa dőlt el 500 és 1500 méteren. A 19 esztendős Jászapáti Petra vb-ezüstérem mellett értékes hetedik hellyel is gazdagodott, A 18 éves Sziliczei-Német Rebeka hatodik és kilencedik lett, míg az ugyanennyi idős Sziklási András szintén kilencedikként zárta a forgalmas napot.Krasznai Bence –utanpotlassport.huA lengyelországi Tomaszów Mazowieckiben zajló junior rövid pályás gyorskorcsolya világbajnokság második versenynapjához érkezett, amelyen már érmek sorsa dőlt el 500 és 1500 méteren. A 19 esztendős Jászapáti Petra vb-ezüstérem mellett értékes hetedik hellyel is gazdagodott, A 18 éves Sziliczei-Német Rebeka hatodik és kilencedik lett, míg az ugyanennyi idős Sziklási András szintén kilencedikként zárta a forgalmas napot.

A leányok 1500 méteres küzdelmében épphogy lemaradt a két magyar az A döntőről. Szerencsétlenül alakult a futam, azonban a B fináléban bizonyították, hogy helyük van az élmezőnyben; Jászapáti Petra elsőként, míg Sziliczei-Német Rebeka harmadikként ért célba, így a becsülendő hetedik és kilencedik helyen zárták a vb-t ezen a távon.

Jászapáti Petra ezüstérmes lett 500 méteren a lengyelországi junior vébén
Jászapáti Petra ezüstérmes lett 500 méteren a lengyelországi junior vébén

Jászapáti Petra ezüstérmes lett 500 méteren a lengyelországi junior vébén

Maradjunk továbbra is a hölgyeknél, akik fenomenálisan hajtottak 500 méteren. A negyeddöntőbe még a 18 éves Bácskai Sára Luca is továbbjutott, azonban ott elesett, így neki befejeződött a versenyszám. Nem úgy mint Petrának és Rebekának! Az elődöntőbe jutásért közös futamból közösen mentek tovább a következő körbe az első két helyen – még csak esélyt sem adtak a többieknek, rajt-cél győzelmet arattak. Fantasztikus csapatmunka volt. Az A döntőről viszont Sziliczei lecsúszott, míg Jászapáti magabiztosan hozta. Mindketten másodikak lettek a maguk fináléjában, higgadt, megfontolt és okos versenyzéssel.

Ez azt jelentette, hogy Jászapáti Petra élete legjobb eredményét érte el junior-világbajnokságon: ezüstérmes lett, Sziliczei-Német Rebeka pedig a figyelemreméltó hatodik hellyel zárt.

Ami a fiúkat illeti; a 17 esztendős Tiborcz Dániel volt érdekelt 500 méteren és Sziklási András 1500-on. Tiborcz kétszer futott egyéni csúcsot. Először a negyeddöntőbe jutásért (42.967), majd az elődöntőért (42.759), azonban ez sem volt elegendő a következő körhöz, mivel harmadik lett futamában. Sziklási András az ezerötszáz méter második számú fináléjában mérethette meg magát, amelyben negyedik lett, így a kilencedik helyen zárta a számot.

A fiúk 3000 méteres váltója kiharcolta a B döntős részvételt.

Szabó Krisztián, az utánpótlás-válogatott vezetője így értékelt:
„Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen amiért jöttünk azt elértük már a második napon: legyen B és A döntős résztvevőnk is. András és Dani maximálisan megfelelt a várakozásnak. Mindketten sokat fejlődtek. A legnagyobb meglepetést Rebeka hozta, hihetetlenül versenyzett egész nap. Ha kicsit jobban elhiszi magáról, hogy mire képes, akár az A döntőben is megmérethette volna magát. Petra élete legjobb junior eredményét érte el. Hatalmas terhelés alatt áll, és fantasztikus a teljesítménye. Nagyon büszkék vagyunk rá, mint ahogy Sacira is, aki minden tőle telhetőt megtett a sikerért, sajnos elesett, ez benne van a pakliban. Látszik rajta a fáradtság, ami teljes mértékben érthető.”

A vasárnapi zárónapon a fiúk B döntője mellett 1000 méteren küzdhetnek a fiatalok, amelyben három lány és két fiú versenyben van még. A mester szerint reális esély van döntős részvételre mindkét nemben.

Amit a junior vb-ről írtunk
Pjongcsangiak túlórája (előzetes)
1. nap: Biztató rajt

Egyéb korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, TOMASZÓW MAZOWIECKI (LENGYELORSZÁG)
Negyeddöntő
Leányok
500 m. 1. futam: 1. Jászapáti Petra, 2. Sziliczei-Német Rebeka, mindketten továbbjutottak. 2. futam: Bácskai Sára Luca kiesett.
Fiúk
500 m. 1. futam: 3. Tiborcz Dániel, kiesett.
Elődöntő
Leányok
500 m. 1. futam: 1. Jászapáti Petra, továbbjutott az A döntőbe. 2. futam. 3. Sziliczei-Német Rebeka, továbbjutott a B döntőbe.
Fiúk
3000 m váltó: 3. Magyarország (Sziklási András, Tiborcz Dániel, Talabos Attila, Révész Gergő), továbbjutott a B döntőbe.
Döntők
Leányok
A döntő
, 500 m: 1. Biney Maame (Egyesült Államok), 2. Jászapáti Petra (Magyarország)
B döntő,
500 m: 2. Sziliczei-Német Rebeka, összetettben 9.
Fiúk
B döntő,
1500 m: 4. Sziklási András, összetettben 9.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik